Nadír Könnyei - Archívum

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Zev úrfi megpróbál, hatalmával élni egyenlőre sikeresen ám nem túl szerencsésen, ám a mostani helyzetet nem tartom alkalmasnak arra, hogy az intézkedésének hibáira felhívjam a figyelmét sem az idő sem a helyzet nem alkalmas rá. Tiszteletteljesen meghajlok előtte.

- Ahogy parancsolod Ifjúuram.

Miközben az iratokat szárítom és úti méretűre hajtogatom össze valamint a lepecsételéshez előkészítem azért elmémben lassan görgetem a gondolatokat.

~ Valószínűleg Joko Mester kedvenc tanítás lesz ebben az estben ha egy kicsit visszásan is a járható út a „Zápor tanítása”.

„Az embereknek ismernie kell a „zápor tanítását”. Akit útközben egy váratlan zápor elkap, elkezd rohanni, hogy ne ázzon el. Ha viszont természetesnek vesszük, hogy az esőben vizesek leszünk, akkor kedélyünk megnyugszik, még akkor is, ha bőrig ázunk.
Ez a lecke mindenre vonatkozik”

Zev úrfinak meg kell tapasztalnia a nador viselkedésének árny oldalait legalábbis azt, hogy milyen kellemetlen helyzetekbe keveredhetünk miatta. Hegyi nyersessége és kőfejűsége még sokszor keverhet minket roppant kellemetlen helyzetekbe, ám ezeket úgy tűnik saját bőrén kell tapasztalnia az ifjú úrnak, hogy belássa jobb lett volna elébe menni akár a nador büszkeségének is az árán. Mostantól nem próbálom megelőzni a társalgásban kialakuló bajokat, hanem hagyom, hogy elkapja az úrfit a zápor és nyakig áztassa után, majd Ő eldönti, hogy mihez kezd vele. ~

Az iratok elkészülte után ismét álomra hajtom a fejem. Másnap vagy aznap kora hajnalban ha szellemem frissessége engedi felkelek és a kinti kútból származó hideg vízzel lemosdok majd felöltöm ruházatomat, az esti események fényében az alkarvédők is felkerülnek, utána a hajnali harmatban az idő együtt állásának köszönhetően néhány nyugtató formagyakorlat kíséretében megidézem a mágiát és óvóan aurámban tartom és táplálom belső erőmből.
Ha esetleg a nador mégiscsak semmibe venné az ifjúuram parancsát és viadalt szeretne.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.04.26. 9:23}

("Kékprém" Keelut)

*Az eddig csendes, rendes kardnemes hirtelen kirohanása meglepi Keelutot is. Ez már mindjárt tisztességesebb beszéd, mint az eddigi sértegetés meg üres szóáradat. Ráadásul nem kibújtatni akarja arcátlan szolgáját a párviadal és a kilátásban lévő verés alól, csupán a feladatuk utánra halasztani a dolgot. Ez elfogadható engedmény, hiszen abban biztos a Farkas, hogy nem sikkad el ez a sértés, így az időpont elodázhatónak tűnik.*

-Rendben, legyen így.

*Csak ennyit válaszol kurtán, nyílt tekintettel Zevran szemébe nézve. Ezzel a maga részéről elrendezettnek tekinti a dolgot. Majd, ha visszatértek a kristály-hattyúval, akkor rendezi a számlát. Aludni már nem igazán érzi szükségét. Ha neeta-idő van, akkor közel a hajnal. Inkább a Ventorrához fordul vissza és derékkal a pultnak támaszkodva, az ízletes tejet kortyolgatva kérdez.* 

-Honnan szereztél neeta-t? Nomeg honnan ismered a szokásainkat? Talán jártál már mifelénk?

*A kérdéseket nem szánja tolakodásnak, csupán egyszerű érdeklődését szeretné kielégíteni.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.04.26. 17:55}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
 

A Ventorrával megegyeztek, majd miközben ő a pultnál melegíti a tejet, Vjírgas és a kocsmáros a csapszék mögötti szerszámos kamrába viszik a holttesteket. Utána a padlót homokkal szórja fel a vértócsáknál. Közben Zev úrfi Lantól kapott pennával lassan elkezdi formálni a betűket. Fenemód lassan halad, mivel nagyon vigyázz nehogy pacát ejtsen. Lehet látni, hogy minden idegszálával koncentrál a műre. Közben Keelut és Lan beszélgetése elmérgesedik, amire már az úrfi is felkapja a fejét. Amúgy is zaklatott idegállapotán nem segít, hogy a feje felett összevesznek. Vjírgas csak csendben leül a padra, és onnan figyeli az eseményeket. Zevran lecsapja a tollat, majd minden tekintélyét összeszedve, és frusztráltságát ügyesen felhasználva kiosztja két útitársát, miután a kupájából húzott egy jóízűt. Úgy néz ki, hogy még időben sikerült beavatkoznia – a párbajt sikeresen elodázta. Utána még két fertályórán át írja a levelet két mécses lángja mellett. Szépnek nem szép, (és talált is benne helyesírási hibát, de talán nem most kéne erre felhívni az úrfi figyelmét...) – állapítja meg Lan, miközben hajtogatja a levelet, és lepecsételi - de tartalmilag legalább helyes. A nyilatkozatot a Ventorra egy biccentéssel megköszöni, és elrakja.
Miután a nador is elfogadta Zevran javaslatát a párbaj halasztásáról, a Ventorrával kezd beszélgetni. Kérdésére elmosolyodik, és válaszol:
-Szégyenletesen keveset tudok ám a népedről. Talán ha két csodálatos tíznapot töltöttem a Nagy Öreg Zászlósvárosában három évvel ezelőtt. Hogy miért kerültem oda, lényegtelen. Egy kedves helyi teremtésnek, „Csobogó” Nianna-nak csaptam ott a szelet - igaz hiába - de ő tanított meg pár szó jelentésére, és helyi szokások, észjárás egy kis szeletére. A neeta-t is ő szerettette meg velem – mindig eszembe jut a mosolya, ha iszom. Sajnos itt nincs eino, pedig nagyon finom – pláne a Csillagmacska Odújában sütött. Sóhajt fel. - A neeta kapható itt a síkvidéken is, de elég ritkán, és nem is olcsón. Talán egyszer, ha megtehetem és elegem van a nemesek játékaiból, visszamegyek hosszabb időre, mert megéri.
Látszik, hogy az élmények mély benyomást tettek rá. 

