Nadír Könnyei - Archívum

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Sajnos a fiatal nőt a kísérője olyan keményen fogja, hogy az bár vet néhány kíváncsi pillantást Kékprémre, soha nem engedi beszédbe elegyedni vele, s némi ellenszenvet is kiérez az öregebb tekintetéből.

Vjírgas megszólal: maradjunk együtt, akármi is jön. Talán ostobaság, de jobb az óvatosság.
Kékprém dörmög valamit - megvan a véleménye a helyzetről.
A mentis nem lát semmi gyanúsat szellemek honában - egy kóbor bandolla, annyi sincs a közelben. A Shin nyugodt ezüstje, mint finoman fényesített tükör, a legérdekesebb jelenleg. A többi kavargó, ijedt aura, s még műveltebb útitársaid is rendezetlennek tűnnek a Shin mellett.
A feszült csendben csak a halkan recsegő deszkák hangját halljátok, majd közeledő lépteket a folyosóról. A kapitány lép be, a festett tolóajtón, a szélcsengő halkan megcsendül. Enyhe, de kellemetlen záptojás bűz lopakodik be utána, elkeveredve az illatos füstölő aromájával. Ábrázata kissé gondterhelt. Végignéz rajtatok, és határozottan megszólal:
-Sajnálom, tisztelt vendégeim, de itt nem maradhatnak - nem biztonságos. Ilyet még nem láttam. Kérem fáradjanak fel a kormányálláshoz. Mi még némi takarót, és teát összekészítünk.
Kilépve látjátok, hogy a köd a vízfelszínnél a legkövérebb, s a szag is erősebbé válik odakint - a melegről nem beszélve. A kormányállás az "emeleten" van. Felkapaszkodva a tisztább levegő segít enyhíteni a szörnyű szagot. Menet közben Zev úrfit miközben segíti fel Shonne, mintegy megjegyzi: 
-Ezt a szagot talán egy forró fürdő tudná csak az ember bőréből elűzni. Ha ennek vége, akkor óhajtja az úrfi, hogy megfürdessem?
Zev úrfi mögött felvihogó fiatal nőt szokás szerint egyből le is dorongolja az öregebb:
-Mit képzelsz lányom, hogy merészelsz ilyesmire gondolni?! Vigyázz, erkölcstelen cafkához nem adom a fiamat!

Egy sebtiben felvitt asztalka köré ültetnek titeket, ahol már a lélekkarddal felszerelt férfi ücsörög, eléggé hiányos öltözékben. A társalgás most a különleges alkalom miatt hamar megindul - pláne, ahogy a takarókat is megkapjátok, hogy legyen min ülni. A kapitány reménykedve nézi a petyhüdt vitorlát, a személyzet meg az utasok szavát lesi.
Az egyik matróz mondja: 
-A Holdfény nevű teaház-hajóra emlékeztek? Mikor gyerkőc voltam, akkor futott bele a kikötő hullámtörőjébe. Azt mondták az öregek, hogy nem volt élő a fedélzeten, s hogy záptojás szaga volt... Azt hitték, hogy valamelyik Nemes Ház állt mögötte... Néhányan átokról suttogtak, mások ártó szellemekről...
Az öregasszony is halk, káráló hangon hozzáfűzi a maga véleményét:
-Mind itt fogunk veszni - érzem a csontjaimban! A jós is azt mondta, hogy ez lesz az utolsó hajóutam..
A Shin felpillant a teájából, és megszólal:
-Nincs semmi veszély, már ami a szellemeket illeti...
Egy kisebb szellő erre kissé felkavarja a levegőt és meleg, gyomorforgatóan büdös párát csap az arcotokba a tó felszínéről. Aztán ahogy jött, olyan gyorsan el is ül a szellő.
A felszolgálók erre rémülten összenéznek, s a két vendég nő is ijedten összebújik. A kapitány óvó jelentésű kézmozdulatokat tesz, a Shin pedig diszkréten köhécsel egy kissé. A lélekkardos nem szól semmit, csak figyeli a többieket. A szakács halkan megjegyzi:
-Ez nem lehet véletlen! Meg kell békítenünk a szellemeket! Nem akarok meghalni!
A kapitány replikázik:
-De a nagytiszteletű bölcs most mondta, hogy nincs egy fia szellem sem!
-Akkor csak démon lehet! -szól az öregasszony, és néz félve-gyűlölködve a nadorra. Eleddig sem kedvelte, de most határozottan tovább mélyült az ellenszenve.
-Dobjuk vízbe, mielőtt végez mindőnkkel! Lehet, hogy ő bűvölte meg a tavat! Ki tudja, hogy egy ilyennek mi járhat a fejében?! 
Fröcsögi gyűlölettel telve. Érzitek, hogy a tehetetlenség és tanácstalanság miatt az öregasszony szavai a nador ellen fordítja a matrózokat... Ekkor szólal meg hideg, metsző hangon a shin-quorros férfi:
-Elhallgass vén szipirtyó! Nem tűröm el, hogy még egyszer megszólalj, míg ki nem kötünk. Ha csak egy hangot is meghallok, akkor onnantól a morádokat traktálhatod a lázálmaiddal, mert belefojtalak ebbe a büdös pocsolyába!
Titeket is megborzongat a szavak súlya, noha nem ti lettetek megfenyegetve.
Az öregasszony elhallgat, és gyűlölködve néz rátok. A fiatalabb csak rémülten gubbaszt a helyén. A Shin pedig faarccal ücsörög a helyén - a gond úgy néz ki megoldódik nélküle is. A szolgák egyike reszkető hangon kérdezi:
-Kedves vendégek, ki kér még egy kis teát?

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, ebéd után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A szellemvilág nyugodt talán túlontúl nyugodt kivéve a jelenlévők zavart és riadt auráit az egyetlen letisztult biztos pont az öreg shin aurája mi mit büszke szírt tornyosul a kialakuló kétségbeesés viharában.
Szinte mindenki nyugtalan, ennek és a kialakult bizonytalan helyzet hatására a kapitány a hajó kormány állásásba invitálja az utazókat, szimbolikusan a hajó legbiztosabb pontjára melynek irányt kell mutatnia az elveszettségben, főleg ha az ilyen kellemetlen záptojásszagú nyákos köd formájában jelenik meg.
Zev úrfi közelében maradok és a háta mögött foglalok helyet, ám az újfent kialakuló perlekedés és vita bosszant mint éhes varjak kárálnak.
Kézélemmel az elvágás jelét mutatom miközben az öregasszony és a kardművész felé fordulok.

-Nem szerencsés egymás marnunk, a szellemek síkja jelenleg csak tőlünk hangos. Pont, hogy az ilyen lélekfejlődést hátráltató érzelmek mik bölcsőt adhatnak a démonoknak. – a továbbiakat egyenesen az öregasszonynak címzem a szavaimat.
– Attól, hogy valaki más vidék szülötte és számunkra idegen és néha furcsa vagy érthetetlen még nem válik vagy ad helyet démonoknak, azok a mi félelmeinkből és elutasításainkból születhetnek vele szembe, ám a végén önmagunkat is elemészthetik. Keelut népe sokkal nagyobb összhangban él a természettel mint arról mi valaha álmodhatnánk is, ezért tettei néha érthetetlenek lehetnek számunkra, ám ez nem ok arra, hogy valótlan vádakkal bélyegezzük meg. Természetéből és neveltetéséből fakadóan kétlem, hogy Keelut bármikor is arra használná tudását, hogy környezetét ilyen helyzetbe hozza, mint amilyen mi most vagyunk, őt talán még jobban megviseli ez a természetellenesség mi körülvesz minket.
A rosszindulatú és gyűlöletet szító kárálás ám már sokkal aggasztóbb hisz akár hozzánk is vonzhatja a démonokat.

