Ide próbálom meg összeszedni a kaland legutolsó - jelenleg - elérhető hozzászólásait Később ez a topic majd beleolvad a teljes archívumba
link:
Klikk ide!------------------------------------------------------------------------------------------------
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Keresztutaknál
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
A Tavas Oázis fele az út minden volt, csak kellemes nem – ráadásul bár emlékeztél, hogy merre dugtad el a kardodat, még neked sem volt könnyű megtalálni az egyformán nagy és poros sziklák rengetegében – ráment két órád, mire végre megpillantottad azt az alacsony kőrakást, amelyet még te emeltél nem olyan rég, hogy megtalálhasd a fegyvered. A kardod ott pihent, ahol hagytad – egy nagyobb, körtére hasonlító hatalmas kőtömb tövében. Magadhoz vetted, és immár felfegyverkezve folytattad utad az Oázis fele. Bár nem sokkal alkonyat előtt értél oda, jó ideig csak a kövek takarásából figyelted az Oázist, nehogy rejtőzködő katonák karjába fussál. Mivel az Oázis területén három út fut egybe, joggal feltételezted, hogy talán őrzik is. Úgy látod, szerencséd van – harcosféle alakot nem látsz egyet sem, csak a helyiek szokásos jövése-menése - mint például a kecskék esti fejése az - amit megfigyelhetsz. A lenyugvó nap sokat veszített már tüzéből, de a sziklák még ontják magukból a nap folyamán összegyűjtött forróságot. Az úton, melyet még nem tudod hova vezet – mert arra nem jártál, kósza férfi utazó érkezett. Fegyvert ugyan nem látsz nála, de elég magabiztosnak tűnik. Besétált a házak közé, beszélt pár szót a helyiekkel, aztán néhány khílért vásárolt magának egy tál ételt – talán zabkását, s senki nem kért tőle sem signumot, sem menlevelet. A gyomrod már neked is kororg – a paradicsomok valamikor a délután folyamán elfogytak, és a maradék víz is kellemetlenül átmelegedett a kulacsodban.
 |
| Haren Jakan |
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: A Kufárnál
Résztvevő: Haren Jakan
Haren biccentéssel honorálja a sátor lakójának megállapítását, miszerint kovácsnak néz ki. Aztán egy halvány főhajtást kivitelez a fickó bemutatkozására, és ajánlatára.
- Jakan néven ösmernek, akik mán láttak. - Dörmögi komótosan miután a fickó befejezte mondanivalóját, s elnézte egy darabig a sétálgatását. - A bót így-úgy, de megköttetett. Oszt a segedelem kétirányú.
A lány előkerülésére felvonja szemöldökét, majd annak köszöntését egy lágy mozdulatú ritkábban használt kombinált Áldás-Tisztelet kézjellel viszonozza. S megindul a lány után. A sátor bejáratán megtorpan s egy pár szó erejéig visszafordul Xao felé.
- A szók fonása hasznos tudomány Xao Ember. Gyakorold még tán kicsit. - Kacsint rá a sátor lakójára, s aprót biccentve a lány után lépdel. S pár pillanatig eltöpreng rajta vajh, Xao megértette-e Törvénnyel kapcsolatos célzását. De nem mulattja ezzel az elmegyakorlattal túl soká az időt. Utazás közben lesz ilyesmire ideje.
Szótlanul lépked fel a hajóra a lány vezetésével, hisz láthatóan hozzáértő alakok fogták kezükbe holmija s a öszvérének sorsát. A fedélzeten időző pengét szemlélő idősebb kovácsban felismerni véli Rashu mestert, s pár pillanatra meg is torpan, ahogy végigméri a hírneves alakot, valamint az annak kezében lévő fegyvert. Aztán már majdnem szóra nyitja a száját, hogy egy alig látható hibára hívja fel az idős mester figyelmét. De inkább egy halk morranással a tisztelet jelét rajzolja a levegőbe s enyhén meghajtja magát a hófehérbe őszült alak felé. S töprengve indul a hajó gyomrába vezető lépcsőn eltűnő lány után.
A hajó aurájába lépve kihúzza magát, s koppant egyet botjával miképp mindig mikor az Energiák által uralta területre lép. Aztán követi a lányt a kabinig, amit neki szántak. Ami ugyan nem túl nagy, vagy tágas, de egy utazás erejéig megfelel. Igaz, a szomszédot lehet párszor fel fogja zavarni némi zajongás, mikor beüti valamely testrészét. Ezt a szeme előtt felderengő képet meg is mosolyogja. A lány vacsorát felemlegető szavait türelmesen meghallgatja, majd a kifelé induló vállára teszi a kezét, s finoman maga felé fordítja.
- Ne hirtelnkegyé' te jány. Enni jó, de lomha lesz tőle a Ember. Oszt inkább valami dógot mutas! Az étel rájaér. Még nincsen öregeste.