Utána már nem sokkal később nyugovóra tértek. Másnap a hajnali pirkadatkor keltek, és egy mosakodás után megreggeliztek. Közben Lan formagyakorlataiban gyönyörködhettek //a varázslat létrehozva//, aki csak miután végzett, ül le reggelizni közétek.

A helyiek mostanra kezdenek el szállingózni, hogy a reggeli ital után együtt menjenek ki halászni a közeli tavakra. A kocsmáros pedig az éjszakai borzalmakkal traktálja őket. A reggeli után a kocsmáros csomagol még nektek, majd elhagyjátok a kocsmát. A Ventorra is készülődik, igaz ő az utazóval együtt Sÿtis fele indul egy kurta búcsúzkodás után.

Az út a kereskedő állomásig majdnem eseménytelenül telik. Mindössze egyszer cövekelt le a szamár, de miután Keelut valamit súgott a fülébe, és végigsimított a nyakán – szó nélkül továbbindult. Az állomáshoz érve kiderül, hogy itt nem út, hanem kikötő van, hogy a közeli szigetek között kis hajókkal lehet tovább utazni – ha valaki nem akar gyalogolni. Az épület igazából egy több emeletes kőből emelet raktárerődre hajaz, de a tetején kellemes kerthelyiség kapott helyet, és a második emeleten már tágas ablakok is vannak. 
Közeledve nagy sürgés-forgás van, ahogy a hajókról árukat pakolnak ki és be. Ahogy odaértek, egy fiú már nyúl is a szamár kantára után
-Ellátjuk urak, ha itt szállnak meg! 
Szól hozzátok. A fogadóba belépve egyből egy lépcsősor vezet az első emeletre, jobbra és balra pedig a raktárak ajtaja nyílik. Az első emeleten egy ivórészre érkeztek. Fent kb. két tucat ember eszik, iszik, beszélget. Jórészt utazók, kereskedők, és néhány katona is, akik a Légió acél signumát viselik. Pár kíváncsi tekintet fogad titeket, főleg Keelut-ot. A hely praktikusan van berendezve. Két kandalló áll egymással szemben, köztük az ivó asztalai és padjai. Egy lépcsősor vezet az emeletre. A söntésnél eddig támaszkodó kék selyemruhás férfiú megfordul, és boldog mosollyal az arcán elindul felétek kitárt karokkal.
-Ó, micsoda megtiszteltetés! Az Anartÿss Ház egy arany signumos tagja nálam! Azonnal nyitjuk a lakosztályt, hisz kevesebbel nem is érheti be egy ilyen nemes úr! Arlios vagyok, az állomás tulajdonosa. Egy ilyen csinos úrfit mindig örömmel látok a kikötőmben. Azon leszek, hogy minden igényét kielégítsem, míg nálunk van!
A férfi jó kötésű, látszik rajta, hogy bölcsője délen ringhatott – talán Ardúniában. Mindkét fülében smaragd függőt visel, kezén pedig jó néhány gyűrű csillog, de a ruházkodása inkább feltűnő, mint ízléses. Egy asztalhoz tessékel titeket, és közben int két szolgának, akik a csomagjaitokat akarják elvinni a lakosztályba.
-Pompás lakomával tudunk fertályórán belül szolgálni, addig egy kis időt kérünk. Persze, ha addig is bekapnának valamit - akkor szóljanak nyugodtan, ínycsiklandó gyümölcseink vannak.
Majd várja a választ. Van egy olyan gyanútok, hogy inkább a férfitársaságot kedvelheti...

(Zevran Anartÿss)

<...Uhh... ez sikerült...> legalább csönd van, s befejezhetem ezeket a leveleket.
Útközben megpróbálok Keelut közelébe kerülni és csöndes, nyugodt hangnemben szólítom meg.
-Megértem Keelut, hogy felháborodtál azon ami este a fogadóban láttál. De Lannak egy valamiben igaza volt. Ez itt nem a hegyek, itt mások a törvények és szokások. Természetesen nem megengedett az a fajta viselkedés amit Artalis tanúsított. Megértem a dühödet teljesen, de kérlek próbáld türtőztetni magad. Mi sem kezdenénk őrjöngeni, ha a néped házában valaki, nem a mi etikettünk szerint viselkedik. Ennyit szerettem volna, remélem nem lesz probléma...

Ha nem látom, hogy válaszolni támadna kedve hagyom, és folytatom az utat a saját tempómban, lemaradva, vagy az élen haladva, teljesen mindegy.

A kereskedő állomás látványa kívülről is szívet melengető, a szolgák készségessége remek,és a tulaj... visszataszító. Legalább ízlésesen öltözne. Nah mindegy, borzalmas, hogy alig két járóföldnyire a várostól így változnak a dolgok.
Előveszem kedvesebbik mosolyomat, és Arloishoz fordulok.
-Szép napot és köszönjük kedvességed! A magam nevében, valami kis frissítőt szívesen elfogadnék addig, és egy kis falat gyümölcs is rendkívül ízletesen hangzik!

Egyenlőre nem törődök még a levelekkel, előbb egy jó ebéd, egy kis pihenés és utána elintézzük szépen fogadós urammal.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.29. 9:29}

/Vjírgas Margalos/

Örömmel látom, hogy a vita elcsitult, de nem hiszem, hogy véget is ért ennyivel. Reggel gond nélkül útnak indulunk, de valami van a levegőben.
A fenébe is, most arra is figyelnem kell, nehogy "egyik v másik" oldalra sodródjak, hogy rontás essen bele.
A hangulatom átragad a szamárra is, mikor végképp megmakacsolja magát, csak egy hajszálnyira vagyok attól, hogy jól belerúgjak. Szerencsére a nador kézbe veszi a dolgokat - szép lett volna, ha velem meg a szamár miatt veszik össze.
Az állomás meglepetést okoz, nem hittem volna, hogy kikötőbe botlunk. Talán rá lehetne beszélni a társaimat, hogy hajóra szálljunk - minél gyorsabban véget ér ez az út, annál jobb lesz nekem. Gondolataimból egy fiú ráz fel, mosolyogva állapítom meg, hogy egy képzett vendégfogó "áldozatai" lettünk.
A fogadós majd hasra esik az Anartÿss szignumtól, lakosztály, lakoma, mindjárt saját magát is felajánlja.
- A frissítőt én is elfogadnám, meg némi információ is kellene. Ardúniába utazunk, mik arrafelé a hírek?