A továbbiakban csak gondolataimat fűzöm tovább miközben felemelem a kezem egy csésze teáért és köszönet teljesen bólintok felszolgálónak.
~ Természetesen rémisztő néha a Keelut megjelenése és hozzáállása a dolgokhoz, ám mindezek ellenére még a nézeteltéréseket is félretéve akármilyen öntelt és csökönyös a maga módján egy egyenes tiszta lélek. ~

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.05.29. 12:01}

(Zevran Anartÿss)

<...Nem biztonságos?...> gondolom magamban <...Mi történhetett kint? Pfuj mi ez a szag!...> Keservesen fintorodom el mikor kilépünk a fedélzetre. Azért Shonne megjegyzése nem marad válasz nélkül.
-Már alig várom, bár ez a szag rendkívül erős, lehet hosszú lesz az a fürdőzés...-mondom mosolyogva, közben a vénasszony pórázán csüngő fiatal lány felé kacsintok kétértelműen. Ezért is ki fog kapni, de ezt a szipirtyót hallgatni kész öröm...

Mikor elkezd eluralkodni a pánik Lan és a shin-quorros férfi megelőz, és lerendezik az öregasszonyt. Nem szólok csak kézmozdulataimmal jelzem, hogy társaim az Anartÿss Ház védelme alatt állnak. (És szívesen segítek a férfi által emlegetett "konzekvencia levonásában")

Aztán csak figyelek magam elé. Nem tudok mit tenni, mágiához nem értek, bár azt mondják nem erről van szó. De mi más lehet? Ha a hajósok még nem láttak ilyet, akkor nem lehet természeti jelenség... mit fogunk ezért kapni Képrémtől...


^{[ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.05.31. 9:33}

/Vjírgas Margalos/

Gyanakodva figyelem a környéket, ösztönösen ráfogok a markolatra. Megborzogat a bizonyosság, hogy ami les ránk, azzal nem bír penge. Bár ki tudja, mindenesetre nem fogom birkaként tűrni, hogy levágjanak!

A kapitány tanácsát megfogadva elfogadom a teát, a csészével melegítem fel kezemet, lassan kortyolgatva lassan megnyugszom. A vénasszony károgása nem zaklat fel, tudom, hogy Kealut képes megvédeni magát. Lan magyarázatánál viszont elveszítem a fonalat, csak az értem belőle, hogy valami a félelmeinket keresztül támad. Igyekszem koordinálni az érzelmeimet, nyugodtnak maradni. A kísértethajó legendája nem segít ebben, még ha csak mese is.
Hirtelen ötlettel elhozom a kabinomból a hangszeremet. Egy sarokban ülök le, behangolom majd játszani kezdek rajta. A zene távol áll a tökéletestől, néha még az elfogadható szintet sem éri el, de megnyugtat a zenélés.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.06.01. 22:33}

("Kékprém" Keelut)

*Az invitálásnak a nador is eleget tesz és a többiekkel együtt felsétál a kormányállásba. Az útitársak közelében nekidől a korlátnak és behunyt szemmel mereng valamin, miközben néhány szimatoláshoz hasonló levegővétellel próbálja meghatározni mire is emlékezteti ez az egész. Az öregasszony fröcsögésére nem reagál. A többi utas, nemcsak társai, hanem még a furcsán viselkedő shin-quoros férfi is rápirít rendesen a matrónára. A teázáshoz visszatérők gondolatait ekkor szakítja félbe Keelut nyugodt, kimért hangja. Ahogy megszólal szemei is felpattannak és rezzenéstelen pillantását az öreg nőre szegezi, de szavai mindenkinek szólnak.*

-Nyugalom, nincs értelme a bandolát a falra festeni. Egyrészt a tó Shinaan-ja nem hinném, hogy a Gyilkosok Elvét vallaná. Hiszen azt mondják nem szokványos a hajók elsüllyedése, utasok, legénység tömeges halála errefelé. Másrészt biztosíthatok mindenkit, hogy nem szólítanék meg egy ilyen hatalmas birtokú Shinaan-t csak azért, hogy legyen miért gyűlölködni. Harmadrészt pedig nem hinném, hogy mindenképp a természetfelettiben kell keresni az okokat. Először nem emlékeztem hol éreztem ilyen szagot, de amíg ti vitatkoztatok rájöttem. Pontosan ilyen a szaga és a kipárolgása is a feltörni készülő gejzíreknek, főleg a hegyi tengerszemek fenekén lévőknek. Az erős meleg felfelé száll és ezért nincs oldalirányú szél semerre. Ha igazam van annyi a dolgunk, hogy odébb evezünk a mélytengeri gejzíretek felől és folytatódhat az út.

*A sok beszéd nincs túlságosan ínyére, de jelen helyzetben szükségét érzi, ezért közlékenyebb, mint általában. Kis szünet után még egy megjegyzést tesz.*

-Ha nincs igazam és tényleg valami természetellenes történik, akkor sem árt, ha evezünk, mert addig se gondolkodunk rémképeken. A veszélyekkel ráérünk akkor foglalkozni, ha már tudunk is mit tenni ellenük.

*Mindezt nem kioktatóan sorolja el, csupán a tőle megszokott nyugodt megingathatatlansággal. Mintha Keelut számára természetes lenne, hogy amit kimond az úgy is van és ezen nem változtat semmi. Pillantását elszakítva az öregasszonytól körbenéz a társaságon, hogy vajon milyen hatást értek el a szavak. Bár a maga részéről mindig is a tettek nyelvében bízott, de a síkságiak láthatólag szeretnek sokat beszélni mindenről.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.06. 7:40}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A kapitány idegesen hallgatja a vitát, de nem szól bele. Időnként fel-fel pillant a bágyadtan lógó vitorlákra, mintha azoktól várna megoldást. A matrózai is inkább a vitorlákra vezető kötéllétrákon ücsörögnek. A személyzet pedig hogy elfoglalja magát szorgosan tölti újra a kiürülő míves teáscsészéket.
A Shin is megszólal Lan után. Inkább magának mondja, de feltehetőleg nektek szól. Hangja meleg, s megnyugtató: 
-Jelenleg egy kis kényelmetlenség adódott utazás közben, mely inkább bosszantó, mint veszélyes. De ne felejtsük, hogy a nehézségek, és annak legyűrése visz előrébb az úton. Mint festett arcról a folyóvíz, úgy mossa le az ilyen esemény a külcsínt, hogy az emberek valódi arcát megpillanthassuk egy kis időre. Még ha esetleg kemény is a lecke, érdemes tanulni belőle.
Vjírgas hirtelen ötlettől vezérelve feláll, és visszasétál a kabinjához. Ugyan hamar eltűnik a szemetek elől, köhögését, melyet az alsó fedélzetet uraló torokkaparóan dögletes levegő okoz - tisztán halljátok. Szerencsére itt fent már inkább csak kellemetlennek, mint veszélyesnek mondható. Nem sokkal később vissza is tér – egy öthúros lanttal a kezében. Bár játéka nem mondhatni művészinek, segít kissé elterelni a figyelmet a gondjaitokról.
Zev úrfi kézmozdulatai nem lopták be magukat az öregasszony szívébe – legalábbis a tekintete ezt sugallja, de szólni nem mer. Kékprém eszmefuttatásán elgondolkozik a kapitány, s megszólal:
-Szavait nem teljesen értem, kedves vendég – hajol meg kissé. - De amit értek, arra érdemben tudok válaszolni. Sajnos nincs evező, mert ahhoz nagy a hajó, hogy azzal hajtsuk meg. Egyedül a csónakban van, de azok a lapátok biza rövidek, s nem hiszem, hogy szívesen használná bárki is azokat a víz közelében... rudak ugyan vannak, de itt túl mély a víz hozzá, nem ér le a fenékig. Meg ugye kérdés, hogy ilyen helyen jó ötlet-e megbolygatni a felszín alatti világot? Ki tudja ki vagy mi rejtezik a mélyben? A legjobb lenne, ha ismét feltámadna a szél, és folytatódna utunk.