A lányt kitessékelve a kabinból, ráfordítja a zárat az ajtóra, ruhájába rejtve annak kulcsát. S érdeklődő, várakozó tekintettel méregeti a lányt, míg az megemészti az előbbi kérést, s valamit kezd vele. | |
Vanina
Kiina érdekes közléssel nyit, amire kurtán horkantok.
- Miért is jönne velünk? - fűzöm hozzá, mert haszontalan személyeket szórakozásból én nem fogok hozzánk csapódni. Még a végén cirkuszi karavánná alakulunk!
Valami történik, a kövem jelez. Hogy most mellettem fut a varázs, vagy engem is érint, nem tudom.
- Mit te csinál? - sandítok a mentisre, és szándékoltan Dytis nyelvét használom a kérdésnél.
Duplán is megtudom az idegen nevét, vagyis amit tudni enged magáról, és az egyezik Kiina ismeretével. Abyrnoss nevére máskor felszisszentem volna, most viszont faarccal veszem tudomásul. Nézem a férfi képét, keresem az ottani szokás arcfestését és más, férfiatlan kencéjét. Ha az nincs is rajta, sokat elárul, milyen hivatást választott: dalnok. Ami önmagában szép és jó volna, ha nem biggyeszti mellé, szerencsefi. Tehát semmirekellő.
Egyeseknek úgy felvitték a szellemek a dolgukat, hogy értelem nélkül múlathatják az időt és azt szórhatják is a világban! Érdekes, hogyha nemtelen lép ilyen útra, bűnözőnek nevezik, de ha nemesek hajzata veri a vállát, mosolyogva elnézik a különcséget.A vége a legszebb: azt se tudja, kicsoda. Elég léha családból jöhetett, ahol az utódokkal nem szembesítik az elvárásokkal és nem is követelik meg tőle!
Most mondjam azt, nem meglepő? Abyrnossi!A férfi stílusa - lekisasszonyoz egy nadort, akik nem tartanak soha igényt az ilyen külsőségekre, hosszan, cirkalmasan szórja a szót - kissé irritál és untat, ezért elfordulok tőle és Kiinát kérdezem:
- Hajnal hol van? Minden rendben vele?
Ó, egyébként igen. A bemutatkozást azt hanyagolom. Minek azt.
 Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Menekülés
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
Órákon keresztül keresgéltem.
Hol lehet...! Nem hiszem el!
A tikkasztó meleg teljesen elvette az utolsó energiámat is, amit a keresésre fordíthattam, de végül meg lett a keresett tárgy.
Az isteneknek hálát adva indulok az Oázis felé, ahol kétnapja jártam.
Mivel már teljesen elvagyok csigázva, melankólikus dalocskát éneklek.
"Már a fényes nap se süt rám.
A száraz halál, az már vár
Felettem homok és sár
Nem nő síromból virágszál
Nincs is rosszabb a halál dalánál."
Ebben összefoglaltam az érzéseimet és az öngyilkossági hajlamot
Lassan lassan oda oda érek az Oázishoz, már legszívesebben leszúrnám magam, amikor meglátom az Oázist.
"Hát ez jókor jött...- tisztázom le, majd folytatom az utamat a végcél fele, de ekkor észreveszek valamit és lehasalok, és úgy lesem az alakot.
Az alak valamit vesz az itteniektől, ami feltehetőleg étel.
Ekkor, mintha most vett volna róla tudomást, megkorgott a gyomrom, már órák óta éhezik, és nem kapott semmit sem.
Már szikrányi energiám sincs, így sétálás helyett odabicegek a kis házhoz ahol az a valaki vette az ételt, majd bekopogok.
Ketten is reméljük (én meg a gyomrom) hogy van még mit adniuk. | |
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Keresztutaknál
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
Lassan odaóvakodsz a házhoz, ahol a másik utazó is ételhez jutott. Amaz nyugodtan ücsörög az egyik asztalnyi sziklatömbön a tóparton, és kanalazza az ételt. A ház talán hat-nyolc lépés átmérőjű, tapasztott és sárgásra festett épület, jókora falevelekből készített tetőzettel. Bekopogsz az ajtón, amely válaszul hamarosan kinyílik, és egy erősen napbarnított, töpörödött öregasszony néz rád az ajtónyílásból. Csizmádtól fejed búbjáig végigmér, kissé megigazítja magán avar-barna ruhájának ujját, s dún nyelven megkérdezi-Mit akarsz te? - vagy valami hasonlót, már amennyire bírod a nyelvet.
Válaszodat hallva, hogy ennél valamit, a sziklán ücsörgő másik vándor fele pillant, aztán bólint-Három khíl egy kása tál
– válaszolja magának bólogatva közben -Maradsz künn
– szól még, aztán megfordul, és a házikó ajtóval átellenes végben felállított tűztér fölé lógatott kondérból egy fa tálat tele púpoz tejben megfőzött zabbal. Fáradtan visszasétál, és kezedbe nyomja a tálat.-Itten van! Tálat hozd vissza!