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.29. 18:42}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, hajnal - napközben
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A hajnal és a reggel nyugodtan telik, úgy tűnik Zev úrfi szava legalább súllyal esik a nador útitársunk hirtelen döntéseivel szemben. Mégiscsak vezetésre született az ifjú úr csak jól titkolja.
A reggeli egyszerű ám ízletes és legalább meleg, a kora reggeli párában és nyirkosságban, csak miután útra kelünk eresztem szabadjára a megidézett mágiát aurámból és szemlélem amint dolgavégezetlenül felbomlik a valóság tőrvényeinek engedelmeskedve miközben lejár az ideje.
Napközben csendesen baktatok társaim után majd időnként önfeledten egy Abÿrnoss-i dalocskát dúdolgatok mi a öreg tölgyekről és a tiszta nyugodt erdei tavakról szól.
A kereskedő állomás már teljesen más világ a út közbeni kocsmához képest az úrfin is látszik a megkönnyebbülés, a vendégsereglet igen változatos ennek ellenére Keelut itt is egzotikumnak számít, jobb is ha rá figyelnek és nem az úrfira. A tulaj majd kezét lábát töri igyekezetében látszik rajta, hogy nagy elégedettségére szolgál a felbukkanásunk.

Csomagjaink lerakodása után az étekre vára jobban szemügyre veszem a Légió embereit, esetleg akad köztük kevésbé mogorva akivel szóba lehetne elegyedni és megérdeklődni, milyen a helyzet a Quáboa-i kereskedelmi utakon, csak hogy tudjuk mire számíthatunk.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve megszólítom Vjírgast hisz ő látszólag is katonaember amellett, hogy nemes valószínűleg könnyebben szót értene a légiósokkal.

- Vjírgas uram arra gondoltam esetleg megérdeklődhetnénk az itt lévő légiósoktól mik a hírek a Quáboa felé vezető kereskedelmi utakon csak, hogy tudjuk mire számíthatunk és esetleg még néhány hasznos ötlettel vagy tapasztalattal is szolgálhatnak. Úgy gondolom az ön személye felé nagyobb bizalommal közelednének, mint az enyém felé.

Kíváncsi türelemmel várom a válaszát.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.01. 10:31}

("Kékprém" Keelut)

*Érdeklődve hallgatja a Ventorra visszaemlékezését. Az eino említésére maga is behunyja a szemét egy pillanatra, ahogy nagyot sóhajt.*

-Áhmm. Sajnos hamar elfogyott, amit az ide vezető útra csomagoltam. Remélem még lesz alkalmunk a Sárkánygerincen találkozni.

*Ezzel ismét nyugovóra térnek a fogadó lakói. Reggel kényelmesen reggelizik a nador, nem sieti el, de indulás után ismét felveszi céltudatos sétatempóját. Nem rohan, de nem is bizonytalanodik el a lépte, hogy merre tartson. A szamár makacskodására csak néhány kedves, bátorító szót szól a csacsihoz, hogy segítse őket az útjukon és megköszönte a derék állatnak fáradozásait. Az úton csak Zevran akarja tovább feszegetni a történteket. A kardnemes szavaira Keelut a szemébe néz és kurtán válaszol.*

-A gyilkosság mindenhol gyilkosság. A sértés mindenhol sértés. A bosszú mindenhol bosszú.

*Ezzel a maga részéről megválaszoltnak gondolja a kérdést, hogy mi az, amit lehet és nem lehet a hegyeken innen és túl. Azt azért elraktározza magában, hogy a kardnemes a mentis pártját fogja a sértéssel kapcsolatban. Az út további része hamar eltelik és megérkeznek a kereskedelmi állomásra. Itt is nagyon kíváncsiak az emberek a hóhajú idegenre, ami nem zavarja Keelutot. Továbbra is nyíltan, nyugodt tekintettel szemlélődik és az esetleges kérdésekre is készséggel válaszol származásával kapcsolatban. Az elősiető vendéglátót nem zavarja meg nagy igyekezetében a nemesek kiszolgálására, inkább leül egy asztalhoz és várja, hogy mikor indulnak tovább. Abban biztos, hogy még korán lenne éjszakára megszállni, ezért csomagját nem is adja le a szolgálóknak, hiszen ha indulnak, akkor nála lesz, ha meg mégis maradnának valami miatt, még mindig lesz alkalma felvinni a szobába. Ennyi "cipekedésbe" egyikük sem halna bele jó eséllyel.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.05.01. 19:16}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A fogadós csettint egyet, és a söntés egyik butéliájára mutat. Egy kedves arcú, feltehetőleg helyi fiatal lány gyorsan felkapja, és hozza is, négy díszes veretes ezüst pohárral együtt. Meleg mosollyal az arcán ügyesen leteszi elétek, majd fordultával egy tál friss gyümölcsöt is elétek tesz.
A fogadós kellemes hangon válaszol: 
- Ardúniában, jó uram? Sajnos nem tudom, mivel meglehetőst távoli vidék, és nem tartom a kapcsolatot vele. A legfrissebb ottani pletyka is legalább fél éves, és ráadásul alig hihető... Állítólag a legifjabb herceg azért fordult a Theurgia misztériuma felé, hogy egy morádot csalogasson az ágyába.
Nevet fel.
-Ezen kívül más érdekes hírt már jó ideje nem halottam onnan.
Majd a lány fele fordulva mondja:
-Aranyom, az urak királyi lakomát érdemelnek, intézkedj, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt!
A lány egyszerű főhajtással veszi tudomásul az utasítást, és szó nélkül elindul a pult fele.
-Kedves teremtés -Néz utána -A további utat hogy képzelték el? Gyalog a festői tájon, jókora kerülővel, vagy az egyik teaház-hajón utazva?
A mentisnek feltűnik a fogadós sok gyűrűje közül az egyik. Szép aranygyűrű jókora laposra csiszolt smaragdkővel, melyben szabályos távolságra öt apró aranypötty található. Pár alkalommal már találkozott vele: az északnyugati varázslóiskola kismesterei birtokolják.

Majd nem sokkal később távozik, és most már a kereskedők asztalánál érdeklődik nyájasan, hogy miben segíthet. A lány pedig elkezd nektek megteríteni. Nem aprózza el. Fejenként két kanalat, két kést, és három villát tesz le elétek.