Az éjszaka folyamán lassanként feltámad a szél, s tisztára fújja az eget, melyen eddig egy fia csillag sem pislákolt. A matrózok nagy örömére végre szél dagasztja a vitorlákat, és lassan megindul a hajó, maga mögött hagyva a fojtogató ködöt. A biztonság kedvéért még egy jó ideig nem engednek le titeket a szobáitokba - hadd szellőzzenek. Az elkövetkezendő nap már békésen telik, mintha az éjszakai esemény csak rossz álom lett volna, melyet elűzött a szikrázó napsütés. A kapitány közli, hogy kicsit később értek a következő kikötőbe(szigetre), ezért az éjszakát a kikötőben fogjátok tölteni.

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Álomhozó teaház-hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A kezdeti feszült helyzet lenyugodni látszik vagy legalábbis egyfajta patthelyzet áll be benne, az északi nemes úr visszavonul a szobájába mint később kiderül egy hangszerért amiből kellemes dallamokat varázsol elő ez külön megnyugtató a jelenlegi helyzetben. A zene oldja a feszültséget ami most nem árt.
Keelut önmagához képest egész szószátyárrá válik nem tudni a helyzet vagy az uraság zenéje váltotta ezt ki belőle. Egyfajta természeti jelenségről beszél ami inkább kellemetlen mint veszélyes.

~ Úgy legyen, legyen igaza a nadornak. ~

Az öreg Shin is megszólal mintha a nador szavait akarná megerősíteni a maga módján egyfajta okító bölcseletbe foglalva.
Ezek után a beszélgetés technikai irányba fordul a kapitány részéről ki lehetőségeket pontosabban nemlehetőségeket ecseteli a nadornak.
Szótlanul üldögélve figyelem az eseményeket egyetlen dolog nyugtalanít a záptojás szagú ködön felül az öregasszony szűnni nem akaró gyűlölete a nador irányába. A nyilvános gyűlölködéssel felhagy Zev úrfi tekintélyének hála ám szemében továbbra is kiütközik a lelke mélyén tomboló elítélés és félelem a nador irányába.
Az ilyen elfojtott gyűlölködés soha nem vezet jóra nem árt a továbbiakban szemmel tartani az asszonyságot ki tudja mire ragadtatja magát ha bensőjében elszakadnak a béklyók.

Kora reggel ismét hideg vizes frissítő fürdőzést tartok majd élvezem a szikrázó napsütést ami a kitisztult éjszaka és megjelenő csillagragyogás után szintén üdítően és nyugtatóan hat lelkemre.

~ Úgy tűnik Keelut-nak igaza volt a természeti jelenség kapcsán. ~

A megnyugtató közegben azért tisztes távolságban maradok Zev úrfihoz miközben ha látóterembe kerül fokozottan figyelem az öreg asszonyságot.
A kapitány bejelentését tudomásul veszem ám megjegyzést nem fűzök hozzá majd az úrfi eldönti mit és hogyan szeretne a továbbiakban.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.06.06. 15:54}

(Zevran Anartÿss)

Mikor Keelut az evezést javasolja, egy pillanatra elmosolyodom. Nem is vártam más választ a kapitánytól, az ilyen típusú és méretű hajók ritkán készülnek fel arra, hogy az istenek megvonják tőlük a szél áldását.

Végre csitul a hangulat, hála a Shin kristálytiszta filozófiájának az én lelkem is kezd megnyugodni. Vjírgas olykor hamiskás zenéjéért kifejezetten hálásan tekintek rá. Lehunyom szemem, és igyekszem felidézni magamban a sÿtisi éjszakákat. De jó is lenne az Alsóvárosban kísérteni az isteneket, valamelyik százszor megunt kocsmában.

Nem is figyelem már a vén matrónát, gondoljon amit akar. Hátra simítom a hajam, és csukott szemmel engedem, hogy gondolataim kellemes emlékeket idézzenek fel. Lan és Shonne közelsége más-más módon, de szintén segít lenyugodni.
Egy remek tanácsadó, és egy gyönyörű démon, remek párosítás.

Végül is az éjszaka démonok és bandolák nélkül múlik el. A reggelt én is egy jól eső fürdővel töltöm, ha lehetőség van rá, akkor Shonne társaságában. Bár most inkább egy frissítő és tisztító fürdőre vágyom, mint játszadozásra.

A napot a fedélzeten sétálgatva töltöm, élvezem a napsütést, a víz illatát. A kapitány információi várhatóak voltak, nem lepődök meg rajtuk. Azonban eszembe jutnak Kékprém aggályai a hajóúttal kapcsolatban. Szerencsére nem beszédes fazon, de még így is várhatom, hogy egy alapos fejmosásban lesz részünk, amolyan nadoros formában.
Valahogy össze kéne kovácsolódnunk, ehelyett csak távolodunk egymástól. Ha legalább párszót tudnék a kultúrájukról, de semmi...

Ezen aggályaimat megosztom Lannal is, szeretném tudni mit tanácsol. Nem utolsó sorban nyomatékosan közlöm vele, hogy a kikötőben ne engedjen a kelleténél több italt vagy áfiumot fogyasztanom. Ismerem magam, és az ilyen helyek vonzanak, mint méheket az illatozó kaméliák.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.06.08. 10:33}

/Vjírgas Margalos/

Szerencsére később feltámad a szél és messzire űzi a bűzt. Kényelmesen elvackolok a fedélzeten, élvezem a tiszta levegőt és a csillagokat. Szinte észrevétlenül merülők álomba, a hajó mozgása inkább ringató, mint zavaró.

Reggel később kelek, mint szoktam, de a hideg víz engem is felfrissít. Ideje véget vetni a lazításnak, döntöm el magamban. Kötésig vetkőznék, de tekintettel kell lennem a jelen lévő hölgyekre is, így magamon hagyom a mellényt. Lassú mozdulatokkal kezdem a testmozgást, felébresztem az alvástól merev izmokat, majd a kardokért nyúlok. A fiúk a reggeli párától nyirkosan csillognak, mikor magam elé emelem őket. Első Lélegzet mozdulatsorral nyitok, majd a Kardok Kis Táncát járom el. Több bizonytalan mozdulatot kell megismételnem a hajó mozgása miatt, de végül elégedetten hagyom abba. A nap további részében a felszerelésemmel foglalkozom, a nyirkos levegő nem tesz jót nekik.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.06.08. 20:39}

("Kékprém" Keelut)

*A kapitány válaszára az evezők hiányával és a tehetetlen várakozással, mint egyetlen lehetőséggel kapcsolatban bal szemöldökét felhúzva hitetlenkedő, kissé meglepődött képet vág a nador, de nem szól semmit.*

<Ezek a síkságiak bolondok.  Elindulnak hajóútra megfelelő evező nélkül, így teljesen kiszolgáltatva magukat a szelek szeszélyének.  Na lesz mit megbeszélni a sok tanult világfival a további utazásokkal kapcsolatban.  >

