Nadír Könnyei - Archívum

/Vjírgas Margalos/

Végre közbeavatkozik a ficsúr is, próbálja győzködni. Ahogy elnézem, inkább csak játszik velünk, látszólag választást kínál, de magában rég eldöntötte, hogy mit fog csinálni. 
Ó, hogy hűlt volna torkára a levegő a vén szipirtyónak!!! Ennek teljesen elment az esze, legszívesebben a torkára forrasztanám a gonoszságát és vérével pecsételném le.
Itt már kevés a józan ész, vér fog folyni, érzem a levegőben. Nem törődöm a shinnel, inkább az öregasszonyt veszem célba.

- Fogja be a száját, vén szipirtyó és kérje az úr megbocsátását! Képes volt idecsődíteni ezeket a tisztességes embereket, hogy zaklassa békés utazókat és ránk köpködje a mérgét. Azt akarja, hogy császári vizsgálóbiztosok vizitálják meg a falut a maga gonosz lelke miatt? Démon szállt magába vagy csak az agya zápult meg?
talán lesz annyi eszük a parasztoknak még, hogy gondolkozzanak kissé. Talán.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.06.23. 19:40}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: A vita
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos



A csendet Zev úrfi töri meg. Minden tekintélyét összeszedve próbálja meg kontrollálni a helyzetet. Amint védelmébe veszi a nadort, s hitet vall mellette - a vénasszony szeme összeszűkül, majd hangjában tömény rosszindulattal mondja:
-Szóval az Ön kutyája, s még büszke is rá? Még hogy nem démon! Elég csak ránézni, ember így nem nézhet ki! 
Piha! Köp ki oldalra, s óvó ujjmozdulatokat tesz biztos ami biztos. Jópáran egyetértően morognak mögötte.
-S ami a legszomorúbb, hogy a fényességes nemes úr is a befolyása alá került, nem vitás, s nem veszi észre! 
Majd a nador fele fordul, ezzel egy kis időt hagyva Zev úrfinak.
-Furcsa, hogy mindenre van magyarázata! Még hogy a hegyi démonok egyszerű észjárásúak!
Kivár egy pillanatig majd a Shin-quorros fele fordul:
-S Te! Ha a fiamnak baja esik, nem marad a Napcsászár ege alatt olyan zúg, ahová elrejtőzhetne az én vagy családom bosszúja elől. Bár egyszerű emberek vagyunk, de azt tanácsolom, hogy kétszer gondolja meg, hogy mit tesz!
A feszült légkör enyhül a nador szavaira, hogy visszatér a hajóra. 
-De jobb is ha mind elmennek! -Fűz epés megjegyzést egyből a vénasszony.
Lan varázslatba kezd eközben. Lassú, de mégis dinamikus táncra vagy formagyakorlatra hasonlít. A helyiek furcsállva nézik, s páran összenéznek. Nem tudják eldönteni, hogy most valami elvette az eszét, vagy már melegít az összecsapásra. Lan a mozdulatok segítségével eközben próbálja fellelni magában a nyugalmat, de a jelen helyzetben ez nem egyszerű feladat, a némber folytonos kárálása mellett. Amint sikerül rábukkannia, óvón erővel tölti fel, s hagyja, hogy az érzés eluralkodva rajta megnyissa a kaput a lelke erejéhez. A rövid bemutató után közelebb sétál a légióshoz és a Shin-quorroshoz. A tömeg gyanakodva méregeti, de mikor látják, hogy nem ér hozzá, kissé megnyugodnak. Szellemi érintése nyomán a légiós aurája egy pillanat alatt megadja magát, s akaratlanul is befogadja az emléket. Pár pillanatig zavartan térdel tovább, majd utána Lan fele fordul, s mondja:
-Ez nem változtat semmin.
Úgy tűnik, hogy a légiós nem tagadja meg a vért, de kissé elbizonytalanodott.
Lan ezután továbblép, s az egyik hangadó fele fordítja figyelmét. Az megtántorodik, ahogy átsöpör rajta az emlék, majd megrázva a fejét zavartan néz rá. Harag, félelem, és meglepetés cikázik át arcán. Kissé tanácstalannak tűnik, hogy most elfusson, agyonverje a vajákost, de a továbbiakban elnémul, s hátrébb lép a többiek közé, s halkan suttogva, idegesen magyaráz a többieknek.
Vjírgas szavai ismét felszítják a vénasszony harci kedvét:
-Látom, fenyegetőzni az tud az úr árnyékából! S a szomorú, hogy majdnem az egész társaság ilyen gátlástalan, és rosszindulatú! De mondok valamit! Én, mint a falu véne, tisztelettel kérem a közösség nevében, hogy mindannyian vonuljanak vissza a hajóra napnyugta előtt! Különben nem tudjuk szavatolni a biztonságukat...
Ez utóbbit halkan, de az örömtől remegve, diadalittasan vágja oda, éreztetve, hogy ő, mint egy egyszerű lélek a faluból végre - ha burkoltan is – de parancsolhat egy ilyen nagy uraságnak s kíséretének. Szinte remegve várja a választ, s érdeklődve lesi Zev úrfi szavait, hogy vajh arcvesztés nélkül tud-e, akar-e visszavonulni? Pór létére jól játszik a falusiak hangulatán, s mint mérgezett töröket forgatja a szavakat.


//szerepjátékos teljesítményeteket díjazva +20TP fejenként//

("Kékprém" Keelut)

*Már épp indulna csomagjával a hajó felé Keelut, mikor a vénasszony fröcsögése közben egy síkvidéki kutyájának titulálja. Erre hirtelen megtorpan a nador és holmiját könnyedén a lába mellé ejti a földre, miközben kihúzza magát és egyenesen a hárpiára bök az ujjával. A társai számára még talán rémlik az ominózus éjszaka a fogadóban. Ugyan az a kihívó testtartás, megkeményedett vonások és vészjósló hanghordozás. Mint akkor is, most se emeli fel hangját, sőt kissé talán suttogásba is hajlik, de minden szót a körben állók számára jól érthetően ejt ki.*

-Nem vagyok senki kutyája! Farkas vagyok! Farkas a birkák között! Aki ezt megkérdőjelezi vagy megsérti a Farkas-szellemet, azt viadalra hívom és felelni fog érte!  