- ezek után átveszi tőled a három faérmét, s becsukja az ajtót.
A kása puhára van főzve, s az egész napos koplalás után igen jóízűnek tűnik. A másik vándor miután végzett a maga adagjával, leteszi fából faragott tányérját a kunyhó ajtaja elé, majd hozzád sétál-Ember! Azt a piszkavasat is olyan jól forgatod, mint a kanalat?
- Kérdezi dún nyelven, s mutat a kardodra -Vagy mit keresel errefelé?
- Kérdeződ Vékony, de szíjas izomzatú, talán harmincas férfi. Csizma, könnyű piszokszürke nadrág, és egy barna mellény a ruházata, melyet egy nagy karimás, kúp alakú szalmakalap tesz teljessé. Abban biztos vagy, hogy nem helyi. Ha tippelned kéne, azt mondanád, hogy kereskedő, de mivel árút nem látsz nála, és a nyelve is fel van vágva - inkább valamiféle csavargónak, ne adják az istenek útonállónak is elmehetne.
Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia, Tavas oázis
Időpont: nyárelő
Esemény: Újra együtt ? ? ?
Résztvevők: Vanina, Wÿk di-Aquor, Lan Ro-Ryen, Hajnal, Kiina
__________________________________________________
Vanina kérdésére pusztán kurtán válaszólok sytisi nyelven.
- Csalárdság és ármány nyomait szimatolom. – és nagyot szippantok aurám által felkavart meleg légörvényből.
Kiina már megint nem bír magával ám jelenleg az ilyen kis évődései tudnak a legkevésbé kibillenteni egyensúlyomból és kérésének megfelelően abrín nyelven folytatom, hisz a varázsnak köszönhetően mindent tudok amire szükségem lehet, bár egy kicsit elgondolkoztató, hogy hóhaj szélvész kisasszonyról a mágikus fókusz jó része lecsúszik, de most ez jelenleg a legkisebb probléma.
- Úgy gondolod Bohó Szélvész Kiina, hogy váratlan útitársak bejelentése bármiféle negatív megnyilvánulást fog belőlem kiváltani, ki nem kis idegig a Serény Múmiák vendégszeretetét élvezhettem. – közben tekintetem fókuszába vonom az ifjú „kardnemest” –
És társaságunkhoz csatlakozásáról az úrfi is tud vagy ez is csak hirtelen pattan ötlet volt, mint szikra mi lánrag lobbantja a kiszáradt tarlót? – majd teljesen az úrfira koncentrálok -
Wÿk di-Aquor a szó és a dallam néha sokkal veszélyesebb fegyver mint egy élesre fent penge és mivel kedveli a költészetet egy rövid verssel válaszolok fürkész tekintetére „Mivel a világon minden csak ámítás,
A halál az egyedüli őszinteség.”
Azt mondják, akkor követjük az őszinteség ösvényét, ha mindennapi életünkben olyanokká válunk, mint a halottak.A nap további részében a pihenésnek adom át magam és megbeszélem a többiekkel a továbbindulás részleteit a hattyúszoborról még véletlenül sem ejtek szót se.
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: A Kufáron
Résztvevő: Haren Jakan
Osa Haren kézjelére a Szerénység jelével válaszol, ahogy azt illik – mintegy tudatva Harennel, hogy nem méltó a Tisztelet kézjelére, ám azért látszik rajta, hogy jólesett neki a gesztus.
Xao Haraen végszavára összeilleszti vízszintesen két tenyerét, és kissé meghajol, miközben vendége a lány után indul.
Rashu mester a Békesség jelével válaszol Haren udvariaskodására – a kard hegyével levegőbe rajzolt szimbólum egy szívdobbanás erejéig feldereng, aztán a semmibe fakul.
Osa nem először láthatja tőle ezt a trükköt, mert láthatólag nem rezzen rá.