/Vjírgas Margalos/

A kísérő felvetése tényleg jó, de megvárom a fogadós válaszát. Udvariasan biccentek felé, de későbbre halasztom.

A fogadós válasza csöppet sem elégít ki, de kénytelen vagyok beérni vele. A hírek eléggé lassan terjednek errefelé, be kell látnom, de ennél azért többet reméltem. Vacsora közben szóba hozom az utat.
- Tényleg érdemes megfontolni, amit a fogadós mondott. Mármint azt a hajót. Szerintem célravezetőbb lenne, mint végiggyalogolni a távot. 

A véleményeket udvariasan végighallgatom, de a többiekre bízom a dolgot. ha sokat vitatkoznak, felvetem a szavazás lehetőségét, bár tartok tőle, hogy a nadort nehéz lesz meggyőzni. 

A vacsora után időt szakítok rá, hogy szóba elegyedjek a katonákkal, némi sör mellett érdeklődöm meg a híreket és az egyéb pletykákat.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.05.03. 18:50}

(Zevran Anartÿss)

Keelut válaszára, csak morcosan megdörzsölöm az orrnyergem. Felesleges elmagyaráznom neki, mit akartam mondani, már nem fogja megérteni...

Vjírgas és a fogadós mondatára, egyetértően bólintok.
-Remek volt ez a kis kirándulás, de hacsak nem évek múlva akarunk odaérni, célszerűbb a hajóút. Nem tudok különösebb viszályról egyetlen családdal sem, akik abba az irányba indítanak hajót, tehát nincs gond.

Miután letárgyaltuk ezt az egészet, és a vacsora is meg volt a fogadós után nézek. Illetve szólok Lanak, hogy megbízhatónak tartja-e a fogadós urat, hogy rábízzuk a leveleket és Artalis személyes holmijait.

Beleegyező válasz esetén, ténylegesen is megkeresem a fogadóst.
-Lenne két levél amit szeretnék, ha minél hamarabb, a lehető legnagyobb diszkrécióban és biztonságban eljuttatnának a címzettekhez. Az egyikhez egy csomag is tartozik.-szigorúan a szemébe nézek.- Ha bármi baja is lesz... komoly következményekre számíthat.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.04. 13:53}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A étel igen csak ízletes és zaftos minden falatot külön-külön kiélvezek, ha már ilyen jó konyha közelébe vetett minket a sors. Falatozás közben csöndben hallgatom a többieket és közben számot vetek igen csak silány mondhatni semmi térképészeti és geográfiai ismereteimmel, csak mikor mindenki elhallgat akkor szólalok meg és töröm meg a társalgásban beálló csendet.

- Ha a szárazföldön megyünk tovább akkor Purgass szerény becsléseim szerint 2000 – 2200 Császári Mérőfal Sÿtistől, aminek megtétele beletelhet akár 40 de inkább 50 napba is és Quáboa-t elhagyva vagy megkerüljük vagy átkelünk a Vutás beltengeren valamint utána Arcantis erdein keresztül az Apologetanál található tengerkaput kell megközelítsük átkelés céljából és onnan kell visszaereszkedjünk a délkeleti Purgassig.
Ha itt hajóra szállunk bár meg kell kerülni tengeren a Cortis szirtet ám valószínűleg egészen Portella-ig tudunk hajózni ahonnan csak 250-300 Császári Mérőfal Purgass.
Valószínűleg a tengeri út rövidebb időt venne igénybe ám mindkét útnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is egyben.

A továbbiakban csendben fejezem be az étkezést hagyom, hogy az urak egymás között döntsenek, a szárazföldi út nagy valószínűséggel sokkal vadregényesebb lenne, míg ellenben a tengeren akár viharba is keveredhetünk de ezt majd a jövő kiforrja.
A vacsora után Zev úrfi kérdésére készségesen válaszolok.

- Jó uram a fogadós valószínűleg eléggé megbízható személy mivel az Északnyugati Császári Varázslóiskola beavatottjainak jelképét hordja, nem tartom valószínűleg, hogy az iskola gyűrűjét pénzért vásárolta volna, sokkal inkább valószínű, hogy az iskola tanítványa volt a fogadós úr. Szerintem nem szívesen hozna szégyent a Császári Varázslóiskola hírnevére, hivatalos ügyekben valószínűleg megbízható.
Ám szabadjon megjegyeznem a levéllel csak Artalis úr Víl-jét küldeném vissza Sÿtisbe. Az úr Víqurját és signumát szerintem visszatértünkkor személyesen kéne átnyújtsa a gyászoló családnak, ezzel is megtisztelve őket és a személyes gyászát kifejezve a család irányába.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.05. 19:17}

(Zevran Anartÿss)

Lan válaszát az úttal kapcsolatban figyelmesen hallgatom, ám sokat nem változtat véleményemen. Bármennyire is élvezetesnek és nem utolsó sorban kalandosnak tartanám a gyalog utat, vagy postakocsis utat... hát a hajóút előnyösebbnek hangzik. Sokkal...

Nem szólok még, meg várom a Vjírgas és az eddig csendes nadorunk válaszát.

Vacsora után a kedves mentisem meglátásai több, mint hasznosnak bizonyulnak. Egy varázslóiskola egykori tanonca, esetleg beavatottja... semmiképp sem elhanyagolható pont. Azonban...
-Nem lenne kínos családunknak, hogy annyira megkésve adjuk át a víquort és a signumot? Hónapokkal később esetenként... és meg vallom félek, hogy útközben bajuk eshet, ami viszont mindenképp kellemetlen helyzetbe hozná az Anartÿss Házat, ráadásul a Naquis Házról van szó Lan...

Csak halkan beszélek Lannal, úgy, hogy csak mi ketten halljuk. Kényes ügy, és ki tudja, épp ki figyel és hallgatózik.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.05. 20:39}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Van igazság abban amit Zev úrfi mond lassan újraértékelem az álláspontom és megpróbálom a jelenlegi fura és kényes helyzetünket a jelenhez igazítani, újaimmal szórakozottan játszadozom miközben végiggondolom az ügyet.