*A "Farkas" és a "birkák" szavakat kihangsúlyozza. A "Farkast" megnyomja, a "birkákat" inkább dallamosabban, lekezelően ejti. Keelut tekintete metsző és rezzenéstelen, ahogy először az öregasszonyra mered, majd végigpásztáz a csődületen, hogy van-e, aki ezek után még becsmérelni akarja a Hegyi Királyság Vörös Farkasát/Farkasait. A többi sületlenséggel, amit a szipirtyó összehord, illetve a burkolt hatalmi játszadozással, ami még számára is észrevehetően folyik a nemesek és a falu véne között, nem foglalkozik. Eddig sem érdekelték a síkságiak kicsinyes tyúkperei és az általános "démonozáshoz", hasonlókhoz is hozzászokott már nagyjából. Ha visszakozik a banya, illetve a falusiak, akkor ismét a szenvtelen nyugalom terül el a nador ábrázatán, testtartásán és csendesen felvéve csomagjait megindul a hajó felé, mielőtt még újabb szitokhullámot kellene végighallgatnia. Ha mégsem jut el a tudatukig, hogy mi az a határ, amit nem szabadna átlépni, akkor pedig marad és mindenki vállalja a tettei következményeit.*

^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.06.29. 13:26}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Rá kell jöjjek vannak Kékprémnél is csökönyösebb és ráadásul ostobább létformák, a vénség uszításának köszönhetően a helyzet egyre jobban elmérgesedik, még ha ezt a falusiak nem is érzik teljesen Kékprém rövid ám annál velősebb válaszában, természetesen hihetetlen öntudatával farkasnak tartja magát, ám nem a mostani a legalkalmasabb pillanat a tévedése eloszlatásában, jelenleg maximum farkaskölyök aki megint túlzottan hangos, bár most jogosan, ha valakit farkasnak nevezhetünk a birkák között az a shagíri kardművész no igen ő veszélyes egy ragadozó fajta.
Kivételesen gyorsan cselekszem nem kívánom az időt húzni, közelebb lépek Zev úrfihoz majd rövid összpontosítás után egy meghajlás kíséretében, lágy császári nyelvjárásban szólítom meg ügyelve a hangsúlyokra és tagolásra.

- Ifjúuram enged meg, hogy a szószólódként elrendezzem ezt a kellemetlen és lealacsonyító helyzetet. Nem hagyhatod, hogy a becsületed sérüljön egy ilyen nemtelen helyzetben.

Tekintetem szokatlanul kemény, azt hiszem a vén matróna most már nálam is átlépett egy bizonyos határt. Igazándiból nem is nagyon várom Zev úrfi jóváhagyását, kezemmel a bűn és annak megbocsájtásának jelét mutatom és már vissza is fordulok a falusiak és azok élén álló vénség felé, öles léptekkel két penge távolságra megközelítem a rosszindulattól kevély matrónát, arcomra a legzordabb kifejezést öltöm, a falusiak felé intézem szavaimat, ám a beszédem fókuszába az öregasszonyt vonom.

- A jelenlegi helyzet kellemetlen és sértő Sertias Anartÿss fiához Zevran Anartÿsshoz az Anartÿss ház nemesen szülöttjéhez ezért én leszek a szószólója, mint egyszerű közrendű származék.
Két lehetőség áll most előttünk vagy felismeritek, hogy egy keserű és gyűlöletet keltő rosszindulatú szóbeszéd által felkorbácsolt igaztalan pletyka áldozataivá váltok és korára tekintet nélkül rendre utasítjátok a méregtől csöpögő pletyka terjesztőjét valamint mindannyiunkat – a szót erősen megnyomom és kihangsúlyozom – hagytok békében és nyugalomban megszállni a fogadóban, az esetre pedig fátylat borítunk a továbbiakban.
Vagy – itt felemelem a bal kézfejem – hagyjátok magatokat befolyásolni egy megkeseredett démonrágta saját kevélységét tápláló lélektől. Ebben az esetben visszavonulunk a hajóra éjszakázni, ám ennek a későbbiekben következményei lesznek amit főleg ti fogtok megérezni és nem az uszító. A további utunk folyamán az első császári helyőrségben panasszal fogunk élni a fiatal légiós ellen ki visszaélt a légió tekintélyével saját céljai érdekébe. Természetesen a panasz mellet a elfogulatlanság érdekében a panasz mellet kérjük a Sytisi Királyi Bírák rendjét felülvizsgálatra kik a közrendű származásotokra tekintettel nagy valószínűséggel Királyi Proregátort fog kirendelni az ügy kivizsgálására, valamint emellett amikor visszatérünk Sytisbe Zevran Anartÿss úr találkozni fog a hűbéruratokkal és csak úgy mellékesen megemlíti neki, hogy a hűbéresei amellett, hogy nem vendégszeretőek még a nemesi rangot sem tisztelik ezáltal szégyent hozva hűbérurukra amellett, hogy valószínűleg őt sem tisztelik, ha más nemesen születettel ilyen fokon tiszteletlenek és ellenségesek.
Ezek után hogyan döntötök jóemberek, lehullik végre a hályog a szemetekről, vagy maradtok továbbra is a közösség kárára való elvakult álláspontotok és viselkedésetek mellett?
Zevran Anartÿss szószólójaként beszéltem én Lan Ro-Ryen ki közrendűnek születtem.

Mondandóm végén magasra tartom bal kezemben az Anartÿss ház acél signumát, jobbommal pedig Az Igazság rúnáját rajzolom a levegőbe.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.01. 21:15}

/Vjírgas Margalos/

Végre, értelmes beszéd, bár olyan hosszan beszélt, hogy az elejét már el is felejtettem. De elég félelmetes címmel tűzdelte tele, hogy a legostobább paraszt is értsen a szóból.
Végigmérem a csőcseléket, kezeimet a markolatra csúsztatom. Érdekes beszéd volt, de valami még hiányzik belőle érzésem szerint.
- Fogadjátok meg az úr szavait és térjetek békében haza. Talán valakinek eszébe juthat, hogy egy másik megoldást válasszon, de figyelmeztetlek benneteket. Én, Miracleai Vjírgas esküszöm, hogy az első ember, aki kezet emelne ránk, biztosan holtan végzi és nem lesz jobb a többieknek sem. Hány embert akartok elsiratni és hányan akarnak szenvedni egy ostoba boszorkány szavai miatt?
Végigmérem a parasztokat, egyesével szemezek a bátrabbakkal, ha tudok. Rezzenetlen arccal teszem, hogy lássák, a haláluk elkerülhetetlen és számomra semmi.
De belül hányingerem van a gondolatra is, hogy gyakorlatilag fegyvertelen emberekre emeljek kezet.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.07.01. 22:44}

(Zevran Anartÿss)

A boszorkány szavai már már lázítóan sértőek, kedvem lenne megízleltetni vele a vívókard élét. Lan kérését egy dühösen a levegőbe rajzolt rúnával engedélyezem. Ha csak az egyik paraszt is ellenkezni fog... akkor ne felejtsek el levélben elnézést kérni gazdájuktól és árpótlásról biztosítani.

Lan beszéde hosszú... de talán ezek a pondrók is felfogják az egyértelmű üzenetet. A tekintetem mind végig acélos, és szigorú, bár ez természetem ellen való, próbálom leplezni, hogy szívesen példát mutatnék néhányuk lefejezésével.