Ahogy Haren a lány vállára teszi a kezét, amaz engedelmesen, megilletődve fordul hátra. Meghallgatja a kérést, és pár másodpercig csendben gondolkozik, végül kezével a tisztelet jelét rajzolva a levegőbe beszélni kezd.-A fedélzetek közti második nagy csapóajtó zsanérjait meg kellene majd igazítani, mert a minap meggörbültek amikor egy kőtömb rázuhant negyed alak magasból. Jelenleg nem okoz gondot, mivel amúgy is pakolunk, de igen emberes feladat lett nyitni-zárni. Ám ha velem tart, megmutatom, hogy pontosan melyik zsanér sérült meg, azután megmutatom, hogy hová viszik vagy vitték a kordét
– hajol meg kissé, és sietős léptekkel elindul tovább a folyosón. Méretkülönbségük miatt Haren kényelmes tempóban tudja követni. Nem kell sokat sétálni, és a folyosó kiszélesedik egy hétszer hét lépés alapterületű szobába, melynek közepén a padlóban és a mennyezeten is méretes, legalább háromszor három lépés területű – most nyitott csapóajtó ásít éhesen. Ezen át eresztik le az alsó fedélzetre mindazt az árumennyiséget, amit profit reményében berakodnak – jelen esetben éppen Haren kordéja függ az alkarnyi vastag kötelek végén. Két vékony, szíjas izmú férfi igazgatja a lassan ereszkedő úti eszközt, hogy koccanások nélkül megérkezzen a lentebbi fedélzetre. Osa megszólal:-A kordét éppen most teszik le a raktérbe. Jelenleg sárga márványtömbök teszik ki a szállítmány nehezét. A kőtömbök elég laposak, és a magasságuk is közel egyforma, ezért második padlóként és súlyként helyeztük el az alsó fedélzeten. Ott a belmagasság az úrnak talán nem a legideálisabb, de ha nagyon muszáj, ott is tud dolgozni, ha zavarja a fedélzeti sürgés-forgás. A kő nehezen gyullad s a legtöbb szabad hely most odalent van. Node a zsanér!
Lép a jókora csapóajtó nyitott szárnyához, mely most a padlóra hajtva hever, és lehajolva rámutat a középső zsanérra. Szemmel látható, hogy nemrég valami rázuhant – a fém még friss, csillanó sebhellyel rendelkezik, s a többi zsanérhoz képest kissé el is hajlott. Ezt bizony le kell majd szerelni a helyéről, s a viharvert zsanér tengelyét ki kell egyengetni, a hozzá tartozó hüvelyt pedig újra szabályozni, hogy ismét könnyedén elforduljon benne. Haren nem szemlélődhet sokáig, mert az alacsony leányzó megköszörüli torkát, s a tisztelet jelét rajzolva a levegőbe sietteti-Kérem, jöjjön velem, és megmutatom, hogy jut el a kordéhoz
-szól, és megfordulva elindul arrafelé, amerről jöttetek. A már ismerős folyosón haladtok végig, aztán a lépcsőnél a lejjebb vezető lépcsősoron kalauzol az alsóbb szintre. Ablak ugyan itt már nincs, de idelent is hideg fáklyák fénye világítja be a teret, mely láthatólag három részre tagolódik. A hátsó traktusba egy zárt, de raktárhoz képest gazdagon faragott ajtó zárja el az utat. A középső részen vagytok ti – melynek padlata valóban durván megmunkált sárgás kőtömbökből áll. A belmagasság Osa számára kényelmes – ám Haren ippeg nem veri be a fejét a mennyezetbe – de az azt tartó keresztgerendák bizony útban vannak. A falak mentén lepecsételt amforák, szalma, és más egyéb közönséges -jórészt fogyasztási- árucikk pihen, de középen jókora, öt-hat lépésnyi széles területen szabad terület húzódik szinte végig – csak az árbocok oszlopai törik meg a teret. Elöl pedig nyolc boxot számolni – ebből három foglalt – két tehén, és Haren öszvére által. Az öszvér fejére gondos kezek közben felhúzták a zabos tarisznyát – billegő fülekkel elégedetten ropogtatja vacsoráját.
A kordéval itt is két ember foglalkozik – a köteleket oldják le róla. Osa megkérdi-Van még valami óhaja az úrnak?
- hajtja le várakozás teljesen a fejét.
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia, Tavas oázis
Időpont: nyárelő
Esemény: Tavas oázis
Résztvevők: Wÿk di-Aquor, Kiina
__________________________________________________
A reggeli testmozgás élénkítő hatása tagadhatatlan – bár a „célközönség” reakcióit Wÿk csak saccolni tudná - ugyanis Hajnal elővigyázatosan a kunyhó mélyéről figyelte a reggeli gyakorlatokat – nehogy a helyiek tudomást szerezzenek ittlétéről. Kiina ezzel szemben az ajtó mellett támasztja a falat, és onnan figyeli az ifjú mozgását – s látszólag magában beszélve kommentálja a látottakat. Igaz, néha mintha válsz is érkezne, mert hol visszakérdez, hol pedig finoman gesztikulálva magyarázz valamit – feltehetőleg Hajnalnak, amit aztán fel is függeszt - amint nem sokára az első szájtáti maszatos fiúgyermek csodálkozva figyeli Wÿk formagyakorlatait. A látványosságnak hamar több nézője is akad – fél tucat öt-hat éves forma gyerek nézi a nem mindennapi bemutatót.
Amint látják, hogy vége az izgalmas látnivalóknak, hangosan kiabálva tovább állnak, és nem sokkal messzebb sután próbálják meg utánozni a nemrég látott mozdulatokat.