- Elismerem az aggályait az üggyel kapcsolatban, ám továbbra is tartom, hogy az úr signumját és nemesi kardját valakinek az Anartÿss családból személyesen kéne átadni, hogy kellő súllyal érzékeltessük az együttérzésünket a gyászban a családdal.
Újra átgondolva a dolgot jó uram azt javaslom, hogy Artalis úr signumját és víqurját külön levél kíséretébe tiszteletreméltó bölcs édesapjának juttassa el és kérje fel, hogy Ő személyesen keresse fel Artalis úr családját és tolmácsolja együttérzésüket a családot ért gyászban.
Jelenleg ennél jobb ötletem nincsen az idő és a részvétnyilvánítás egységes gyors és tiszteletteljes megoldására.

Remélem a válaszom és az ötletem kielégíti Zev úrfi elvárásait, mondandóm végén tenyereimből sárkányszárnyat formázok jelezvén, hogy jelenleg tényleg nincs jobb ötletem és tanácsom.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.07. 16:52}

("Kékprém" Keelut)

*A kiszolgáláshoz szokott útitársak nagyon kényelmesen fogadják a hirtelen ebédet, illetve azt latolgatják, hogy megpihenjenek-e. Ráadásul jelenlegi nagy dilemma a hajóra szállás kérdése. Eközben Keelut érdeklődve figyeli a körülöttük ülőket. Főleg a légiósokat, akik az utakra is vigyáznak, hogy el ne lopják őket. A szárazföldi és a tengeri utak fejtegetésénél nyugodt tekintetét asztaltársai felé fordítja a nador és csöndesen, meggyőződés teljes hangon megszólal.*

-A szárazföldön biztosabb az út. A tengeren bármi történhet és a legtöbb ellen teljesen tehetetlenek lennénk. A szárazon mi alakíthatjuk utunkat és kezelhetjük a nem várt körülmények nehézségeit. A 40 nap nem hosszú idő és a vége felé már megedződtök annyira, hogy gyorsabban is tudunk haladni. A hajón meg csak elpuhulnak az izmok, lankad a figyelem az egyhangúság miatt.


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.05.07. 17:23}

(Zevran Anartÿss)

<...Nah szép... szinte éreztem...> gondolom magamban Keelut megjegyzésére. Valahol titkon reméltem, hogy sikerül elég érvet felhoznunk a hajóúttal kapcsolatban. Lassan kezdem azt érezni, hogy a nadorok makacsabbak egy rossz öszvérnél is, csak náluk még intelligencia is társul.
<...Veszélyes...> gondolom feladóan.

Nem kívánok hozzáfűzni semmit, ha szavazásra kerül a sor, majd döntök, egyenlőre a hajó út szimpatikusabb. Gyorsabb és kész... veszélyesebb? Nem hinném. Kíváncsi vagyok a többiek véleményére.


Lan válasza kielégítő és megnyugtató.
-Igen, azt hiszem ez így megoldható. Kéne akkor még egy levelet írni apámnak ezzel kapcsolatban.

Megírom a levelet, úgy ahogy Lan javasolta, majd a fogadóst megkérem, hogy a legjobb és leggyorsabb emberével juttassa el ezeket a megfelelő címekre. A vívókardot és szignumot becsomagoltatom vele, és a lelkére kötöm, hogy az életénél is jobban vigyázni kell rá.

Ha ezzel végeztem Lanhoz fordulok.
-Örülök, hogy Téged osztott apám kísérőnek.-mondom mosolyogva és megsimogatom a vállát.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.08. 7:43}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos
 

Kényelmesen megebédeltek. A szolgálók sürögnek-forognak körülöttetek, és buzgón töltik után az ürülő poharakat jóféle borral. Az étel is kiváló – a szakácsuk egy nemesi udvarban sem vallana szégyent, s a különféle fogások is szemet gyönyörködtető kompozíciókat alkotnak. Igaz, Keelutnak egy kicsit íztelenek az ételek, de ezen lehetett segíteni. Négy fogást hoznak ki, plusz a desszertet, mely aszalt erdei gyümölcsökkel meghintett könnyű tészta. Mindannyian jól belaktatok.
Közben elkezditek megvitatni, hogy merre is lenne érdemes tovább indulni, de a végső szót még nem mondtátok ki.

Az ebéd után Vjírgas odatelepszik a légiósok asztalához, és elkezd velük beszélgetni. Rövid ideig bizalmatlanok ugyan, de mikor látják, hogy „közülük” való, s még sört is hozott, hamar megenyhülnek irányába. A vezetőjük egy harmincas évei közepén járó megtermett férfiú. Fejét borotválja, csak fekete sörte borítja. Arcra inkább csúnya, szögletes vonásait mintha a sarokba támasztott arkhorral faragták volna. Jelenleg a nehéz vért alá vehető vörös könnyű posztóvértet visel.
Némi érdeklődés után sikerül persze friss híreket szerezni:
-Hát, Arliossal, a fogadó tulajával vigyázz, ne haragítsd magadra! Minap félfülű Lansoss kinevette, hogy milyen ruhákban járkál, és elmondta mindenféle hímringyónak. Arlios megmondta neki, hogy ezt még megbánhatja, de Lansoss nem foglalkozott vele. Nem telt rá egy tíznap, mikor kiderült, hogy csapja a szelet az egyik hajó kapitányának... Nagyon kellemetlen volt. Csak a kapitány közbenjárása miatt bocsátott meg a szerencsétlennek. A bölcsebbek bűbájt emlegetnek.
-A teaház-hajók csak az aquasi kereskedő állomásig járnak. Onnan már ismét szárazföldi út vezet tovább. Ha az ember szereti a kényelmet, és van elég pénze, akkor érdemes a teaház-hajók egyikével menni odáig. De egy tanács: a szépséges Shonne-t, aki az Álomhozón dolgozik, kerüld el – bármily csábító is, mert a koronaékszereid még holdhónappal később is nyögni fogják ölelésének emlékét.
-Az utak állapota errefelé jó, és biztonságos is. Quaboában szintén. Vutas-Vutarban a biztonság már kétséges, de egy jó harcosnak nincs félnivalója ott sem. Távolabbi vidéken meg még nem voltunk.
-Állítólag a Ninq-Sinnaq Ház ezüstjét látták tíznapja megvillanni egy fiatal nőn, de mikor körbe kérdeztünk senki nem látta, csak egy kereskedő.