Vjírgas szavaira nem mutatok reakciót, továbbra is a parasztokat kémlelem... és őszintén szólva, egyáltalán nem érdekel már, hogy a shin-quoros mit fog tenni.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.07.02. 9:49}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: A vita
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Lan ugyan kissé gyakorlatlanul és erős akcentussal, de legalább nyelvtanilag helyesen kér engedélyt Zev úrfitól a beszédhez. 
Kékprém szavaira gonosz mosoly jelenik meg a szipirtyó arcán és úgy válaszol:
-Oh, igen? Ezzel a kijelentéssel saját urad előbbi szavait cáfolod meg, démon! Vagy csak nem azt akarod mondani, hogy az előbb nem mondott igazat a nemesen született? Hisz ha valaki egy ház védelme alatt áll, akkor az behódolt neki a védelemért és az asztalról lehulló morzsákért cserébe...
Úgy tűnik, hogy biztosra veszi: amíg Zev úrfi nem ad parancsot, a nador nem tehet semmit. Olyan mint egy, leláncolt vadat hergelő gyerek, aki nem veszi észre, hogy bizony az a lánc pattanásig feszült...
Lan szavai sustorgásra készteti a tömeget, de a vénasszony még elszántabb lett érezvén, hogy talán mégis csak sikerül meghátráltatni a nemest és kompániáját.
-Nem szállhatnak meg! Mi lesz velünk ha leszáll az éj?
-Most mi legyen?
-Proregátor? Az valami bandola? Nem hangzik túl jól...
-És ha agyonvernénk őket? Akkor nem tesznek panaszt...
Ostoba! Nem láttad a fegyvereiket?
De mi vagyunk többen!
Az nem számít... 
Hallatszik a nyanyó háta mögül. Ennek ellenére a rosszindulatú szipirtyó ismét Lan fele fordul:
-Panasz? Miből gondolja a nemes úr, hogy utána itt változna bármi is? Ide csak adót szedni jönnek... a Házból emberemlékezett óta nem járt itt senki... Ha meg jönnek kivizsgálni az ügyet, akkor majd az igazat mondom: miszerint féltjük gyermekeinket, életünket, és azért kértük meg a nemes urakat, hogy töltsék az éjszakát a hajón, mely ráadásul kényelmesebb is, mit ez az egyszerű fogadó...
Gyanítjátok, hogy hozzá van szokva: ő nyeri ezen a vidéken a szópárbajokat, s felettébb élvezi a mostani kihívást.
Ahogy Vjírgas is szóra nyitja a száját, többen összenéznek, és inkább lassan morgolódva elindulnak a kertkapu fele.
-Nem akarok itt megdögleni...
-Most mi lesz?
-Ne aggódj, kitalálunk valamit...

A Shin-quorros érdeklődve hallgatja a vitát, de inkább nem szól bele. Mintegy kívülállóként szemléli az eseményeket, a légióssal együtt, aki a lábai előtt térdel még mindig.

Úgy néz ki, hogy talán lassan nyugvópontra ér a vita, erőszak nélkül...

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: A vita
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Bensőmben végleg elszakad egy apró húr a vénasszony korlátoltsága és rosszindulata miatt.
Most már egyenesen a matrónához intézem zord emelt hangon a mondandómat.

- Ostoba rosszindulatú vénasszony látom neked semmi és senki nem számít csak a végtelen kevélységed aminek kielégítése végett nem átallod a település fejére idézni a bajt.
A Királyi Proregátor csak első hazug szavadig hallgatná mérgezett nyelvedet, miután Az Igazság rúnája erre figyelmeztetné, kegyetlenül beletúrna az elmédbe és legfőképp az emlékeidbe az este kapcsán és azokat te nem vagy képes megváltoztatni, szavaiddal hazudhatsz, ám az emlékeid az igazságot fogják mutatni a Bírának. Aki ezek után valószínűleg a többi falusi emlékeit is megvizsgálná, hogy teljes képet kapjon az esetről sőt a fiad emlékeit is amikben már az én emlékeim is benne vannak az eset kapcsán. - közelebb hajolok hozzá és szinte az arcába vetem a végét – De legyen visszavonulunk az általad kényelmesnek titulált hajóra, amivel az út folyamán nem voltál megelégedve és a kényelmetlenségére panaszkodtál a falú és a benne élők pedig viseljék a tetteid következményeit. Előre sajnálom őket, bár lehetett volna bennük annyi bátorság, hogy miután kiderültek a hazugságaid rendre utasítanak korod ellenére. Mert a kor nem érdem csak állapot és ennek te vagy a legjobb példája.

Azzal sarkon fordulok és elindulok társaim felé, még a kardművész és légiós felé is oda szólok.

- Kelj fel a porból ifjú ember remélem ez elég lecke volt neked, hogy többé ne hagyd magad befolyásolni méregtől csöpögő szavaktól. Ám készülj fel édesanyád tetteinek még lesznek következményei a jövőben.

Kicsit összpontosítok majd tört shagírsággal szólítom meg.

- Kardok művésze hagyd elmenni az ifjút legyen elég ennyi ma estére a diszharmóniából.

Belefáradtam a ma estébe és a rosszindulat és kevélység ilyen szintű megnyilvánulásába csak csöndre és nyugalomra vágyok az elkövetkezendőkben.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.03. 18:40}

("Kékprém" Keelut)

*A gonosz mosollyal előadott választ hallva Keelut arcáról rögtön eltűnik az előbbi keménység, hangjából a fenyegetés. Ezek helyét a vidámság veszi át és csengő hangon felnevet. Nincs diadalittasság vagy hasonló negatív érzelem ebben a kacajban, inkább csak az igazságtól távol álló téves következtetés mókás.*

-Néném tévedésben vagy. Nem hódolt be senki senkinek. Vendég vagyok az Anartÿssoknál és mint jó házigazda Zevran szívén viseli a vendégei nyugalmát.  Ha a Hegyi Királyságba vezetne utunk ő lenne a vendégem és kiállnék érte ugyan így.

*Ezt jó szándékúan a teljesség kedvéért teszi hozzá és nem kioktató hangon. Közben megcsóválja a fejét arra gondolva, hogy szegény öregasszony milyen szerencsétlen életet élhetett. A matróna számára láthatóan csak az alárendeltség érzése juthatott, hiszen mindenkiről feltételezi ezt és nem ismeri az egyenrangúság, kötetlenség fogalmait. Mivel a falusi tömeg lassan kezd feloszlani és úgy tűnik már nem akarja senki sértegetni származását, Keelut ismét könnyedén vállára veszi holmiját és végignéz a társain, hogy ők is jönnek-e a hajóra végül. Nomeg, hogy a shin-quoros elengedi-e az ifjút csizmanyalás nélkül.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.07.03. 19:49}

(Zevran Anartÿss)

A vénasszony már tényleg nem csak Keelutnál, de nálam is a végső határokat feszegeti. Vajon mekkora kártérítést követelhetne hűbéruruk az életükért? Lekutyázza Kékprémet, kétségbe vonja és kiforgatja szavaimat, valamint kényelmesnek titulálja a számára börtönként megélt hajót... Biztosra megyek, hogy itt vér fog folyni, és egy cseppet sincs ellenemre.
Mikor Lan bár fenyegetve, de visszavonulót fúj, kedvem lenne megfojtani... nem, nem, nem! Nem fogok egy közrendű vénasszony gyengeelméjű szeszélye miatt meghátrálni! De tartanom kell magam... nem szabad meginognom. Felhatalmaztam mentisem, hogy beszéljen nevemben, amit mond én mondtam, egységesnek kell maradnunk!

Keelut válaszára azonban minden erőfeszítésem ellenére elkerekedik a szemem. Ezt nem vártam volna, ha nem lennék ennyire feszült talán még hangosan fel is nevetnék.

Olyan lehetetlen ez a helyzet...