Wÿk invitálásra Kiina felkapja a fejét, és sietve begázol a térdig érő vízbe Wÿk mellé. Bizalmas közelsége lép hozzá, és jobb keze mutatóujját az úrfi ajkaira tapasztja-Sssh! - Van néhány apróság amit nem kell feltétlen mindenkinek tudnia – nem igaz?
- suttogja közel hajolva, vidáman szikrázó ég-kék szemekkel. Aztán a partról hirtelen gyerekkiáltás furakszik a páros közé-Nézzétek! Sze-jel-me-sek!
- kiáltja dún nyelven, kissé selypítve az egyik lurkó. Megbotránkozva fordul Wÿkék felé hat gyermeki szempár, hogy lássák a "szörnyűséget". Kiina felnevet, és Wÿkre vízpermetet szórva kigázol a tóból.
Wÿk a kunyhóba lépve megpillantja Hajnalt, aki éppen reggeliző tálkáját pucolja a tűzrakóhelyből vett hamuval. Felnéz az ifjúra, aztán az egyik kőre mutat-Nagyon köszönöm– ott megfelelő lesz
– hajtja meg a fejét a tálka suvickolása közben. -A katonák pedig nem figyelnek, csak azt látják ami az orruk előtt van. De fel egyikük sem szokott nézni
– int az ajtó feletti gerendára a tető alatt -Ám ezt biztos nem kell magyaráznom
– néz futólag a naók fele azt sugallva, hogy aki ért a naók forgatásához, az feltehetőleg a rejtőzésben is jártas.
Kiina odapillant a nemesúrfi által jelzett irányba, és bólint-Igen, ők azok
– válaszolja hallható örömmel.
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia, Tavas oázis
Időpont: nyárelő
Esemény: Megmérettetés
Résztvevők: Vanina, Wÿk di-Aquor, Lan Ro-Ryen, Kiina
__________________________________________________
Kiina társai láthatólag örülnek a nador lány viszont látásának, ám szinte tapintható bizalmatlansággal méregetik mellette az úrfit – még a csendesen háttérben maradó szerzetes is. Kiina mellett álló Vanina kérdezz valamit Kiinától – ez a kissé kemény hangzás Miraclea földjét idézi. Kiina mosolyogva válaszol miracleai nyelven-Mert szeretném – sok történet tud
– válaszolja egyszerűen. A mentis bizalmatlanságának hangot is ad – s mintha Kiinát is megpróbálná burkoltan nevelni. Kiina viszont nem az a fajta, akire az ilyesmi hatással lehet-Nem gondolom, hanem látom, hogy nem tetszik az ötlet
-válaszolja abrín nyelven kissé megkomolyodva -S jól megfontoltam - de tudom, hogy hamar le tudod küzdeni az ellenérzéseidet.
Lan Wÿknek szóló bölcseletére Kiina csak kibontakozik Vanina karjából, s a felhő nélküli égboltra néz – afféle na tessék, már megint! -tekintettel. A ajkába harap, úgy próbálja meg visszatartani nevetését, s futólag Wÿkre néz, hogy vajon most is úgy tudja-e csavarni a szót?
Az eddig csendben figyelő Shírren megköszörüli torkát Lan utolsó mondatára-Khmm... néhány vízparti helyen az a szokás, hogy a holtakat csónakba teszik, s az árra bízzák őket. Arrafelé a holtak szó szerint sodródnak az árral
-Shíren keze nyomán kissé ironikusan a Bölcsesség jelt vélitek felfedezni – ám nem gondolom, hogy a sodródás őszinteséget hozna...
- jegyzi meg eszmecserére készen. A délután folyamán megtudjátok,hogy Kiina teljesen felépült, és Hajnal a kunyhóban bujkál – eddig sikerrel, mert a járőröző Légiósok nem bukkantak rá. Kiina megosztja veletek azt azt értesülést, hogy nem olyan messze - talán két napi járóföldre keletre a sivatag közepén a ritka sárga márványt bányásszák, de azon túl már nincs semmi. Dél fele látott egy ideiglenes mólót egy hajóval, de mivel Purgas közel van, elég furcsa a dolog. A légiósok szerint Purgas városánál is átkutatják az összes utazót, menlevél ide vagy oda -valamit nagyon keresnek 
Ráadásul valami al-manjah vagy milyen varázskódexet is bevetnek a papok. Ez állítólag elárulja, hogy az előttük álló ki fia borja. Ennek fényében kellene eldöntenetek, hogy merre utaztok tovább.Ám a délután kisebb változást is hoz számotokra – a Légió járőrei érkeznek meg – öt fő közelít felétek a poros kunyhók között. Közelebb érve Lannak és Vaninának vezetőjük testalkata furcsán ismerősnek tűnik - átlagos magasságú, hihetetlenül tömör férfi. Kiina mosolyogva figyeli érkezését, s Wÿknek csak annyit mond, fejével a légiósok vezetője felé intve-Egy igazi harcos
Mire odaérnek hozzátok, már mindenkinek egyértelmű a fekete arcból, szürkéskék szempárból és fekete, finom pikkelyekkel borított kézből hogy egy Gorg vezeti a járőröket. Hátán átvetve egy egyszerűbb kivitelű, hatalmas kétkezes csatabárdot visel. A fegyver fejének egyik fele éles, a másik fele kalapácsszerűen eltompul. Kísérői mellette kecsesnek tűnnek, ők rövid kardot viselnek.