*A furcsálló arckifejezés szépen visszasimul a nyugodt szemlélődő vonásokká, amik az idő nagy részében uralják Keelut ábrázatát. Mivel jelenleg nincs közvetlen életveszély, így csendben támasztja tovább a korlátot és hol a ködöt, hol a vitorlát, hol meg a társaságot szemléli. Ahogy feltámad az enyhe szél és kitisztul az ég, Kékprém halványan, mindentudóan elmosolyodik. Úgy látszik Nadír megtréfálta a síkságiakat. Eszébe jutnak a mindvégig nyugodt shin szavai és elgondolkodva rajtuk sok igazság van bennük. Tényleg egy egyszerű természeti jelenség kihozta a legrosszabb természetet mindenkiből. Pontosabban megmutatkozott ki az, aki meg tudja őrizni józanságát és paraszti eszét a vész jelei közepette is.
A reggel a nadort is mosakodás közben találja. A hideg, tiszta víz frissítően hat a hegyek gyermekére, bár hiányolja azt a jeges csípősséget, amit a Shíror adhatna az élmény élvezeti értékéhez. A napot azzal tölti, hogy kipakolja holmijait és átnézi, kirázza, szellőzteti őket, hogy a kabint az éjszaka folyamán megülő szúrós miazma véletlenül se rekedjen meg a felszerelései között.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.09. 18:40}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Másnap reggel a hajón az élet látszólag visszazökken a megszokott kerékvágásba. Igaz a figyelmes szemlélő felfedezheti az apró változásokat. A vénasszony még házsártosabb lett, s mivel utálata tárgyait szóval nem illetheti – a személyzet és szerencsétlen útitársnője az, akiken kitöltheti mérgét büntetlenül. Soha semmivel nincs megelégedve, s ezt rendszeresen szóvá is teszi. Hol lassúak a szolgák, hol nem elég forró a tea, túl puha a vánkos, szemtelen a leány – megannyi súlyos probléma... 
A kapitány nagyobb tisztelettel néz a nadorra – mióta elmagyarázta, hogy mi történt, s be is igazolódtak szavai sokkal nyitottabbá vált az irányába.
Zev úrfi frissítő fürdőt vesz, s a szépséges Shonne segítsége is elkél hozzá... Igaz, az eltévedt kezeket nevetve finoman hárítja 
– Na de Zev úrfi! Az illatszeres fiolát nem ott tartom! -Hallik ki a fürdőből – az öregasszony legnagyobb bosszúságára.
De Shonne sem feddhetetlen – a helyzet kétértelműségét és bájait ügyesen kihasználva szítja a nemesen született tüzét, de csak játszik vele. Boszorkányos ujjaival egy frissítő masszázsban részesíti, aztán útjára bocsátja.
Ezalatt Vjírgas a felső fedélzeten, a kelő nap fényében gyakorlásba kezd. A matrózok addig felhagynak a munkával, s szájtátin nézik a kifinomult mozgást.
Kékprém inkább a hűvösen simogató vizet választja a meleg fürdő helyett, s nem is bánta meg a választását. Utána mintha összebeszélt volna Vjírgassal, nekiállnak a felszerelésüket átnézni.
A Shin a napot a hajóorrban tölti törökülésben ülve, egy tekercset olvasva. A Shin-quorros alak pedig az árboc dagadó vitorlájába fekszik az erős napsütésben.
A nap kellemesen telik, s mikor nyugovóra tér, meg is pillantjátok a smaragdzöld vizű kikötőt. Két kőből rakott mólója van, s körülötte a parton ligetes terület. Elszórtan házak teteje bukkan elő a fák lombjai közül. Nem tűnik nagy településnek – inkább falu. Az álomhozó besiklik az egyik móló mellé, és kiköttök. Halk döndüléssel csapódik a fedélzetre a fa gyilokjáró, mely a mólóval köti össze a hajót. Mindannyiótok nagy örömére kiderül, hogy az öregasszony és a lány ide tartott – nem utaznak tovább veletek. A matrózok az utazóládájukat gyorsan kiviszik a partra, s a páros utána lassan elindul az egyik úton.
A kapitány pár szót szól a településről, miközben a tisztelet jelét mutatja a kezével:
-Kedves vendégeim, itt vagyunk a smaragd kikötőben. Nevét a sekély vízben elszaporodott moszat színe miatt kapta. A faluban egy, azaz egy fogadó van, a Szomorú Fűz. Tiszta szobák, egyszerű ételek, vizezett bor, és nyugalom az amit kínál. A házak száma jó ha két tucat – s ebbe a csirkeólak is beleszámítanak. Indulás holnap napkeltekor, de persze bevárunk mindenkit. Ha megbocsátanak.
Majd lesiet, és egy éltesebb korú férfiúval kezd ez beszélgetni a parton.
Leszállva egy ligetes települést láttok, a fák között jókora távolságra egymástól a házak, melyeket kerítések vesznek körül, köztük kacsakaringós, de széles földutakkal. A kikötésetek persze nagy esemény a helyi gyerekeknek. Kisebb-nagyobb egyaránt van. Egy tucatnyian nézik a leszállókat, s mikor az öregasszony leszáll – ketten odaszaladva segítenek a ládát cipelni. A maradék pedig visítva-kiabálva szalad el, mikor megpillantják a nadort.
A fogadó nincs messze – a harmadik ház a parttól, de így is sétálhattok a fák alatt a kapujáig. Ha jól látjátok, a kertjében csak szomorú füzek állnak – innen lehet a neve. A fogadó maga egy hosszú L alakú, fehérre meszelt földszintes épület, előtte tornáccal, ahonnan jó néhány ajtó nyílik.
A legelső ajtó kétszárnyú, és nyitva is van. Belépve egy nagyobb ivóhelyiségben találjátok magatokat. Szellősen asztalok vannak szétszórva, a falakra teljes egészében vidám tájképet festett valaki, azt az érzetet keltve, mintha egy kis sziklatetőről tekintene körbe az ember az alant elterülő sosem látott földekre.
A fogadós érdeklődve tekint fel a pult mögül, ahol egy friss, ropogós cipót szeg éppenséggel. Meglett korú férfiú, arcára a dolgos évek ráncokat varázsoltak, de az élénk tekintete friss szellemről mesél. Ruházata egyszerű szabású, olcsó de kényelmes. Ahogy beljebb sorjáztok, meg is kérdi: 
-Csak enni-inni óhajtanak, vagy meg is aludnának? Amíg eldöntik, addig is igyanak valamit!
Ezzel lerak elétek egy-egy korsó sört, és egy tálka sózott-pörkölt mogyorót. Megkóstolva, a sör az átlagos, de a mogyoró jól sikerült – igaz, kissé sósabb a kelleténél – valószínűleg nem véletlenül.
Az idő kellemes, távolról valamilyen pengetős hangszer hangját hozza a szél – valaki egész szépen játszik rajta. Nem sokkal később újabb vendégek toppannak be. A Shin-quorros is változatosságra vágyhatott, igaz, ő sétálva a kert rejtett szépségeit próbálja meg fellelni. Majd befut a kapitány is a legénységgel, és a felszolgálólányokkal. A kapitány mondja egyből:
-Öreg széltoló! Az összes idegennek, aki ma felbukkan adj enni-inni, és persze szobát! Így mi is csaphatunk egy görbe estét!
Közben Shonne lehajtott fejjel vár az illem szerint a kapitány mögött, de az így az arca elé hulló haján keresztül vidáman rákacsint Zev úrfira.