Közben Zev úrfi ismét nekilát felvenni a harcot a betűk tengerével. Mire megírja a leveleket, eltelik két fertályóra, és elhasznál plusz egy ív papirost piszkozatnak. A leveleket gondosan hajtogatva lepecsételi, majd int a fogadósnak. 
Arlios odasiet, és megszólal: 
-Mit óhajt uram? Pennát, tollat, tentát, vagy írnokot?
Ahogy átveszi a leveleket, és a tárgyakat, még elkéri a címeket, s mondja enyhe meghajlással:
-Természetesen, ahogy óhajtja. Ne aggódjon, a csomagjaim nem szoktak eltűnni. 
Mondja egy fokkal komolyabban, miközben Zev úrfi pillantását viszonozza. Pár szívdobbanással később el is kapja a tekintetét, jelezve, hogy nem óhajtja összeméri akaratát az úrfival.


//írjatok fel 25tp-t az eddigi kalandokért.//

/Vjírgas Margalos/

Fogadni mertem volna, hogy a nadornak megint ellenvetése lesz. Kissé túlzásnak tartom, hogy ennyire elutasító a tengerrel szemben, talán valamilyen fóbiája van? Bár sok tapasztalatom nincs nekem se a tengerrel, csak az a rövid utazás.
- Nos, Kealut uram, szerintem túlságosan elutasító a tengeri úttal kapcsolatosan. Inkább érdeklődjük meg, ha tudunk vele időt nyerni, igenis használjuk. Ha az a szobor tényleg olyan fontos, akkor önnek is érdeke, hogy minél hamarabb visszaszerezzük a népének.

Meddő vitának ígérkezik, én elmondtam a véleményemet, a továbbiakat társaimra bízom. 

Rövid idő elteltével letelepszek a katonákhoz és rövid elteltével azon kapom magam, hogy hosszú idő óta először bírom magam elengedni. Fogy a sör, repkednek a történetek. Bár sok tapasztalattal nem rendelkezem, felidézek pár történetet az idősek elbeszéléseiből.
Kissé kelletlenül és sörszagúan térek vissza a társaimhoz, hogy röviden beszámoljak nekik:
- Ami a fogadóst illeti, tartanak tőle, bűbájosságról pletykálnak. Ilyesmihez nem értek, de inkább vigyázzunk vele.
- Hajóval Aquas-ig juthatunk el - bicsaklik meg egy pillanatra a nyelvem - onnantól megint szárazföldön kell mennünk.
a kényelmet inkább nem említem, tartok tőle hogy a nador ismételt ellenkezését váltanám ki vele
-a jó hír, hogy az utak biztonságosnak mondhatók Quaboáig, Vutas-Votar már nehezebb eset, de nem hiszem, hogy gondunk lenne. Mindenesetre javallott az éjszakai őrség.
Külön a sÿtisi pároshoz fordulok:
- A Ninq-Sinnaq Házzal milyen a kapcsolat? Állítólag ezüst signumos nőt láttak errefelé.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.05.09. 19:11}

(Zevran Anartÿss)

Érdeklődve és nem kicsit szórakozva hallgatom miracleai társunk italos helyzetbeszámolóját. A hírek megnyugtatóak, és még mindig egyértelműen a hajóút a kedvesebb a szívemnek.
A shagíri ház említésére elkomorodom. Megpróbálok feltűnésmentesen és halkan beszélni a társaimhoz.
-Ninq-Sinnaq? Ősi család, ennyi elég róluk, és még az, hogy tartsuk nyitva szemünket. Nincs ellenségeskedés, de ilyen esetben nem lehet tudni.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.13. 8:18}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, kereskedelmi állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Zev úrfi megírja a kísérőlevelet a végső simításokat már én végzem rajta, szárítás hajtogatás és mi utána átolvastam és nem találtam benne kirívó hibát, meleg viasszal zárom mibe az úrfi belenyomhatja a pecsétgyűrűjét. Ma viszont ha kirívó hibát lelek benne finoman szóvá teszem, hisz a hibás levél rám is rossz fényt vethet az öreg Anartÿss szemébe, hisz tanácsadónak rendelt az ifjú úr mellé.
A bizalmas közeledést már szinte fel sem veszem, hisz ez csak az úrfi kedvelt játszadozásainak egyik formája, ha ettől nyugodtabb ám legyen mindenkinek jobb, ha kiegyensúlyozottan tud döntéseket hozni.
Dicséretére a következő „bölcseletet” válaszolom.

- „Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.”

A bölcselet végén a „Szolga” rúnáját rajzolom finom ujjmozdulattal kettőnk közé miközben meghajlok.

Kicsit később figyelmesen hallgatom Vjírgas beszámolóját az állomás híreiről és nem kis megnyugvással veszem egyben tudomásul, hogy a nyugodt északi nemes úrnál is kezd hegyi barátunk egy határvonalat átlépni, sajnos meg kell tanulja, hogy itt a síkvidéken igen is meg kell hajoljon a többség akarata előtt. Valószínűleg a hegyekben a túlélés záloga a mostani gondolkodásmódja és viselkedése, ám ezt sem merem teljesen elismerni mivel a hegyi kolostor körül élő nadorok egészen másmilyenek voltak ám lehet, hogy ezt csak a korukból fakadó bölcsesség és a remete életmódjuk alakította ki.
Miután Vjírgas beszámolt és Zev úrfi is summázta a dolgokat csak utána szólalok meg.

- Ninq-Sinnaq. Ősi család mely, olyan mint egy több száz éves shinquor. Tompa fényű, kopott és megviselt, de töretlen élű és egyenes.
A kereskedőállomás vezetője Arlios pedig az Északnyugati Varázslóiskola kismestere valószínűleg.
Aquas-ban majd meglátjuk hogyan tovább elvégre elég nagy kikötő város és ha nem találunk hajót ami elvinne minket Haenis-be vagy Arusa-ba akkor még mindig haladhatunk kövezett úton Quaboá-ban egészen Morgian-ig Vutás-Votar határában és ott megint döntés előtt állunk majd, hogy áthajózunk a Vutás tavon vagy annak partján esetleg Borúspart és Fekete Ég partján haladunk Angor-ig.
Míg a szárazföldi út Aquas, Angor között majd ezer mérőfal addig Aquas-ból Arusaba tengeren ötszáz mérőfalnyi távolsággal áthidalhatjuk az utazást.