Megáll előttetek, s rezzenéstelen tekintettel végignéz rajtatok.-Örülök a találkozásnak
– szólal meg abrínul, mély, kissé rekedtes hangján-Szokásomhoz híven kérném a menleveleket. S a találkozás örömére most én hívnám meg önöket egy italra
– oldja le a kulacsát, és nyújtja Vanina felé. A kulacs meglepően hűvös – a tartalmával egyetemben – mely mentatea, és jólesik a nagy melegben. A papírok böngészése közben azért beszél-Nagy felfordulás van ám errefelé! Valami felettébb értékes, drágakőből faragott tenyérnyi hattyúszobrot kerestetnek a népek. Purgas kapujában a papok mindenkit átkutatnak utána, a kikötőben szintén
– jegyzi meg Wÿk úti passzusát nézegetve – Különös
– mormogja – mi dolga ilyen távoli helyen egy művészlelkű úrfinak?
- választ nem vár, csak visszaadja az okmányokat.-Node mindegy is, nem az én dolgom, amíg a papírok rendben vannak. Azért vigyázzanak magukra – Hosszúszakáll vérdíjat tűzött ki a fejükre Purgasban, és az utak sem mindig biztonságosak – ma feltételezésünk szerint egy Sinwara szerzetest hantoltunk el az úton idefele jövet.
Shírren érdeklődve kapja fel a fejét-Mit keresett erre?
A gorg megvonja igencsak széles vállát-Az istenek a megmondhatói... talán a ceremóniát akarta megnézni, de soha nem jutott el odáig a szerencsétlen.
Shírren rövid gondolkodás után megszólal-Meglátogatnám a sírját, hogy néhány imát elmormolva és apró áldozatot bemutatva helyes útra segítsem a lelkét a szokásokhoz híven
– hajtja meg a fejét.-Ha vár két teafövésnyi időt, odakísérjük - s ha kell, vissza, hogy ne jusson hasonló sorsra.
Ezek után még körbejárják az oázist és minden kunyhót ellenőriznek, aztán Shírren távozik kíséretükben Purgas fele. Állításuk szerint bő négy gyertyaégésnyi idő alatt megjárják oda-vissza az utat.
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Menekülés
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
Hát ők se nagyon kedvesek. - gondolom magamban, de csak kifizetem őket, közben míg nyitva az ajtó megpróbálok belesni, hátha van ott valami leányzó akinek lehetne udvarolni.
Megköszönöm kicsit a nyelvet tördelve az ételt, és mondom neki hogy visszafogom hozni a tányért.
Utána, miután az ajtó bezárult, felém jön a fickó.
Eléggé kemény kötésűnek tűnik, - kis veszélyérzet keltődik bennem. Amikor megszólít, ez már egy vészharang erősségével csönget az agyamban.
Nagyon furcsán beszél. Kihívóan. Nem, nagyon nem tetszik ez nekem.
- Nem tudom, jó uram, az bizonyos, hogy jobb szeretem a kanalat és villát használni, mint a kést. Jobb szeretem a hasamat, mint a harcokat. Én már csak ilyen lennék. Áááh, örülök, hogy megkérdezte, az a helyzet, hű ez nagyon hosszú történet, ne kísérjem esetleg egy kis dallal? - próbálom oldani a hangulatot.
Választ se várva, előkapom hangszerem, ujjajaimmal azt pergetem.
Messzi földről jöttem én
Nem is tudom hol vagyok
Sok mindent ettem én
Számból szálltak a dalok
Sok mindent tettem én
Nők felé sokszor hajlok
Nem tudom mért pont én
Lettem akit őrség hajszolhatott
Nem tettem rosszat én
Uraság erszénye lyukat látott
De neki maradt még
Engem meg vártak a lányok
Mért énekelek én?
Nem tudom, kritikákat várok.
Közben ugrálgattam, majd elteszem a hangszerem, és már pereg is a nyelvem.
- Nos, látja, a nyelvemet jobban használom mint a másik kettőt.
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Keresztutaknál
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
A kunyhóban csak a házi oltárt pillantod meg a szemközti falnál – a füstölőkön kívül egy rizses tálat mondhat magáénak valamely istenség, melynek apró faragott szobrocskája egy hímzett terítőről figyeli a kunyhót.