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A másnapi tiszta időt nagy megnyugvással fogadom, arcomat élvezettel tartom a napsütésbe és a szélbe. A szikrázó napsütés tovaűzi az árnyakat a hajó felől egyetlen disszonáns és diszharmóniát árasztó pont a vén matróna és zsémbelése.
Reggel érdeklődve figyelem az északi nemes úr páros pengetáncát, furcsa ám a maga módján megnyerő és tiszteletet parancsoló a kardok és forgatójuk együttese, mintha a szeretői lennének a pengék.
Zev úrfi gondolataira megfontoltan válaszolok visszafelé gombolyítva a szálat.

- Jó uram szerintem egyenlőre az áfiumoktól teljes mértékben tartózkodjon, ha csak nem a testi szerelem afrodiziákumára gondol. A vidéki zamatos és testes borok bőven kárpótolni fogják mindenért ha mértékkel és esszenciájukat kiélvezve fogyasztja őket.
Sajnos a kultúrák közötti hasadék áthidalásában egyenlőre nem tudok megfelelő tanáccsal szolgálni, ez ügyben talán egy sokkal többet megért és megtapasztalt művelt főt kell kifaggatnia. Ajánlom, hogy az öreg Shin véleményét kérje ki.

Nagy örömömre szolgál a tisztára meszelt egyszerű ám nyugalmat árasztó fogadó a szomorúfűzfáival. A nyugalom szigetének tűnik eddigi utunk megpróbáltatásai után itt talán végre teljes nyugalommal hajthatjuk álomra a fejünket és teljesen kipihenten ébredhetünk reggel. Bár ahogy Shonne kacér tekintetét nézem valószínűleg Zev úrfi más kötelezettségeinek fog eleget tenni az éjjel alvás helyett.
Élvezettel tapintom meg a tiszta fehér meszelt falat és tekintek végig a nyugodt udvaron.
A sör helyett inkább a fogadó hűs tiszta kútvizét választom akár a kút egyszerű favödréből kortyolva azt.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.06.11. 22:39}

(Zevran Anartÿss)

Shonne ügyes játékos, érzéki mozdulatai felfrissítenek, de csak tovább fokozzák vágyaimat. Remélem a kikötőben már több is vár ránk, már a gondolat is borzongással tölt el. A sÿtisi lányok is megirigyelhetik ezt a tudást.

Társaim praktikusabb dolgokkal töltik az időt, ezt meg kell hagynom és meg is fogadom, hogy a következő napon csatlakozom Vjírgashoz a reggeli gyakorlásban, sőt egy bajtársi párviadal sem lenne rossz. Bár... gyakorlottabbnak nálam, és mindenki előtt nyilvánosan megszégyenülni... maradjunk csak a gyakorlásnál.

Lan afrodiziákumokra tett megjegyzéseitől széles mosoly jelenik meg arcomon. Hátra simítom a fekete tincseimet, és a beléjük szőtt ezüst díszeket. Egyenlőre még nem volt sosem szükségem efféle szerekre, a képességeimre ezen a téren még sosem volt... panasz. Továbbra is vidáman mosolyogva válaszolok a jó mentisnek.

-Nem a vágyerősítőket értettem, de megfogadom tanácsod, és továbbra is áll, ha esetleg elszaladna velem a ló, nyugodtan fogj le. 
A Shin valóban jó ötletnek tűnik. Remélem nem kell majd többszörösen átcsavart metaforákat megfejtenem, és a szép tiszta válasznál maradunk.

A hajóút további részében igyekszem a bölcs társaságát keresni, remélhetőleg nem túl tolakodóan. Egyszerűen csak mellé vagy mögé ülök, és figyelem. Egye fene, még meditálni is megpróbálok, bár figyelmem, hol Shonne, hol a fiatal lány körül keringenek.

Később a fogadóban igyekszem megfogadni Lan tanácsát és csak mértékkel fogyasztok a sörből, de Shonne kacér pillantásait nem lehet nem észrevenni és viszonozni.

<...Ha nem vigyázok, nem lesz ebből korán kelés...>


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.06.12. 9:00}

/Vjírgas Margalos/

Kellemesen telik el a napom, nem sietek a karbantartással. A nagyapám szerint a tétlen kéz vonzza a szellemeket, így elpiszmogok minden aprósággal. Mosolyogva gondolok az öregre, gyermekként mindig ezzel a hiedelemmel riogatott, ha lustának bizonyultam. Hát igen, sokszor elhangzott ez a mondat.


Újabb kikötőbe érünk, valószínűleg Porfészek a neve - állapítom meg a hajóról. A kapitány leírása jókedvre derít - hát igen, így kezdődnek a legendák. 
"Egyszer, mikor a Smaragd Kikötőbe érék"


Jelezném a többieknek, hogy lesétálok a hajóról, de a sÿtisieknek már csak a hátát látom. Őszinte örömömre, a vénasszony még náluk is fürgébben szállt le. Komolyan kezdett az idegeimre menni és csodálom a kapitány türelmét. Újabb dolog, amit érdemes elsajátítani, ha karavánmester kívánok lenni - állapítom meg.


A fogadó kicsiny, de megfelelőnek tűnik. Fokozza a vonzerőt, hogy az egyetlen a környéken, tehát vagy ez, vagy a hajó. A vendégfogadó sört iszogatva körbesétálok, szemmel tartva társaimat. A szobák említésére odasétálok hozzájuk:
-Szerintem jobb lenne, ha együtt maradnánk, nem pedig szobákra szétszakítva. Nevezzetek gyanakvónak, de nem szabad a feladatunkról elfeledkezni. - nézek egyenesen az úrfira. 
- tehát óvatosan az itallal és a ... szórakozással, ennyit megtanultam Sÿtisben.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.06.13. 9:57}

(Zevran Anartÿss)

Félfüllel figyelek Vjírgas mondatára, miközben Shonne-nal szemezek, majd egyszer csak fel fogom a hallottakat. Nem kicsit savanyú ábrázattal fordulok az asztal felé.

<...Közös szoba... maradjunk együtt... nah ennyit erről... pont, mint apám...>
Az italfogyasztásra tett megjegyzésére már nem reagálok. Tisztában vagyok vele, hogy igaza van persze... ehh, csak úgy, mint az öregem. "Terv, küldetés, így kell csinálni, nem térsz el a tervtől." De szép is lett volna, ha megszabadulok ettől, úgy tűnik nem sikerült.

Azért a rossz kedvem nem tart sokáig, lassan a sör kezdi oldani a hangulatom, és rendelek még egy korsóval. Kell egy jó vacsora még, és akkor már nem lesz semmi baj.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.06.13. 11:08}

("Kékprém" Keelut)

*Mire a hajó a kikötőt eléri Keelut ismét összepakolja felszerelését indulásra készen. Ha már lehetőségük nyílik egy kicsit szárazföldön tartózkodni, akkor használják ki. A leszállásnál és utána a fogadóba tartva kissé elszakad az utasok csoportjától. Mindenkit előre engedve megvárja, amíg leszállnak az emberek, viszont ahogy szilárd talajt ér a lába felveszi természetes "sétatempóját", ami a városokhoz szokott utazóknak kissé erősnek mondható. A hajópallón lefelé tartva nyugodt pillantását a vidáman visítozó gyerekeken nyugtatja és csupán egy halvány, de vidám mosollyal nyugtázza, hogy mindegyik csak úgy iszkol a számukra furcsa idegen, azaz a nador, elől. Hátizsákja a vállán, íját támasztótusánál fogva maga mellett lógatja és csendes szemlélődéssel néz meg minden fát, érdekes növényt, képződményt. Már a mólón sétálva eldöntötte, hogy ha lesz lehetősége megnézi közelebbről a zöld vízinövényeket. A sűrű megtorpanásokkal, nézelődéssel szaggatott séta végén ismét utolsónak lép be a fehérre meszelt házba, a fogadóba. A kocsmárost a megszokott kézmozdulattal köszönti és megköszöni a vendégváró italt. Amíg a kapitány megbeszéli a dolgait a fogadóssal, addig Keelut féloldalasan a pultnak támaszkodva, könyökölve hallgatja útitársait. Abban egyetért Vjirgassal, hogy nem kéne szétesniük annál, ami feltétlen szükséges, így csak támogatni tudja a gondolatot, hogy Zevran ne most akarjon kicsapongani. Szólni viszont nem szól, csupán figyel. Miután felszabadul a fogadós és eldöntik a többiek, hogy hogyan legyen a szállás és vacsora megoldva, Kékprém a saját elképzeléseiről kérdezi a fogadóst.*

-Fogadós, mondd lehet úszni az öblötökben? ... Illetőleg van-e szalmakötegetek, vagy hasonló nyílvessző kímélő céltáblának valótok?