Mondandóm végével összefonom kézfejeimet, várom az urak döntését a továbbiak kapcsán.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.15. 10:17}

("Kékprém" Keelut)

*A további győzködésbe, tengeri útra agitálásba nem folyik bele. Továbbra is az az érzése, hogy a tengeren el fognak veszni a végtelen habokban és nemhogy rövidítenek, hanem minimum hosszabb lesz az utazás, de akár végzetes is. A többiek a kényelmet veszik elsődlegesnek, a kitartó és biztos "munka" helyett, amit a gyalogtúra jelent. Teljesen érthetetlen, hogy ha ennyi ellenségük van ezeknek a házaknak, akkor miért akarják más házak kezébe rakni a sorsukat, életüket, mikor saját erejükből is el tudnának jutni a kívánt helyre.  Ilyen gondolatokkal falatozik Keelut. Bár eleinte "fehérnek" érezte az ételek ízét, de egy kis fűszer sokat segített a dolgokon. A "fehér íz" kicsit felemás megfogalmazás, de ez a szinesztézia illik legjobban az ebédhez. Csendes szemlélődése közben meghallgatja a veszélyes házról szőtt beszámolókat és ez még nagyobb kérdést vet fel: Ha ez a titokzatos "ügynök" is felszáll a felmagasztalt hajóra, akkor hova mennek elkerülni a vele való találkozást a síkságiak?*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.05.16. 10:03}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A megbeszélés után a fogadóssal rendezitek a számlát (-30lin összesen), aki kissé csalódottan veszi tudomásul, hogy nem maradtok éjszakára. Int a szolgálóknak, akik készségesen segítenek nektek a csomagok cipelésében a hajóig. A kikötő a fogadó lábától nyíllövésnyi távolságban van, melyhez széles, kétkocsinyi kövezet út vezet. A nap erősen tűz, próbálgatja erejét. A dokknál éppenséggel az Álomhozó nevű teaház-hajóba rakodnak. Maga a hajó érdekes jelenség, bár nador szemmel mérhetetlenül sok fát pazaroltak el a felépítménynél.
A hajót inkább a nyugodt tavakra, mintsem tengerre tervezték. Harminc láb hosszú és tíz láb széles, lapos hajó. Körbe egy faragott korlát fut, beljebb pedig egy fél láb széles tornácon lehet haladni, ahonnan a kis fülkék sorába lehet belépni. A hajó orrától indulva a vendégek szállása, 
hátrébb pedig a konyha, és cselédszállás, legvégén két box lovaknak. A tetőn pediglen a különféle áruk vannak lekötözve., valamint a kormányosi állás található. A hajónak egy árboca és egy orrvitorlája van mindössze.
A szobácskák elég kicsik, mindössze egy szélesebb matrac fér el bennük, és egy kis beépített szekrényke. Fényről viszont egy hidegfáklya gondoskodik. Öt-öt fülke áll a vendégek rendelkezésére. A teázó viszont a maga tízszer tízes alapterületével valóságos termenek hat ezek után. Gazdagon faragott-áttört fa elválasztók, hangulatos, színes képekkel festett papír fényáteresztők, és apró, mécses nagyságú hidegfáklyák a lámpásokban. Puha párnák, és alacsony asztalkák várják a pihenni vágyókat.
A kapitánya, egy nyúlánk nap barnította férfiú. Rövid, kusza fekete haja mutatja, hogy a közrendűek közé tartozik. Arcára viszont a jószerencse és gazdagság jegyei vannak felfestve. A legénység fél tucat ember. Egy szakács, három matróz, és két felszolgáló - egyikünk igencsak szemrevaló teremtés - de a másik sem panaszkodhat. Az utasársakkal a teázóban találkoztok először. Egyikük egyszerű szabású, fehér ruhája hirdeti, hogy egy Shin az. Koros borotvált fejű férfiú, és bár arcára az évek barázdákat véstek, jóindulatú a tekintete. A másik kettő együtt utazik. Egy fiatal, rövid hajú csinos nő, és egy idősebb, - gyűrött arcú, szintén rövid hajú - határozott fellépésű nő. Tiszta, egyszerű ruhájuk és hajviseletük alapján közrendűek. Az utolsó alak, épp hogy csak eléri a hajót - ő sötétbarna, egyszerű szabású ruhában, fa hüvelybe rejtett pengéjű Shin-quorral a kezében lép a fedélzetre. Semmiféle signum, pecsét nincs nála - a fegyver ez egyetlen, ami segít besorolni. Harmincas éveiben járó, kemény vonásokkal rendelkező rövid hajú férfi. Szenvetlen, de követelő hangnemben kér szállást a hajón, amit a kapitány biztosít is.

Az utazás szinte eseménytelenül folyik. A hajó naponta egyszer egy-egy szigeten kiköt pár percre, amíg friss vizet és alapanyagokat vesznek fel a falvakból. Az utasok nem igazán keverednek egymással. Az idős nő rövid pórázon tartja a fiatalabbat, ha az hosszabb időre látótávon kívülre kerül, rendszeres fejmosásban van része. A Shin nem erőlteti rá magát senkire - egy előtte fekvő két ívnyi, de arasznyi magas fehér homokos ládában a kalligráfiát gyakorolja nagy műgonddal, s mikor betelt a hely, eltörli őket, s kezdi elölről. A Shin-quorros alak pedig csak csendben ül az asztalkája mellett, s teázáson, meditáción kívül nem csinál semmit. A csinosabbik felszolgálólány - Shonne - pedig Zevran úrfival kacérkodik kissé.
Az egyik este viszont elül a eleddig megszokott szellő, s nem reggel, hanem már este szokatlanul meleg, fullasztó ködbe burkolódzik a hajó - olyan érzetet keltve, mintha a semmiben úszna messze mindentől. A napok óta vidáman csilingelő szélcsengő is elhallgat, mire a Shin is összeráncolt szemöldökkel pislant fel, s folytatja tovább a rajzolást. A kapitányfeltehetőleg a fedélzeten, a kormánynál lehet, ahol rendszeresen időzik. A két nő is megérzi a változást, s halk csacsogásba kezdve kitárgyalják az esetet.
-Én mondom, leányom - nem természetes ez a köd! Ilyet még nem láttam! S a bandolákat távol tartó csengő is pont most hallgatott el!
A fiatalabb csak tágra nyílt szemmel, ijedten hallgatja, de a felszolgálók is összenéznek egy pillanatra. Feltehetőleg őket sem nyugtatta meg az öregasszony kijelentése.
A szótlan harcos már nincs a teremben - egy fertályórája visszavonult. Érzitek, hogy valami nincs rendjén...