Alkalmi beszélgető társad némi kételkedéssel az arcán mér végig, ahogy az étkezést előrébb helyezed a harcnál. Látszik rajta – nem sok hiányzik hozzá, hogy szóvá tegye – a sült kappan nem oly veszedelmes ellenfél, hogy hosszú karddal kelljen felnégyelni.A lant előkerülésére viszont megenyhül a tekintete, és csendben végig hallgat, és végén párszor összeüti a tenyerét.-Holdhónapja nem hallottam zenét, Kobzos. Gondolom nem várod meg itt a reggelt, hogy felkössenek. Merre visz utad?
- kérdezi dún nyelven érdeklődve. Övéről leold egy kulacsot, beleiszik, majd feléd nyújtja
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia
Időpont: nyárelő
Esemény: Menekülés
Résztvevő: Ellassor Thunderlaugh
Oh, a tekintete eléggé baljós....
De miután elkezdtem zenélni teljesen barátságosabb lett az arckifejezése, stílusa, tekintete.
Amikor tapsol, udvariasan meghajlok, megköszönöm a bókot, az italt és én is belehörpintek.
- Merre visz az utam? Hát igazából én lennék a legboldogabb, ha tudnám, ide - mutatok a messzi városka felé- akartam menni, gondolva hogy a mulatságon majd tudnék zenélni és egy uraság, netán egy úrnő . - kaccsintok felé a sötétben. - netán maga mellé vesz, és akkor végre jóllakhatom, de hát.... bolondok az itteni városiak! Egy pék meg akart ölni egy lapáttal, és nekem még csak fegyverem sem volt, ami azóta már van. - simítok végig a kardmarkolaton.
- Nos, és önnek merre visz az útja, jó uram? Ha kedve tartja, hogy elkísérjem, hát nosza elkísérem én, mert mért lenne jó egyedül menni, ha lehet ketten is?
Wÿk di-AquorAz oázisban telt napok sűrűvé válnak Wyk számára. Már a Hajnal nevű lány érkezése is felborította a kardnemes kényelmesnek mondott életét.
A reggeli testmozgás és fürdőzés azért jót tett. Kiina vízbe gázolása és lágy érintése felvillanyozza az ifjút, szája mosolyra húzódik. -Sssh! Van néhány apróság amit nem kell feltétlen mindenkinek tudnia… nem igaz?
- suttogja közel hajolva. Az abyrnoss-i elmerül a vidáman szikrázó ég-kék szemekben. Mosolya nem is hervad le, bár jobban örült volna más csengésű szavaknak. -Óóóó…bocsásson meg Kiina Kisasszony! Mily ostoba is voltam.
Aztán a partról hirtelen gyerekkiáltás harsan, ami megtöri a további beszélgetésüket. Kiina felnevet, és Wÿkre vízpermetet szórva kigázol a tóból. A dalnok szintén felkacag és némi vizet fröccsentve a távozó lány után, úszni kezd.
…
Az Istenek áldása kísérheti a társaságot, mivel Wyk aggodalma ellenére a Légiósok nem találnak semmi gyanúsat. Hajnal kérésének eleget téve a kissé döbbent kardnemes visz be teát számára. -Nagyon köszönöm– ott megfelelő lesz
– hajtja meg a fejét a tálka suvickolása közben Hajnal, mutatva, hogy hova tegye az italt az ifjú. -A katonák pedig nem figyelnek, csak azt látják ami az orruk előtt van. De fel egyikük sem szokott nézni
– int az ajtó feletti gerendára a tető alatt.-Ühüm…
- biccent mindenttudó képpel Wÿk. -Ám ezt biztos nem kell magyaráznom
– néz futólag a naók fele Hajnal.
Az igric csak talányosan mosolyog, megértve a lány célzását. …
Wÿk kérdésére Kiina bólint és megerősíti az érkezők személyét. Na lássuk, mit hord össze a Keleti szél ezen a tájékon... – néz a lovasok felé a nemesfiú.…
Wÿk di-Aquornak – mint érző, művészlélek – már az elején feltűnik, hogy egyáltalán nem fogadják jó szívvel társaságát.No, sebaj…volt már ennél rosszabb is…. – mosolyog ennek ellenére.
Az viszont igencsak rosszul érinti, hogy a következő női személy – aki láthatóan igen edzett, és fegyelmezett, amazon-típusú – szintén nem zárja szívébe a jókedélyű kardnemest. Azután kiderül, hogy miracleai, ami azért sok mindent megmagyaráz Wÿknek is. A mentis szavaiból legalább kiérzi, hogy valamelyest elismeri a szavak, a művészet erejét is. Azonban, amit mond az ifjú abyrnossinak, az elgondolkodtatja. Mosolyát elkomolyítja. Annak viszont örül, hogy a nador lány megvédi. Végül maga is megszólal. -Természetesen fejet hajtok a tudás keresője és birtoklója előtt
– szól a férfihoz – de mégsem értek egyet Önnel, Uram. Jómagam hiszek az Istenek hatalmában és inkább az „Életet” pártolom. Na nem mintha úgy gondolnám, hogy Ön a Halált szolgálja...