Meg várom Lant és csak utána indulok el akárhova is... a többi nem érdekel. Egyenesháttal, szenvtelen arccal távozom, de belül sikítok.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.07.04. 15:02}

/Vjírgas Margalos/

A tömeg oszlani kezd, hála a hosszas rábeszélésnek. A nador végre jól beszélt, ismét meglepődöm rajta.
A bátrabbakat a tekintetemmel is sürgetem, de az arcom megrándul, mikor a mentis felajánlja a hajóra visszatérést. A fenébe is, most kénytelen leszünk meghátrálni. Nem figyelem tovább a boszorkány diadalmas képét, nem adom meg neki a plussz örömöt, hogy felhúzzam magam győztes vigyorán, melyben biztos vagyok. Még megvárom, hogy a tömeg feloszoljon - közben figyelem a harcos és a légiós kettősét, de NEM szólok bele, bármi legyen is - majd a többiek után megyek. Egy alkalmas időpontban félrehívom a mentist:

- Barátom, igazán szépen beszéltél odakinn, jól kezelted a helyzetet. Azonban a végén arcot veszítettünk, mikor felajánlottad a hajóra való visszatérést. Kár volt gyengeséget mutatni a csőcselék előtt, akik csak az erőből értenek. Ha minket talán nem is bántanak, gondolnunk kell a legközelebb erre járó utazókra is, akikre komoly fenyegetést jelenthet a vénasszony, aki előtt meghátráltál.

A mondandómat nem szemrehányásnak szánom (bár így kimondva kicsit annak hat), barátian megbeszélem vele a dolgot, majd visszatérve a többiekhez összehívom őket //ha szükséges//

- A történtek tekintetében javaslom, hogy álljunk őrséget éjszaka, mert nem bízhatunk a parasztok józan eszében. Előfordulhat, hogy a vénasszony ismét tüzet beszél a gyomrukba, ha védtelennek látnak bennünket. És javaslom, hogy senki se hagyja el a hajót amíg kifutunk - a baj már megtörtént, nem kell jobban felszítani a hangulatot. Gondolom, senki sem örömmel mészárolna egyszerű földműveseket, akiket megtévesztett egy gonosz vénasszony.

A némber említésére összeszorul az öklöm, legszívesebben kimennék a partra, hogy örökre elhallgattassam. De nem tisztem ítélkezni felette, ha támadna, megölöm, de nem fogok az éjszakában sunnyogva, orozva ölni. Az ilyesmit meghagyom az árnyékjáróknak.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.07.04. 15:19}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: A vita
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Visszatértemkor Vjírgas fogad és mintha Zev úrfi arcán is rángatózna egy ideg, ám később még talán köszönete is fog mondani. Halkan hümmögve hallgatom végig az északi nemes okfejtését és kis töprengés után úgy válaszolok, hogy kis társaságunkból mindenki hallja ám szavaimat kimondottan neki címzem.

- Lehet, hogy igazad van Vjígas uram, ám én személy szerint úgy gondolom van egy határ amit méltóságunkon aluli átlépni, a további fenyegetőzés és esetleges erődemonstráció is ezek közé tartozott volna. Rövid távon érvényesítettük volna az akaratunkat ám a hírek a rosszindulatnak hála egészen máshogy jutottak volna vissza a zászlóvárosba és ez az Anartÿss család jó hírét csorbította volna, amit mint hű szolgájuk nem engedhetek meg magamnak.
Ha most nem is tér magához a falu lakossága és a hajón kell éjszakázzunk akkor igen rövid távon úgy tűnik, hogy veszítettünk, ám amikor ide ér a Királyi Proregátor és kivizsgálja az egész ügyet és kiderül az igazság akkor az összes területen ahová eljutott az egész ügy híre nem úgy fognak megemlékezni rólunk, mint a forrófejű agresszorok kik nemesi rangjukat kihasználva megfélemlítettek egy teljes települést, hanem arra fognak emlékezni, hogy hideg fejjel és bölcsen a királyi igazságszolgáltatást vették igénybe az önbíráskodás helyett. Hosszú távon Zevran Anartÿss úrra mint megfontolt bölcs nemes fognak emlékezni, nem mint forróvérű rangjával visszaélő valaki és szerintem ez most fontosabb mint pillanatnyi kevélységünk kielégítése, a vén matróna is ebbe a csapdába esett bele.
Ám mint mondtam a falu lakói még mindig marasztalhatnak minket még nem dőlt el semmi.

Ezek után szép komótosan összeszedem a cókmókomat, hátha mégis vissza kell térjünk a hajóra, mivel a falu lakói továbbra is gyáván behódolnak a vén matrónának ami rövid távon kényelmes ám hosszú távon fájdalmas lesz nekik.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.04. 17:22}

/Vjírgas Margalos/

Több pontban is igazat kell adnom Lan úrnak, azonban még mindig van kifogásolnivalóm:
- Attól félek, felesleges lenne Császári Vizsgálóbiztost bevonni egy ilyen csekély fontosságú ügybe. Félek, hogy csak kinevettetnénk magunkat, ha egy ilyen semmiség miatt proregátorhoz fordulnánk. Nem vetne jó fényt sem Zevran úrra, sem az Anartÿss házra. Inkább felejtsük el az egészet és lépjünk tovább, így őrizhetjük meg leginkább a család és saját magunk jó hírét.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.07.04. 17:31}

(Zevran Anartÿss)

Felkapom a cuccomat, és elindulok a hajó felé. Vjírgas és Lan társalgását azonban nem tudom már szó nélkül hagyni.
-Bölcs és megfontolt... de megfutamodik.-igyekszem halkan beszélni, hogy a csőcselék ne hallja, de ez már inkább sziszegés.- Akármit mondasz, feladtuk és engedtünk a banyának akkor, amikor már győzhetünk volna. Felhatalmaztalak, állom szavam, de nem örülök.

Kezemmel haragvóan jelzem, hogy nem kívánok beszélni tovább, és a mai este folyamán ez valószínűleg már nem is fog megváltozni.
Ha addig nem történik semmi, a hajón előkeresem a pálinkás üvegem és többször is jól meghúzom. Ezután a szobámban maradok az éjszaka folyamán.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.07.05. 8:43}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A tömeg lassan oszlik, de Zev úrfi mint kőszobor áll szemben a vénasszonnyal, csak visszafojtott lélegzete árulkodik arról, hogy Lan nem teljesen azt mondja, mint amire számított, de a nador szavaira a szemei is elkerekednek. Nem különben a vénasszony résnyire húzott szemei is egy kissé tágabbra nyílnak – feltehetőleg rájött, hogy elszámította magát a nadorral, de van annyi lélekjelenléte, hogy higgadtan annyi mondjon a megforduló Zev úrfi hátának:
- Köszönjük jó uram, hogy meghajlik az észérvek előtt. -Majd ő is lassan sétál mögöttetek kifelé a kertből.
Miután Lan szól a Shin-quorroshoz, az egy mozdulattal eltaszítja a légióst a porba, majd szó nélkül elindul utánatok a hajó fele. Gyanakvását mindössze fegyverén nyugvó keze árulja el.