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A utazásban beállt nyugalmat megint baljós előjelek szakítják meg. Köd érkezik ami a csatornák felett nem szokatlan ám a szélcsengők is elhallgatnak ami a szellemek síkján nem jelent semmi jót. A lélekkardot hordozó harcos már nincs a központi teremben az öreg Shin, csak rosszallóan ráncolja a homlokát és visszamerül a kalligráfia univerzumába, a veszély ha van valószínűleg nem fizikai jellegű, ami a köd megnyilvánulásában érkezik valami egészen más.
Ennek ellenére közelebb húzódok Zev úrfihoz soha nem tudni mostanában mit hoz a következő pillanat, egy halk sóhajtás kíséretében légző gyakorlatba kezdek a hét lélegzetvétel technikáját használva tisztára söpröm a tudatom, majd szorongásaimat és félelmeimet magam mögött hagyva felnyitom a harmadik szemem a szellemek síkjára.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.22. 20:39}

(Zevran Anartÿss)


A hajó első látásra nem tűnik biztatónak a kényelem szempontjából, és az apró szobák sem győznek meg igazán. A hall azonban kellemes meglepetés, az igényes és ízléses díszítésével.
Az út megpróbálom valahogy elütni az időt, bár utastársaink nem tűnnek a legszórakoztatóbb társalkodópartnernek. Kivéve az idős nőhöz tartozó fiatal lány. Bár ő vele sem maga a beszélgetés, hanem a fejmosás amit utána kap, dobja fel az unalmas órákat.

Felváltva szemezek ezzel a Shonne-val és a kapitánnyal, végül a lány mellett döntök most. Épp azon gondolkodok, vajon meddig tudom húzni az "ágyba bújást", vajon az apró érintések, félreérthető szavak, két értelmű mosolyok kinél sokallnak be először, amikor leszáll a köd.

Talán ha nem hallgatna el a szélcsengő észre sem venném. Nah meg ha Lan nem húzódna közelebb, tudom, hogy e mögött pusztán, a jó testőr dolga bújik meg, mégis hízelgő és komikusnak is tűnik valahol.

Belekortyolok a teámba és megigazítom a vívókardot a derekamon. Talán nem lesz szükség rá... talán nem is az anyagi világban támad az igazi ellenség?

^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.23. 9:03}

/Vjírgas Margalos/

Meglepetésemre a nador jobban reagál a vártnál és végül hajóra szállunk.
Reménykedésre ad okot a tény, talán képes alkalmazkodni, de továbbra is vigyázni kell vele. Vajon otthon nemesféle lehet? Van náluk ilyen egyáltalán?

Elbúcsúzom a csacsitól, megpróbálom eladni a fogadósnak vagy az első érdeklődőnek. Ha mégsem sikerül, végső esetben a fogadósnak ajándékozom azzal a feltétellel, hogy egy bajban lévő utazót fog megsegíteni vele.

Az utastársakat igyekszem megfigyelni, bár első pillantásra azok, akinek mutatják magukat. Nem zavarom meg egyiküket sem, de később beszélgetéseket kezdeményezek Kékprém mesterrel, igyekszem többet megtudni róla azon kívül, hogy kétkezes fegyverforgató. Talán az öszvérhez hasonló makacsság mögött más is rejlik.

Mikor a köd leereszkedik, balsejtelem fog el. A néma bandola-csengő miatt az első gondolatom: mit fogunk ezért a nadortól kapni!

Közelebb húzódok a többiekhez, halkan odaszólok nekik: maradjunk együtt, akármi is jön. Talán ostobaság, de jobb az óvatosság.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.05.23. 13:33}

("Kékprém" Keelut)

*A hajóhoz vezető kis séta az eddigiekhez hasonlóan telik. A nador most is a maga nem sietős, de mégis gyors, céltudatás tempójában halad. Ha már eldőlt, hogy ostobaságra adják a fejüket a síkságiak, akkor legyenek túl rajta. A hajó láttán rosszallóan összeráncolja a szemöldökét, de nem szól semmit a fa ilyen mértékű pazarlására. Inkább csak csendben felballag a pallón és elfoglalja a neki kijelölt szobát. A kicsi, alig embernyi helység egyrészt feszélyezi, hiszen zárt térről van szó és semmi természetes szellőzés, fény előre láthatólag. Másrészt az egyszerűsége mégis megtetszik Keelutnak. Az út során az útitársakat a szokott nyílt tekintetű, nyugodt arckifejezéssel szemléli, illetve biccent feléjük orrnyergére fektetett mutatóujjal. Mindegyik érdekes figura a maga nemében. Az utolsó pillanatban érkező fickó inkább ellenszenves. A két nő barátságosnak tűnik, a fejmosások Naoenao-ra és az ominózus "kalandjára" emlékezteti Kékprémet. Ennek köszönhetően, amikor látja a két nőt mindig halványan elmosolyodik, arra gondolva, hogy itt valószínűleg nincsenek kiterjedt báty és unokatestvér hordák, akik egész éjjel az Alsóvárost járják egy kiadós verés reményében.  Egyenlőre nem kezdeményez, amíg a fiatalabb lány nem érdeklődik az egzotikum (hófehér bőr, haj) iránt. Így marad a homokba rajzoló éltes férfi, mint megismerni való. Nem zavarva a munkában mellé, mögé telepszik Keelut és csendesen szemléli a homokban kirajzolódó jeleket. Ez a csendes üldögélés valahogy megnyugtatja és eldönti, hogy az öregnek kijár a megbecsülés és a tisztelet akár síksági, akár nem. Idő közben Vjirgas kezdeményez beszélgetéseket, amit szívesen vesz a nador, hiszen a két kardos férfi már bizonyította, hogy van józanság benne és nem olyan elrugaszkodott, mint a másik kettő. Szívesen mesél magáról és hazájáról, de nem jutnak túl messzire a beszédben, mert szokatlan köd telepszik a hajóra. Ezt és a társaság nyugtalanságát látva Kékprém vonásai megkeményednek és feláll az asztala mellől, hogy felkészülten fogadhassa a szinte tapintható veszélyt. Kezeit ellazítja, de ujjait félig a csákányok csuklópántjába dugja. Még nem perdíti elő a fegyvereket, hogy a többi utast ne riassza meg. Közben alig hallhatóan dörmög az orra alatt.*

-Na most merre tovább "nagy utazók"?!?


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.05.28. 16:55}