*Miután sikerül elrendezkedni a tervei egyszerűek. Egy kis lőgyakorlat, séta a sziget zeg-zugaiban, úszás közben vízi-világ nézés. Ehhez viszont először a közösségi terheken kell túl lennie, így a fogadós válaszát követően továbbra is a többieket figyeli.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.13. 13:01}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A nador partra szállás után kissé lemarad. Hol egy kicsiny nádirigó röptét figyeli, hol a víz felett cikázó színes szitakötőket. A vízparttól távolodva is talál megcsodálni valót. Néhány helyi fűszernövény, és pár virág az, ami magára vonja a figyelmét. A gyerekek pedig egy-egy sarok mögül kukkantanak ki, de a közelébe vagy a szeme elé egyik sem mer kerülni. 
A fogadós megrökönyödve nézi pár másodpercig a később érkező nadort, és furcsa köszöntését. Feltehetőleg nem tudja mire vélni. Zavara fokozódik, majd kissé aggódó pillantást vet a mentisre, mikor az söre helyett a kútvizet választja. A nador kérdésére annyit habog idegesen:
-Úszni? Lehetni lehet, de ugyan minek? Szalmaköteg meg van hátul a kert végiben.
A hajó legénysége sörözve múlatja az időt, s az időközben beszállingózó pár helyinek mesélik a „friss” híreket. A fogadós kedvcsinálónak zöldséglevest hoz, amit kibelezett cipóba szolgál fel. Képkprém számára ugyan kissé íztelen – ő sokkal erősebb fűszerezéshez szokott. Majd miután végeztetek vele, fa tányérokon rizses húst tesz elétek. Az étel átlagosnak mondható – nem rontotta el a szakács, de nem is hagy maradandó emlékeket bennetek. Éppen az utolsó falatokat gyűritek le, mikor az ajtón kinézve a kertben érdekes eseményekre figyeltek fel. Az öregasszonyt pillantjátok meg, és baljós érzés kerít hatalmába titeket. Vajon most mit akar? Aztán megpillantjátok a kíséretét is – egy tucat helyi férfiú. Egyikük a Légió felszerelésében, a többiek pedig csak kapákkal és ácsbaltákkal vannak felszerelkezve. Egyből a Shin-quorros férfiúhoz sietnek, aki a kertben nyíló virágokat nézegette eddig. Felegyenesedve fogadja a társaságot, és várja, hogy kiderüljön, hogy mit akarnak tőle. A légiós fiatal férfi elé lépve mondja:
-Hallom, védtelen anyámat megfenyegetted a hajón. Csak gyenge nőkkel szemben vagy bátor, vagy igazi férfi ellen is ki mersz állni?
Kérdezi vészjóslóan. A másik csak felvonja a szemöldökét, és nyugodtan válaszol:
-Egy igazi férfi nem hagyja, hogy az anyja mondja meg, hogy mit csináljon, hanem a saját útját járja.
Erre a másik fegyvert ránt, és rátámad az útitársatokra. Az egyszerűen előre lép, megragadja a másik fegyverforgató kezét, és csavar rajta egyet. A légiós felüvölt, és elejti a csatakardot.
A Shin-quorros megszólal:
-Ostobább vagy mint gondoltam. Jó, ha öt év kiképzést kaptál paraszt. Én pedig több mint húsz esztendeje tanulom a harc művészetét. 
A légiós a földön térdel, felette a Shin-quorros áll.
-De lásd, kegyes vagyok - ha fényesre nyalod a poros csizmámat – nem töröm el a kezed. Ha a földijeid rám támadnak, neked véged. Ez jó lecke lesz arra, hogy megtanuld – kivagyiságból ne támadj meg senkit, mert csúnya meglepetés lehet osztályrészed. Na, kezdj neki!
Dugja a légiós orra elé a csizmáját. Az eleinte nem moccan, de amint kissé feszít a karján a Shin-quorros, felszisszen, majd nekilátna a csizmát a kért módon lepucolni.

("Kékprém" Keelut)

*A fogadós válaszára biccent egyet a nador. Később kimegy majd az öblöt is megnézi magának közelebbről, de előtte már tálalják is az estebédet. Így társaival asztalhoz ül és jóízűen megeszi a neki szánt levest és rizses húst. Igaz sokkal fűszeresebb a nador ízlés, de így se vallott szégyent vele a szakács. Úgy tűnik a síkságiak eléggé lagymatagok, ha főzésről, fűszerekről van szó. Ezen mereng Keelut, mikor az ajtónyílásban feltűnik az öreg nő a hajóról és egy nagyobb társaság, akik önjelölt testőröknek, verőlegényeknek tűnnek. Már előre látja, hogy a matróna ismét rajta akarja köszörülni a nyelvét egy kicsit. Maga a babonás félelem és ehhez társuló rosszindulat nem is zavarja a nadort. Inkább azt bánja, hogy ismét miatta van a konfliktus. Végül mégse igazolódik be Kékprém sejtése és a csoportosulás a shin-quoros felé indul meg. Erre Keelut hirtelen feláll és ruganyos léptekkel kisétál a ház elé, hogy elejét vegye a lincselésnek. Odakint eddigre egy elhaló kiáltás közepette a fiatal katona már el is vesztette fegyverét és fájdalmas szorításba került. Az őt lefogó férfi csizmanyalós felvetése viszont már egyáltalán nem tetszik a nadornak és ennek hangot is ad.*

-Várj, ne alázd meg. Nem tudja mit csinál, de ezt mégsem érdemli. Ha megtámadott és elégtételt akarsz, akkor törd el a karját megtorlásképp. Vagy engedd útjára, de a csizmanyalást hagyjuk. A matróna hibáiért ne az ifjú lelket mérgezd meg!

*Mondandója közben közelebb sétál Kékprém, hogy a shin-quoros férfi ne érezze úgy, mintha ő csak a háttérből "lázítana". Szavaiban, hanghordozásában nincs utasítás vagy kioktatás. Csupán a Keelutra jellemző nyugodt magabiztosság, mint mindig, ha valamiről véleményt formál. Kezei lazán, enyhén békítőleg tartja, hogy se a srácot lefogó férfinak, se a tömegnek ne lehessen kétsége afelől, hogy békések a szándékai.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.13. 19:28}

(Zevran Anartÿss)

Egy kedvűen falatozok, nem rossz a vacsora, de ritkán szorultam ilyen egyszerű ételt fogyasztani. Azért nem fogom ott hagyni... annyira nem rossz.
Azonban úgy tűnik még az evést sem lehet nyugodtan végezni, mert legkedvesebb volt útitársunk megérkezett...
-Ó a bandolákra...-jó volt hallgatni, meg idegesíteni a nőt, de ez már sok lesz! Szinte biztos vagyok benn,e hogy Keelutot jön felkoncoltatni, mint hegyidémon, vagy a morádok tudják mit fog rákenni...