Az úton visszafele Vjírgas kissé lemaradva félrevonja Lant, és úgy fojtatják útjukat – miközben halkan beszélgetnek, de Zev úrfi sem állhatja meg szó nélkül. Nem sokkal később már a kikötői dokk fapadlóján sétáltok, a lemenő nap sugaraiban a hajó mintha bronz tükrön pihenne. A hajóról elétek siet a legénység, és a kapitány, aki meghajol, s egyből beszélni is kezd:
-Kedves vendégek! Látom visszatértek. Sajnálom, hogy a falusiak vendégszeretete nem terjed ki e nemes társaságra. Ha nem sértem meg önöket, kárpótlásul felajánlok egy felejthetetlen lakomát, már ha társaságunk megfelel! Jöjjenek, és legyen részük olyan mulatságban, amiről a helyiek csak álmodozhatnak!
Ezzel megfordul, és a pallón felsiet a hajóra. Fent nagy sürgés-forgás, és frissen sült sajtos sütemény illata fogad titeket. Miután felértetek, a kapitány intésére behúzza két embere a pallót, ezzel mintegy elszigetelve kissé a hajót a parttól. A teaházba lépve látjátok, hogy az asztalkákat szépen elkezdték megteríteni, s hangszerek is pihennek az egyik sarokban. Úgy látszik, hogy ha nem is a szárazföldön, de a legénység megtartja a mulatságot. Amint Zev úrfi belép, Shonne odalép hozzá, és felnevet:
-Ejnye, no! Egy ilyen deli nemes úr homlokáról segíthetek a gondok felhőit elűzni? Ugye nem akar úgy megsavanyodni, mint az az anyóka?
Közben a Shin is belép a fürdőből. Diszkrét üdvözlő kézmozdulat után odalép az egyik asztalkához, majd egy apró furulyát előhúzva bő ingujjából leül mellé. A zeneszerszámot finoman leteszi az asztalra, majd érdeklődve figyel titeket.

("Kékprém" Keelut)

*Miután a feszült jelenetnek vége és mindenki indul a maga dolgára a nador is csatlakozik a csapathoz, amelyik a hajóhoz indul vissza. Halkan, szinte hangtalanul fütyörészve bámészkodik Keelut a falun át vezető séta során. Mint mindig most is céltudatosan, hosszú léptekkel "tör" előre, bár a nézelődés miatt meg-meg áll. Így nagyjából Zevrannal és a Shin-quorossal halad, amíg a lemaradó Lan és Vjirgas váltanak pár szót. A már neki is szánt beszélgetést csendben hallgatja, megvárja a többiek érveit, megjegyzését, mielőtt nyugodt hangon megszólal. Most is inkább a világhoz intézi a szavakat, mintsem egy adott személyhez, de egyértelmű, hogy mindenkinek szól a mondandója.*

-Szerintem minden jól alakult. Senki sem sérült meg. Sem testben, sem lélekben.

*Kis szünetet tart, amíg megtorpanva megcsodál egy kerítésre futott, számára furcsamód dús futónövényt, majd ismét felzárkózva folytatja a gondolatmenetét.*

-A hajón maradunk. Őrségre nem lesz szükség, mert a matrózok jólelkű emberek.

*Ezzel a maga részéről megindokoltnak tartja, hogy miért is ne álljanak ők is őrséget. A kapitány és a legénység eddig is normális volt mindannyiukkal, még Keeluttal is. A hajón meg úgyis van őrszolgálat, legalábbis visszagondol az útra a nador, hogy más kikötéseknél is volt ember, aki a hajót őrizte a legénység soraiból. Közben gondolatai ismét váltanak és elgondolkodik a Császári tisztségviselők bevonásának ötletén. Valahogy nem érzi indokoltnak ezt a fenyegetést, bár az is igaz, hogy úgy van vele, ha már említésre került, akkor be is kell váltani. Ha csak üres szavaknak bizonyult mindez Lan és ezáltal Zevran részéről, akkor nem az "arcukat", hanem a szavahihetőségüket veszítik el. Ráadásul nemcsak a falusiak, hanem Kékprém előtt is. Ennek viszont nem ad hangot, mert elég kacifántos már az is, hogy most ki kire haragszik pontosan és miért is. Ezek az apróságok a nadornak már nem sokat jelentenek, de láthatóan három útitársa nagy fontosságot tulajdonít nekik. Így egy vállrándítással lezárja magában a dolgot, ami a hátizsák megigazításának is beillik. A hajóig már egészen máson morfondírozik a hóhajú, bár még érleli magában a dolgot és vár a megvitatásával. A kapitány szívélyességére egy szelíd mosollyal reagál Keelut, ahogy felbaktat a pallón a fedélzetre.*

-Ahol szívesen látnak, ott mindig jól érzem magam Kapitány.

*A rövid megjegyzés a megfelelő társaságra vonatkozik és nem zavartatva magát vesz is egy sajtos süteményt, amit jóízűen elmajszol. Először visszavinné a felszerelését a kabinjába, de utána a nador is csatlakozik a vacsorára készülődőkhöz. Amíg nem kezdődik meg a közös étkezés a teaház bejárata előtti korlátrészre támaszkodva figyeli az alant hullámzó vizet és a naplementében egyre sötétülő smaragdzöld vízinövényeket. A tekintetében valami furcsa elszántság szikrája pislákol, egészen belefeledkezik a látványba.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.07.08. 8:59}

(Zevran Anartÿss)

A vénasszony utolsó mondatára, csak lendítem a karom, és a csönd jelét rovom a levegőbe. Ha nem ért belőle, esküszöm a szellemekre nem tudom mit teszek.

Keelut megjegyzése, miszerint senki sem sérült lelkileg vagy testileg, szívem szerint kommentálnám, de inkább nem teszem. Csak morgok valami káromkodást magam elé.

<...Még hogy nem sérült... büszkeségem, becsületem kapott egy méretes pofont és foltot is... valahogy megfizettetem ezt ezzel a faluval, még nem tudom hogyan, de meg fogom...>

A hajón alakuló kis ünnepség viszont nem kicsit lep meg. Illedelmesen elnézést kérek és a szobámba viszem a dolgaimat. Nem mondok le a pálinkára és jó mélyet húzok belőle, majd szebb időkre elrakom a táskámba.
Visszamegyek a teázóba és lehuppanok egy párnára. Shonne kedvessége lassan mosolyt csal az arcomra.
-Légy oly jó és hozz nekem valami erőset kérlek, és maradj ma éjjel mellettem.
<...Heh... ennyit Lan tanácsáról...>
Kényelembe helyezem magam és szintén elkezdem a sajtos süteményből csemegézni.

Mikor belép a Shin eszembe jut, hogy beszélnem kellene vele... nem ez most nem az az este, amikor filozófiára vagyok kívánós, sem cifra körmondatok, sem rejtélyes félmondatok nem oldanák meg a gondjaimat. Arra most valami finom étel, az ital és Shonne a megoldás. Bár nem rég vacsoráztunk azért valami finomság jól esne a gyomromnak.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.07.08. 20:26}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, fogadó
Időpont: tavaszutó, este
Esemény: A vita
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A falusiak a bocsánatkérés helyett a későbbi fájdalmas és hosszú távú következményvállalás mellet döntenek.
A csomagjaimmal csendesen ballagok vissza a sor végén a társaság mögött a hajóra, miközben az eseményeken elmélkedem. Az úrfi biztos elégedetlen, de majd idővel megbékél, ám az a tény, hogy a zászlóvároshoz ily közel ennyire tiszteletlenek és ellenségesek a jobbágyok sokkal aggasztóbb azt hiszem ezt külön hangsúlyoznom kell a levelemben az idős Anartÿss házfőnek a későbbiekben.
Fent a hajón Vjírgas észrevételére csak a következőket válaszolom.