Wÿk, szája szegletében apró félmosollyal folytatja. -Ezen felül akkor hadd válaszoljak Én is egy kis monológgal még… "A hit az élet ereje: az ember,
ha egyszer él, akkor valamiben hisz... Ha nem hinné, hogy valamiért
élnie kell, akkor nem élne...Sajnálom, én még nem kívánok halott lenni, bármennyire is úgy gondolja, hogy őszintétlen vagyok...Szerintem az eléggé lehangoló lenne!
– mosolyog a hóhajúra. A másik férfi is próbálja élét venni az esetleges szópárbajnak is, amit Wÿk továbbra is mosolyogva fogad és helyeslően biccent.
-Egyébként, bocsássanak meg, jómagam ajánlottam fel segítségemet Kiina Kisasszonynak, bár azóta többször tapasztaltam, hogy nem szorul rám!
És most, látva, hogy mily emberek társaságában utazik, még inkább látom, hogy biztonságban lesz! Természetesen, mint nemesi szavam kötelez, ha a Kisasszony úgy kívánja elkísérem
– villant egy vigyort a nador lányra.-És ha ez így lészen, akkor sajnos el kell viseljék társaságomat!
...
Az ifjú kardnemes a nap folyamán a társaság tagjait figyeli, és megpróbál kiigazodni rajtuk. Nem gondolja úgy, hogy bármelyiküknek meg kellene felelnie, de éppen ezért indult útnak, hogy világot lásson. Ha ezt egy ilyen csapat berkein belül látják jónak az Istenek, akkor úgy lesz.
Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia, Tavas oázis
Időpont: nyárelő
Esemény: Talányok és sötét gondolatok
Résztvevők: Vanina, Wÿk di-Aquor, Lan Ro-Ryen, Hajnal, Kiina
Valamiért nem igazán bízom meg Kiianaban ami furcsa kettőség egyrészről kedvelem csélcsap kisasszonyt másrészről aggaszt a külvilág felé tanúsított meggondolatlansága és ezen keresztül kiderülő meghökkentő múltbéli „titkai”. Wÿk urfi válaszára a szemem összeszükül, és Zevran úrfi rémlik fel gondolataimban még szerencse, hogy Wÿk urfival nem kell kesztyűs kézzel bánnom pusztán csak a nemesenszületetteknek kijáró minimális tiszteletet kell számára biztosítanom.
- Úgy szóval adott szava kötelezi, rendben van ám figyelmébe ajánlom, hogy „hibátlan” csak az a ember lehet aki visszavonul a világi ügyektől. Ezt erővel kell megtenni.
Az légiósok felbukkanásakor a napudvari etikettnek megfelelően köszöntöm a Gorg kapitányt a csöndesebb Lan-t hagyom érvényesülni és csak inkább hallgatom a kapitányt udvariasan a csendességből még senkinek sem származott baja. Az őrjárat és Shírren távozása után finoman magamhoz intem a többieket és elmondom a hallottak alapján fejemben megfogant tervet, szavaimat elsősorban Vaninanak és Kiianak intézem.
- Purgast el fogjuk kerülni ezért ha Shírren visszatér tiszteletünket tesszük a déli ideglenes mólónál és amennyiben lehetséges az ott pihenő hajóval folytatjuk utunkat. Ha Shírren nem tér vissza bő öt gyertyaégésnyi idő múltán sem akkor nélküle kell folytatnunk utunkat – az utóbbi mondatomat már inkább Vaninanak címzem.
__________________________________________________
Mesélő: Dierol
Helyszín: Ardúnia, Tavas oázis
Időpont: nyárelő
Esemény: Megmérettetés
Résztvevők: Vanina, Wÿk di-Aquor, Lan Ro-Ryen, Kiina
__________________________________________________
Kiina Wÿk monológjára felkacag-Csak óvatosan a bölcseletekkel – az úrfi mire észbe kap, már tarra beretválja a fejét, és szerzetesi sarut húz, ha rákap az ízére.
Kiina Lan azon felvetésére,hogy ha Sírren nem ér vissza időben, felháborodott arccal tiltakozik-Nem hagyhatjuk itt, csak úgy!
Nem mindegy, hogy öt vagy tíz gyertyaégésnyi időt kell várnunk? Ráadásul igen közel ööö... áll Vaninához!
- szikrázik jégkéken a szeme -Én azt mondom,hogy várjuk meg!
by 
Tárgy: Törött szilánkok 