Hát tévedtem persze, de ez meg is nyugtat, a shi-quoros férfi nem úgy néz ki, mint akit könnyen le lehetne teperni. De nem kevés bánatomra ez csalóka nyugalom is rövid életű... ugyanis amint jó nadorunk felpattan, már látom magam előtt, hogy megint szépen összetűzésbe keveredünk valakikkel. Ha így megy tovább nem lesz olyan pontja Abrÿssnak ahol ne utálnának minket.

Úgyhogy Keelut után eredek, reménykedve, hogy nem akar őrültséget csinálni, és szerencsére úgy tűnik nem. Pár lépéssel lemaradva tőlem figyelem az eseményeket. Nem akarok beleavatkozni egyenlőre, és inkább a pártatlan (nah persze...) megfigyelő pozícióját választom.



^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.06.13. 20:34}

/Vjírgas Margalos/

A többiektől nem messze, egy padon ülve fogyasztom el az ételt. Semmi különleges vagy egyedi, de pontosan ez teszi élvezetessé. Az utolsó kanálig elfogy, majd - hisz kutya az, ki meg nem eszi a tányérját - a cipót is elfogyasztom. Már pont azon gondolkodom, hogy repetáért megyek - majd később ledolgozom a felesleget, mikor felfigyelek a menetre. Egy légiós, itt? Egyedül, felfegyverzett parasztok élén? A látvány ledöbbent, de még jobban a shin cselekedete. Egyetlen jól begyakorolt, látványos mozdulattal lebírja és lealázza a katonát. A szavai viszont aljasságról árulkodnak.
Gyorsan átfurakodom a bámészok között, de az utolsó pillanatban visszakozom, nem kellene belefolynom. Mire felfigyelek a nadorra, már késő.

A fenébe is, bár nem nekem szól, rám pirít szavaival. Igaza van és nem fél kimondani. Miközben közelít a férfi felé, kiszolgáltatottnak látom. Bár meggyőződésem, hogy a halálba gyalogol, a társam és nem hagyhatom, hogy bántódása essék. Mellé lépek hát, de kezeimet látványosan eltartom a fegyveremtől.
- Az a mondás járja felénk, hogy ahol egy varjat látsz, ott nem messze a többi sem. Nem számít, ha megsebesíted a fickót, hisz ő kezdte, tanúsíthatjuk. De ha megalázod a NAPCSÁSZÁR KATONÁJÁT, mindet megalázod és megsérted a Császárt is. Nem lesz nyugalmad Napkelet vagy Napnyugat ege alatt.
Látszólag nyugalommal várom a továbbiakat, de a szívem a torkomban dobog. A férfi egy tigrisként jelenik meg lelki szemeim előtt, ugrásra készen, pofáján gunyoros vigyor és acsargó fogak.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.06.15. 20:08}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A nyugalom, és a tiszta „csöndes” utazóbarát fogadó harmóniája nem tart túl sokáig. A mérgezett lelkű gyűlölködő vén matróna megjelenésével a diszharmónia is megérkezik és szilánkokra zúzza a nyugalmat és harmóniát a keserűség és bánat hullámai csapnak végig rajtam a bekövetkező változást érzékelve.
Egyenlőre csak csendesen ám a kirobbanás határán feszülnek egymásnak az akaratok. Legnagyobb meglepetésemre Kékprém öreg bölcseket meghazudtoló hozzáállást tanúsít a maga módján, ha a többiek egy kicsit lehiggadnának és a gondolata mentén mind előre és hátra felfejtenék a szálakat nem mérgesedne el a konfliktus.
Ám gondolatomnak nem tudok hangot adni mert az északi nemes úr is csatlakozik a kibontakozó konfliktushoz és merőben meglepő álláspontot foglal ami sok mindent megmagyaráz a hozzáállásában. Az sejtettem, hogy katonaember de most már az is kiderül, hogy egy volt légiós.
A jelenlegi helyzetben az a baj, hogy a konfrontálódó feleknek részben igazuk van ám a konfliktus magja pont azokon a részeken fókuszálódik ahol senkinek nincsen igaza. Jól beszélt a nador csak azt nem tette hozzá, hogy nem csak az ifjú lelkét hanem egymásét is megmérgezik ha így haladnak tovább.
Zev úrfi a Kékprém után mozdul nem maradok le tőle és mikor beérem szinte csak hozzá intézem szavaim mielőtt túlságosan elmérgesedne a már így is tettlegességig fajult viszály.

- Ifjú uram bár nem szívesen mondom és általában nem helyeselem, de most fontolóra vehetnéd, hogy elsőszülötti tekintélyedet latba vetve a diplomácia medrébe terelve simítsd el ezt a konfliktus mielőtt tovább mérgesedne a helyzet az igazságtalanságok és azok ütköztetésének mentén. Ha esetleg tanácsolhatok valamit mielőtt cselekvésre szánod el magad vesd le az összes félelmed és szorongásod. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Nézz szembe a félelemmel. Hagyd, hogy áthaladjon rajtad, fölötted. És mikor mögötted van, utána fordítod belső tekintetedet, követed útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak te magad. Akkor jutsz el az összpontosítás csúcsára.

Zev úrfinak most nem szabad hibáznia mert a felbőszült helyiek súlyos problémát jelenthetnek a sok lúd disznót győz elv alapján. Inkább szánom mint gyűlölöm a mérgezett lelkű vén matrónát és, hogy képes volt idáig fajultatni a dolgokat.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.06.16. 20:48}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A nador szavaira csizmáját elhúzza, és szoborszerűen, elgondolkozva áll egy pillanatig a Shin-quorros férfi. Meghallgatja még a többieket is, majd visszakérdez:
-Azt mondod, hogy a csont gyorsabban forr, mint a lélek? Ha most eltöröm a kezét, minden esős napon eszébe jutok, s elátkozza a nevem. Ha a lelkébe gázolok, azt egy dekád múlva már csak ritkán eleveníti fel, és ami fontosabb, megvédi a falut holnap is ha kell, hisz a fegyverforgatási képessége sem vész el a gyógyulás alatt.
Majd Vjírgas fele fordul, és megrázza a rövid fekete hajú fejét:
-A Napcsászár rend iránti akaratának kivetülése a Légiós, s a Napcsászár akaratát soha nem keresztezném. De amint a szellemi lényeg hordozója – jelen esetben ez az ember – a saját, vagy rokonai érdekében lép fel – a Napcsászáré helyett - abban a pillanatban megszűnik Légiósnak lenni, és közönséges halandóvá válik. Tehát mivel most éppenséggel nem a császári hivatalt képviseli, azt nem is tudom megalázni, csak az embert, nem? Sőt, mi több – mivel önös érdekei ellenére a Légió páncélját viseli, ő az aki foltot ejt a hivatalán. A többi légióstól nem félek, mivel nincs is több a szigeten. Öt évet eltöltenek a Légióban, s másik öt évet a lakhelyükre kihelyezve, ügyelve a rendre.
A vénasszony elkezd óbégatni a többi helyi férfinak:
-Látjátok? Itt ni, ez az a fehér démon és a társai, akiről már beszéltem, s próbálta a hajót elveszejteni. Most meg arra akarja rávenni ezt a mészárost, hogy nyomorítsa meg az én drága egyetlen fiamat! Milyen ember az ilyen?! Látszik is ebből, hogy milyen fekete szíve van! Ha jót akarunk, nem hagyjuk, hogy a naplemente a faluban érje. A múltkor is az éjjel idézte meg azt a ködöt! Ki tudja, hogy most milyen csapással sújtaná, a falut? Amíg nem késő zárjuk a hajóba!
Érzitek, hogy a helyiek eddig csak azért nem ragadtatták magukat erőszakra, mert a Légiós effektíve túszként van a Shin-quorros kezei között, aki meg is kérdi tőletek:
-Ó-ó... most akkor inkább törjem el a kezét? Nehéz kérdés! De az ilyen viselkedés soha nem maradhat büntetlen.
Majd nagy csend hull rátok, csak a tücskök ciripelése hallatszik a kerítésen túlról.
Közben az ivóból érdeklődve les ki a hajó legénysége és a fogadós is, de nem sokáig. Ahogy felismerik, hogy milyen feszült a helyzet, s hogy ha nincs szerencséjük, vér is fog folyni, gyorsan el is tűnnek valamerre.