- Megfontolandó ötlet jó uram ám az kérdéses, hogy a most kibontakozó kisseb ünnepség után kinek lesz kedve fent maradni virrasztani. Főképp úgy, hogy a hajó legénysége a palló behúzásával látszólag elszigetelte a fedélzetet a külvilágtól. Sokakban ez hamis biztonságérzetet ébreszthet.

A választól függően az elkövetkezendőkben kérek egy teát, valamint ha semmi különösebb feladattal nem bíznak meg teázgatás közben szellemi gyakorlatokkal felidézem az esettel kapcsolatos összes emlékemet, hogy másnap vagy az azt következő nap hajnalában is élesen éljenek emlékeimben amikor megfogalmazom a panaszlevelet és aggályaimat az öreg házfőnek.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.10. 12:33}

/Vjírgas Margalos/

Dühöt érzek magamban, miközben végiggondolom a történteket. Tudom, hogy felesleges a múlton rágódni, de visszatérésünk a hajóra inkább vereség, mint visszavonulás. Ráadásul Lan megjegyzése is olyan .. semmilyen. Egyszerre támogatja és utasítja el ötletemet, mint egy igazi sÿtisi.
A lakoma említésére elszánom magam, hogy lesz ami lesz, én jól fogom magam érezni. A kabinomba megyek, kicsit rendbe szedem magam, felfrissítem a festés arcomon és másik ujjast húzok. Mikor ösztönösen a kardövem felé nyúlok, megtorpanok.Hosszasan gondolkodom, nem tudom eldönteni, hogy felövezzem magam-e vagy sem. Elvégre idegen és ellenséges területen vagyunk, de a "házigazdánk házában", azaz a kapitány és hajója védelmében. Végül gyanakvásom győz, magamra csatolom az övet, de belépésemet enyhítendő, a hangszert is magamhoz veszem. Az utolsók között érkezem meg, de láthatóan nem hiányoztam senkinek.

Kiválasztok néhány szimpatikusnak tűnő fogást. A többiek láthatóan elvannak magukban, Lan elmereng - fogadok, már a levelet fogalmazza magában - Zevran kiszemelte a fehérnépet magának, de ha tudom, Kealut-t meghívom magamhoz, hogy társaságban falatozzunk. Később beszállok pár dallam erejéig a zenélésbe, ha tehetem.

Éjféltájt kicsit kiszellőztetem magam, inkább járok egyet. Ezzel a kifogással hagyom ott a társaságot, valójában inkább körbesétálok a hajón és megszemlélem az őrséget.

^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.07.11. 19:20}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos



A hajóra lépés után nem sokkal Kékprém visszavonul pár percre a kabinba, és lerakja hátizsákját, Zev úrfi és Vjírgas nem különben. A nador kisvártatva feltűnik, és a korlátnak támaszkodva a vizet kémleli, míg a mulatság el nem kezdődik, de Vjírgas a teaházba menet szóba elegyedik vele...
Zev úrfi inkább a teázót választja, melyet most vidám sürgés-forgás tölt meg. Az egyik hívogató párnára leülve italt kér Shonne-tól, majd nekilát az ínycsiklandó süteménynek.
Vjírgas a teaház fele a hívja Kékprémet, hogy tartson vele, majd belép a terembe. Oldalát ugyan fegyver övezi ahogy egy harcoshoz illik, de kezében a féltett hangszer és a friss arcfestés békés szándékról beszél.
Lan a teaházban kissé félrevonulva elmélyülten gondolkozik valamin, vajmi keveset törődve a körülötte levő nyüzsgéssel, előtte nemes shagíri tea gőzölög.
A Shin-quorrost nem érdekli a dolog, ő a maga részéről inkább visszavonul a kabinjába aludni.
Az asztalkákon díszes, finom ünnepi porcelán, és megannyi frissen sütött finom falat a tányérokon, és bor a kancsókban. A kapitány kissé ünnepélyesen megnyitja egy rövid tószttal az estét, majd nekiáll egy vidám kis dalt énekleni. A hangszerek hamar gazdára találnak a legénység körében, s a Shin is kíséri őket a furulyáján. Az este kellemesen telik, fogy az étel-ital, a kapitány pedig némi unszolásra megoszt pár mulattató történetet veletek. Az egyikben elmeséli, hogy volt egy kis kotorékebe, amellyel régebben vadászni járt a parti nádasokba, s a kis Cha - mert így hívták a kutyáját - összebarátkozott egy szép vadkacsával, amelyikkel sülve-főve együtt utaztak a hajón. Egy nap kedvelt ebe eltűnt. Meggyászolta, de az egyik út során pár hónappal később visszatért, a kölykeivel együtt. De micsoda kis kölykök voltak! Apró kis tollas szárnyak nőttek ki a vállukból! Mint utóbb kiokoskodták - a kacsa és Cha barátsága szerelembe fordult. Az apróságok szépen cseperedtek, de volt egy aprócska gond velük, iszonyatosan hápogtak főleg holdtöltekor, s a népek sem nézték jó szemmel őket, bár csodásan apportíroztak. Ugyan próbálták magukhoz szoktatni őket, de a természet erősebb úr volt, s egy őszi nap bizony kirepültek... igaz, a szakács a mai napig haragszik e miatt, mert mindig is a sütőben akarta őket látni.  
Nem sokkal később elnézést kér a kapitány, majd felváltja az őrszemet a felső fedélzeten, de a mulatság tovább folytatódik. A többség mesél ilyen-olyan történeteket, amiket hallott, vagy átélt, és a mesék folyamát közös énekekkel-zenével, melyhez Vjírgas is társul, ivással, tósztokkal szakítják meg. Zev úrfi sem panaszkodhat. A kacér Shonne rebbenő tekintete, éjfekete haja, búgó hangja sokat ígér. Az idő kellemesen telik vele, s a kapitány távozása után nem sokkal vidáman meg is kérdi Zev úrfit, hogy az éj további részét ugyan ivászattal akarja-e tölteni, vagy netalán édes kettesben?
Éjféltájt Vjírgas kis időre elszakad a mulatságból. A hajón sétálva mélyeket szippant a tiszta, füstölőktől és ételszagtól mentes levegőből. A korlátra kilenc lépésenként egy-egy lámpás van rögzítve, melyek fénye kivilágítja a hajót és a körülötte feketén csillogó vizet. Igaz most gondos kezek a hajó felől letakarták a lámpást, így a hajó fedélzetének jó része árnyékban maradt. A felső fedélzeten mindössze a kapitánnyal találkozik, aki a korláton ücsörögve békésen pipázik, és nézi az alvó falucskát. Ahogy Vjírgas felbukkan előtte, meg is kérdi:
-Jóuram! Mi a gondja? Csak nem megsértette valamelyik akasztófavirág? Vagy csak könnyíteni jött magán? Ilyen szép éjjelen nem szabad búsulni! Csak a partra ne menjen, mert a helyiek biza nem örülnének neki.

("Kékprém" Keelut)

*A vízi élővilágot bámulva elmereng a nador, így nem is felel rögtön Vjirgas invitálására. Inkább tekintetét a vízen nyugtatva ismét maga elé beszél, de úgy, hogy a mellette álló miracleai is hallja szavait.*

-Olyan, mintha elérhetnéd a zöld szárakat. Csak kinyúlsz és... fejjel bele is estél.  

*A kis megtorpanásnál már felnéz Keelut és halvány mosolya egészen barátságosnak mondható az eddigi szenvtelen egykedvűségéhez képest.*

-Menjünk és nézzük mi lesz a vacsora. ... Mondjuk jó lenne úszni egyet a Smaragd-öbölben és tépni egy szálat a fenéken hintázó növényzetből.

*Ezzel nagyjából be is fejezte egy időre a beszédet. Ha Vjirgas hozzáfűz valamit azt figyelmesen hallgatja és reagál is rá, de magától nem fűzi tovább a gondolatokat. Az ételek finomak és laktatóak, bár a fűszerezést most is hiányolja kissé a nador. A Kapitány és a többiek történeteit is érdeklődve hallgatja és maga sem tudja, hogy mennyire vegye komolyan őket. Bár a kutya-kacsa kimérakölykök biztosan nagyon mókásak lehettek. Azokat megnézte volna magának ő is. Ehhez kapcsolódva eszébe is jut egy kérdés, amit nem is rest megosztani a társasággal, főként a Kapitánnyal, mielőtt távozna. A jókedvű tömeg "hátsó sorából" szólal meg Keelut határozott, meggyőződés teljes hangján, amiből a többiek már sejthetik, hogy most ismét valami számára egyértelműt fog közölni, még ha kérdez is közben.*

-Kapitány, miért nem mentek vissza oda, ahol kirepültek vagy, ahol a kacsát felszedtétek először? Ha tavasszal érkeztek, amikor a madarakat látjátok Délről Északra térni, lehet a kis kimérák is visszatérnek a költőhelyükre, ahova az ösztönük hajtja őket.

*Ezzel megvárja a Kapitány válaszát, illetve a legénység észrevételeit, de továbbra sem kezdeményez beszélgetést, bár ha kérdezik szívesen válaszol minden apróbb-nagyobb kérdésre, akár vele, akár népével, akár a Hegyi Királysággal kapcsolatban. A saját kérdéseit a síkságiakkal kapcsolatban egyenlőre nem vezeti elő, úgy gondolja az eddigiek során elég sok mindent látott, hallott és biztosan rontaná az est hangulatát, ha rámutatna az itteniek furcsaságaira.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.07.19. 18:34}

(Zevran Anartÿss)

A kapitány és matrózainak a képtelenebbnél képtelenebb meséi és Keelut kérdése jól elszórakoztatnak, miközben a finomságokból csipegetem és iszogatom, Shonne-nal a karjaimban. Ujjaimmal hol a nyakát, hol (mint egy véletlenül) csodás kebleit cirógatom. Kérdésére egy ártatlan mosollyal felelek.
-Hát máris elfáradt kedvesem? Ily korán itt hagyná eme remek társaságot? Ám legyen hölgyem, egy tiszta szívű lovag nem hagyja magára a szíve hölgyét...

Talán a szavak furcsán hatnak, de a hangsúlyban benne van minden ami csak szükséges. Még befejezem a poharam tartalmát, és elkísérem Shonne-t a kabinomba. Persze csak ha nem tud a drága csábítóm valami... "az alkalomnak megfelelőbb"... helyet a hajón.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.07.19. 19:56}

Lan Ro-Ryen

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Smaragd kikötő, hajó
Időpont: tavaszutó, este
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Az este amilyen katasztrofálisan kezdődik, úgy tűnik olyan jól fog végződni, bár apró szálka valószínűleg mindenkiben marad. Mindenkiben.
A nemes tea megnyugtatóan gőzölög elősegítve a meditációs gyakorlatokat és mindemellett a teaszertartás nemes művészetét is gyakorolhatom.
A szellemi gyakorlatok és az emlékek felelevenítése után gondolataim elkalandoznak és rá kell jöjjek legközelebb előbb kell az eszembe jusson az öregek tanítása.

„Tanulni jó dolog, de gyakran tévedésekhez vezet. Olyan ez, mint Kónan szerzetes intelme. Érdemes kiváló emberek tetteit megfigyelni, hogy saját tökéletlenségünket megismerjük. De ez gyakran nem sikerül. Legtöbb esetben el vagyunk ragadtatva saját véleményünktől, és szívesen vitatkozunk.”

Legközelebb nem szabad vitáznom. A teaszertartás befejeztével felsétálok a felső fedélzetre és a lámpák csalóka fényében, az árnyékok játékában újabb idézet tolakszik az elmém előterébe.

„A gen illúziót vagy jelentést jelent. Shagírban a mutatványost gendzsucusi-nak nevezik. A világon minden csak bábszínház. Ezért is használjuk a gen szót.”

Miután friss levegőn kiszellőztettem a fejemet én is nyugovóra térek az egyik puritán kabinban, jó lesz végre nyugodtan és kényelmesen kialudni magunkat, bár Zev úrfinak ma éjjel is akad még más foglalatossága a pihenésen kívül, hiába no az ifjonti virtus.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.19. 20:46}

/Vjírgas Margalos/

Keelut a szokásos formáját hozza, sikerül összezavarnia. A növényekre vonatkozó megjegyzése után percekig bambulok a vízbe,mire észbe kapok. A fenébe, még a végén tényleg beleszédülök!
Az úszáshoz nekem is nagy kedvem volna.
- Ugyan, Keelut mester, ha most megfürdene és a helyiek meglátnák, a távozásunk után biztos felszentelnék a tengert, hogy megtisztítsák a fehér démontól!
Az elképzelt látvány, ahogy a nador, mint valami fehér sellő kiemelkedik a tengerből a szájtáti lakosok előtt kuncogásra késztet.

Alapvetően kételkedem, hogy ilyen jól alakult volna az este a parton is. A kapitány tényleg kitesz magáért, nekem is sikerül elengednem magam. Bár azért az a kimérás történet túlságosan hihetetlen, de könnyen el bírom képzelni, hogy a kapitány ezt a poént mindig elsüti mulatságokon. Keelut szokás szerint lényegi kérdésre koncentrál, kissé csorbítva ezzel a történet csattanóját. De nagyobb bajunk ne legyen.
Hiába a jó társaság és a remek mulatság, a harcos ösztönöm éjféltájt ismét jelentkezik. Az egyik dal végén, melybe belekontárkodtam magam is, óvatosan egy sarokba támasztom a hangszert és felsétálok a fedélzetre, ahol a kapitány szólít meg. 
A válasz közben lazán a korlátnak támaszkodom, a tekintetemet végigjártatom a part szélességében, ameddig ellátok.
- Ugyan, semmi bajom kapitány, csak mióta felöveztek ezzel a karddal, nem szoktam hozzá, hogy mások védelmére bízzam magam. A falusiak, bár egyszerű és láthatóan befolyásolható népség, veszélyt jelenthetnek ránk, ha óvatlanul ütnek rajtunk, holott néha azt is elégnek vélem, ha látnak valakit feltűnni a fedélzeten.
Csak akkor nyugszom meg igazán, ha elhajóztunk innen, semmi kedvem akár egyetlen vétlen lakost is megsebezni vagy megölni. De félek, rákényszerülhetünk.
Óvatosan pillantok a kapitányra, nehogy gyávaságnak vélje a szavaimat, de ez az este varázsa lehet, nem szokásom megnyílni vadidegenek előtt.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.07.21. 19:04}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos



A kapitány egy pillanatig meghökkenve néz Keelutra, majd válaszol:
-Nos, ez egy jó kérdés. Az első évben kerestük őket, de nem akadtunk rájuk, s sajnos nem leshetjük őket tíznapokon át. Azóta csak egyszer hallottunk ugatást fentről, de akkor sajnos a reggeli köd miatt nem láttunk semmit... 
Majd sóhajtva feláll a párnájáról, és távozik a teaházból.