(Zevran Anartÿss)

Lan szavai nem töltik el derűvel a szívemet de megint csak igazságot ragadja meg. Pillanatokkal később a némber szavai pedig mint egy tényként igazolják a mentis szavait.

Nem vagyok képzett a különböző diszciplínák alkalmazásában... időt kellett fordítanom az elsajátításukra, hát késő bánat egyenlőre.

Megerősítem lelkem és előlépek, hogy mind a nador, a shin-quoros, mind a némber és csatlósai jól láthassanak. 
-Zevran Anartÿss vagyok, az Anartÿss Ház másodszülöttje. A nador a Házam védelme alatt áll, becsületes és tapasztalt bajtárs, semmiképp sem démonidéző szörnyeteg!-a vénasszony felé fordulok.
- Minket is pont annyira akadályoztatott utunkban az a éjszakai köd, mint a maga útját, ezt is figyelembe kéne vennie, mielőtt olyasmit idéz meg, amihez nem ért. Ha ennyire félti a fiát, talán figyelembe kéne vennie, hogy alaptalan vádaskodással nem javít a helyzetén!
A shin-quoroshoz fordulok, remélem a nő elhallgat végre.
-Azt hiszem a forrófejű légiós kezét törni, vagy lelkét megnyomorítani épp akkora bűn. Ha megalázod, akkor mi a biztosíték arról, hogy nem-e keseredik meg egy életre, táptalajává válna a valódi démonoknak? Épp elég büntetés, hogy ennyire könnyen lefegyverezted és idegenek kezében az élete, valószínűleg életében először.
Ha nem tanult belőle, azt hamar kiderül és akkor már semmiféle kegyelmet sem érdemel.

Pattanásig feszülten várom a válaszokat, de amennyiben a vénasszony újra sipítozni kezdene ráförmedek.
-Talán nem kellett volna szemfényvesztő "jósokra" hallgatnia, hogy az utolsó hajóútjának réme még a szárazföldön is elhomályosítsa látását!


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.06.19. 16:13}

("Kékprém" Keelut)

*Apró örömmel tölti el a nadort, hogy az útitársai is hasonló véleményen vannak vele, végre először mutatják számára is értelmes gondolkodásmód jelét. Megvárja, amíg mindenki kifejti véleményét és Zevran rendre utasítja a vitát szító feleket. Mint általában most is megfontolja, amit mond, így a többieket hallgatva karba fonja kezét, majd megszólalás előtt ismét maga mellé engedi. Először a shin-quorosnak válaszol.*

-Ha karját töröd, akkor lehet, hogy esős napokon emlegetni fog és te meg csuklasz majd. Ha a lelkét megkeseríted, akkor viszont ő is csak keserűséget fog osztani mindenkinek maga mellett. Mindegy, hogy akarva vagy csak akaratlan a megaláztatás eltemetett emlékei miatt. ... A falut mi is megvédjük, akár holnap is. Bár szerintem ez egy csendes és békés zuga a tengereteknek, így nem lesz gondjuk. Nem láttam védművek nyomát vagy bármit, ami fenyegetettségre utalna.

*Némi gondolkodás és nyugodt várakozás a férfi esetleges válaszára, mielőtt az öregasszonyhoz és a felbujtott tömeghez fordul.*

-Emlékezz és ti is figyeljetek: A hajón nem volt semmi szellem-bolygatás. Egyszerűen egy hőforrás felett sodródtunk át. Biztosan van olyan hajós, akinek adtok a szavára és ha megmondjátok pontosan hol voltunk, ő is megmondhatja, hogy igazat mondok.

*Kis hatásszünetet tart. Nagyon zavarja az ismételt sok beszéd, de sajnos eddigi tapasztalatai alapján tényleg csak ilyenekből értenek a síkságiak.*

-Bár azt mondta a kapitány, hogy itt nyugodtan megpihenhetünk, de látom a helyi vendégszeretet üres hazugság csupán errefelé. Jobban hisztek egy gyűlölködő, saját fiát bajba sodró matrónának, minthogy megismernétek, megkérdeznétek engem. Visszamegyek a hajóra, de gondoljátok át: Ha én a hajón maradok a békesség kedvéért, ti pedig itt gyűlölködtök, akkor ki a "fekete szívű démon"? Ti vagy én?!?

*Ezzel ismét kivár, hogy van-e valami reakció. Ha nincs, akkor inkább csak magának biccent egy aprót és hosszú lépteivel elindul, hogy a fogadóból kihozva felszerelését, ismét vállára kapva hátizsákját és íját visszasétáljon a hajóra. Neki mindegy, hogy itt vagy ott alszik egy éjszakát. Azt viszont egyre kevésbé tűri, hogy a "gonosz boszorka" nem hisz a szavának. Csak a sajnálat és büszkeség tartja vissza lassan Keelutot, hogy vízbe ne hajítsa, hadd hűljön le végre a fortyogó perszóna.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.20. 11:22}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A kardművésznek nem csak a karja hanem az elméje is gyorsan jár ennek rövid idő alatt tanúbizonyságát teszi. Vjírgas úrnak rövid kis jogelemzést tart a Napcsászár törvényeiről ,melyek szorosan kapcsolódnak a jelen helyzethez. Ismét egy kis holtpont áll be az indulatokban.
Úgy döntök az elme művészetével megtámogatom Zev úrfi tekintélyét, csekély varázshatalmamnak köszönhetően fel kell idéznem a Menedék Völgyének tanítását különben hatalmam nem elég a mágia megidézéséhez. Először az ifjú légióst veszem célba miután tisztán felidézem a ködös hajóút emlékeit. Lágy kézmozdulatokkal idézem meg a mágikus hatalmat, először a tisztán felidézett emlékeket olvasztom bele a mágiába majd hozzákapcsolom a hordozó komponenst. Miután a megformázott varázslat készen áll aurámban tartom és egy kicsit megpihenek, hogy aurám regenerálódhasson, közben pár lépéssel kilépek Zev úrfi mögül és lágyan lépésekkel megközelítem az ifjú légióst úgy egy penge távolságra és csak utána érintem meg szellemkezemmel és engedem aurájába a varázslatot.

A varázslattal együtt csak rövid narrációt fűzök az emlékekhez, mely suttogásként fog elméjébe megérkezni.

- Ifjú légiós lásd a történetet más szemszögből is és utána döntsd el jogos é édesanyád haragja és gyűlöletkeltése. Külön figyelmedbe ajánlom a tiszteletreméltó öreg Shin szavait.

Ha az ifjú nem vall színt ám elbizonytalanodik akkor, tovább lépek és az esetleg leghangosabb hangulatkeltő falusinak is átadom az emlékeket és történéseket az aurámban fenntartott varázslat segítségével.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.06.20. 20:26}