Zev úrfi Shonne-val távozik a mulatságból, s bizony jobb híján a kabin fele vesztitek az irányt. Ahogy a lámpások sorfala mellett siettek tova, és az obszidián fekete víz játszik a fényekkel, megérinti az éjszaka varázsa, majd nem sokkal később Shonne-é is. Heves, rafinált szeretőként emlékezetes éjszakát ajándékoz neki.

Ahogy Lan a felső fedélzetre lép, a kapitány biccent feléje - akit enyhe illatos füstpamacsok lengenek körül - majd a pipájában tovább lazítja egy kicsit a dohányt, és válaszol Vjírgasnak, aki ott áll mellette. Közben időről-időre megszívja a pipáját beszéd közben.
- A falusiak nem jelenthetnek veszélyt ma éjjel. Még a hajó neve is erről mesél... Nem érzi, hogy milyen kellemesen varázslatos ez az éjszaka?
Kérdi mosolyogva, miközben ujjai közül ki tudja honnan szerzett finom port vagy homokot szór a fedélzetre, s az alattatok elsuhanó párra vet egy futó pillantást. (Lan, te nem látsz vagy érzel mágikus akaratot sem a hajón, sem a parton munkálni. A kapitány csak nagyzol - igaz ügyesen )
- Egyszóval nem kell aggódni, a ma éjjel nem erről szól.
Az éjszaka a többségnek nyugodalmasan telik.

Vjírgasnak is nyugodt éjszakája volt. A kapitánnyal való beszélgetés után még visszament a teaházba, majd mikor az ottani mulatság véget ért, lepihent. Az éjszakai neszek hallgatása közben a hajó lágy billegése álomba ringatta. 
Lan sem időzött sokáig utána a kapitánynál – de ő inkább már egyből a kabinjába vonult vissza. Ugyan egy ideig zavarták a szomszédból átszűrődő zajok, de ennek ellenére viszonylag gyorsan sikerült elaludnia. 
Keelut nagy népszerűségnek örvendett a mulatságban. Kérlelték, hogy meséljen a Hegyi Királyság ezernyi csodájáról, a felhőkbe burkolódzó ormok titkairól, népének meséiről, és a titokzatos szellemekről. Ezernyi kérdéssel ostromolták a sütemény receptektől kezdve a nador nők öltözékén át, a kunyhókészítés csínjáig-bínjáig. Cserébe furcsábbnál-képtelenebb történetekkel, szokásokkal ismertették meg. Mikor már fárasztotta a sok beszéd, inkább visszavonult, és lepihent csendes kabinjában.
A másnap reggel már a nyílt vízen ér titeket, egyedül a Shin-quorros és Lan tűnik frissnek, a többiek kissé álmosak. Ez ugyan a kiszolgálásotok sebességében meglátszik, de szerencsére másban nem.
A Shin kissé álmosan kókadozik reggeli teája felett, de a reggeli formagyakorlata felfrissíti, ahogy a csapat többi tagját is. 
Az elkövetkező két nap kellemesen telik. Zev úrfi és Shonne közt észrevehetően vibrál a levegő. Összemosolygások, lopott pillantások árulkodnak erről. A kapitány érezhetően kevesebb munkát is oszt ki rá, így valamivel több időt tud eltölteni az úrfival.

Végre megérkeztek az aquasi kereskedőállomás kikötőjébe, s elérkezett a búcsú ideje. A kapitány a legénység nevében megköszöni nektek, hogy velük utaztatok, és egy kis vésett ezüst lapot ad át nektek:
- A fogadós a lelkemre kötötte, hogy ezt adjam oda. A lapért cserébe egy öszvért lehet kapni bármely kereskedőállomáson – ha van. 
Shonne pedig egy forró csókkal búcsúzik Zev úrfitól. Majd még egy bronz gyűrűt húz le az ujjáról, s a kezébe nyomja kissé szomorkásan:
- Ugyan értéktelen vacak, de ha pár év múlva véletlenül a kezedbe akad, biztos, hogy az eszedbe jut ez a hajóút!
Kacsint Zev úrfira. (A gyűrű belső felére egy szó van mindössze belegravírozva: Shonne)
Majd visszasiet a helyére, a kapitány mögé, s onnan integet nektek a többiekkel.
A Shin-quorros egy biccentéssel búcsúzik, majd elindul a dokkok között. A Shin is megszólal: -Járjatok szerencsével! 
Rajzolja közben az ujjaival a jószerencse jelét a levegőbe. Egy pillanatra mintha felizzana a rajzolat, majd elenyészik. 
- Hosszú út vár még rátok!
Majd ő is elindul a város belseje fele, alakja gyorsan eltűnik a forgatagban.
Ott álltok a kikötőben, egy halászhálóval letakart hordó mellett s lassan határoznotok kellene, hogy hogyan tovább... Ismét hajóra szállva a Carvis Nagyház zászlajának védelme alatt utazni, vagy a szárazföld ezernyi látnivalója és esetleges veszélye között jutnátok el célotokig?
Ahogy ott tanakodtok, a kapitány a legénysége kíséretében halad arra. Meglátja a tanakodó csoportot, s megszólal:
-Kedves utasaim! Elismerem, hogy a pár napos hal illata, és a részeg matrózok marasztaló társaság, de ha nem sértem meg önöket, tartsanak velünk a környék egyik jó fogadójába! Az árak méltányosak, a koszt jó, a szépasszonyok készségesek. Ígérem nem olyan, mint a legutóbbi hely, ahova hívtam önöket.
Nevet fel. Majd elindul a városba vezető egyik utcán. Ha követitek, három sarokkal később már a kikötő zaját magatok mögött hagyva egy jókora épülethez értek. A kopott fa cégéren egy kagyló látható.
Belépve egy tiszta, fehérre meszelt jókora ivóba juttok. Pár lépést tehet a kapitány, mikor egy szemrevaló nő lép oda hozzá, szeretetteljesen megöleli, majd rátok nézve kérdezi tőle:
-Szobát és ételt adjak a vendégeidnek? 
Néz rá. A kapitány vonogatja a vállát:
-Hát, jóféle italt mindenképp, aztán, majd eldöntik, hogy mit is akarnak...
Ezzel felvonul valahova az épület hátsó traktusába. A többiek pedig letelepszenek egy szabad asztalhoz, s elkezdenek beszélgetni.
Alighogy ti is leültök, egy mázas cserépkancsóban, pár pohár társaságában egy fiatal fiú hozza az friss teát. Elérkezett a tervek ideje...