Nadír Könnyei - Archívum

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)


Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A kapitány biccentését viszonzom, majd a frissítő körsétám után nyugovóra térek a kabinban, az éjszaka az elmúlt napok eseményeit is figyelembe véve a lehető legnyugodtabban telik. A másnap kókad fáradság jegyében ám nyugodtan telik csak úgy mint az elkövetkező két nap. Bőven van időm elmerengeni a panaszlevélen és, hogy egyáltalán szükséges e és véleményem a szükségességről továbbra sem változik csak a formájában nem vagyok biztos, ám míg postaállomás közelébe nem érünk kár rajta nagyon rágódni. Az emlékeket napi elmegyakorlat szintjén frissen tartom és üdítő formagyakorlatok végzésében megpróbálom minél tökéletesebbre csiszolni a mágiát mibe foglalni szeretném a nem túl kellemes emlékeket.
A napi szinten végrehajtott formagyakorlatok mozdulatai szélesek ám lágyak mintha az egész világot szeretném magamhoz ölelni és befogadni, valószínűleg hatással van rám a tiszta sík víztükör és a nyugalom mely jelenleg megadatott.

A kikötőben a kardművész búcsúzó biccentését a hajló nád jelével viszonzom, míg az öreg Shint-t nem bírom szó nélkül az útjára engedni.

- Határtalan a szív mélysége. Mindenkinek jut benne hely. Tiszteljük az ősök bölcseit, mert könyörületük még ma is elér hozzánk. Utadat béke és harmónia kísérje.

Zev úrfi mögött lépkedve csendben követem a kis társaságot, eddigi utunk nyugalmát hullám hegyek és völgyek gyors váltakozásai követték ezért éles szemmel figyelem környezetünket, nem elképzelhetetlen, hogy most a hullámvölgy után megint egy felkorbácsolt hullámhegy csap le ránk szilánkokra zúzva pihentségünket.
A Kagylóban sem nagyon adom fel szótlanságomat a további útirány meghatározásába egyenlőre nem nagyon akarok beleszólni kivárom inkább az öntörvényűbb jellemek megnyilvánulását.
A friss teát hálás biccentéssel köszönöm meg a felszolgálónak, remélem Zev úrfi vágyai nyugalmi helyzetben vannak az elmúlt pár napnak köszönhetően, mert ha nem felkészülhetünk egy újabb udvarlási ceremóniára a fiatal ám arányos testű felszolgáló ifjú jelenségének köszönhetően.
A teát apró kortyokban megízlelve ha nagyon hosszúra nyúlna a csend megszólítom ifjú uramat.

- Jó uram mielőtt tovább indulnánk szerintem nem ártana felkeresnünk a Légió aquasi kaszárnyáját és panaszt emelni a Smaragd szigeti ifjú légiós ellen hivatali jogának visszaélésével és tekintélyi túlkapása miatt. Utána pedig nem ártana egy levelet megfogalmazni bölcs atyád felé, hogy finoman tolmácsolja elégedetlenségünket a Smaragd sziget hűbérura felé jobbágyai tiszteletlen és ellenséges viselkedése miatt ami a Zászlóvároshoz ily közel még nagyobb nyugtalanságra ad okot és esetleg királyi bírák kivizsgálását is vonhatja maga után.

Kérdően várom Zev úrfi reakcióit és a többiekét is.
^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.07.31. 11:39}

("Kékprém" Keelut)

*Az este végül kedélyesen telik a hajón. Keelut értékeli, hogy az elutasítás és fröcsögés helyett, inkább érdeklődnek és kérdeznek a matrózok. Ezt honorálandó megerőlteti magát és a szokottnál jóval többet beszél, így próbálva válaszolni minden kérdésre. Végül a fáradtság és a sok szócséplés elcsendesíti a társaságot és a nador is visszasétál a kabinjába, hogy kialudja magát. Reggel kipihenten ébred. Bár magához képest tovább aludt, de még így is a nagy átlag előtt ébred. A hajó ringását megérezve kinéz a kabinból és meglátva, hogy már úton vannak, nem öltözi túl magát. Csupán csizmáját és puha bőr nadrágját, nomeg fegyverövét veszi fel és félmeztelenül indul el a reggeli frissítő mosakodásra, húz egy vödör hűs vizet magának. Itt a napfényes öblök között még hajnalban se hűl annyira le a levegő, hogy megközelítse a Sárkánygerinc reggeleit, így különösebb probléma nélkül a korlátnak támaszkodva szárítkozik a szellőben. A további úton nem nagyon van beszélnivalója, bár a matrózok munkáját élénken figyeli, sőt enyhe késztetést érez, hogy ő is beálljon közéjük. Végül ez az érzés győzedelmeskedik és megkéri a legénységet, hogy hagy másszon az árbocra, vagy segíthessen a kötelek megfeszítésében. Legalább ez a kis testmozgás formában tartja és még hasznos, nem céltalan is. Kikötés után vidáman int búcsút a többi utasnak. Egyenlőre leköti a kikötő és az újabb síksági város forgataga. Figyeli, hogy vajon van-e különbség e között és a között a város között, ahonnan a csapat elindult nem is oly régen. A fogadóba menet, illetve az ivóban nem nagyon szól bele a dolgokba, kivéve, ha a további út hogyanja és mikéntje kerül szóba. Az újabb tengeri út esetleges felvetésére csupán felhúzza egyik szemöldökét és kétkedő, "én szóltam" ábrázattal hátra dől karjait összefonva mellkasa előtt. Ezzel is jelezve, hogy mi az álláspontja az eddigiek után is a hajózásról. A szárazföldi út felvetése esetén sokkal együttműködőbb és mint eddig is a lényegi kérdésekre koncentrál: Melyik égtáj felé mennek? Mikor indulnak? Most? Ma? Holnap hajnalban? Hoznak csacsit? Vagy végre sétálhatnak "normális" tempóban? Persze minderre megvan a maga megingathatatlan módszere, amit szívesen megismertetne a többiekkel is, de valahogy érzi, hogy nem lesz ilyen egyszerű az út további része sem.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.08.03. 18:25}

/Vjírgas Margalos/

Az út vége végre kellemesen telik. Engedélyezem magamnak a pihenést és csak késő délelőtt jövök elő kabinomból. Ismét a penge nyugalmához fordulok, mert az elmúlt nap emlékei még mindig a lelkemben rezegnek. Gondosan rendbe teszem a felszerelésemet, majd végigcsinálok néhány gyakorlatot. A másnapot pihenéssel töltöm, a gitáron futtatok végig pár dallamot illetve megpróbálkozom a meditálással is.

A kikötőbe érve tudatosan készülök fel újra a civilizációs környezetre. Mikor a kabinomból felfegyverkezve, hátizsákkal a kezemben felbukkanok, már ismét miracleai harcos vagyok. Jószerencsét kívánva búcsúzom el a hajótól és hasonlóval viszonzom a shin köszöntését.
A fogadó ötletét jónak tartom, ismeretlen vidéken vagyunk, jobb előbb tájékozódni. Végigtekintve a társaságon látom, hogy a nador máris ellenzi a hajóút ötletét. 
- A panasszal kapcsolatosan az a véleményem, hogy csak növelné a gondunkat, mert egy kivizsgálás ideje alatt feltételezem, hogy itt is kell maradnunk.
Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a lehetőségeinket. A legszerencsésebb az lenne, ha tanácsot kérnénk egy helybeli karavánmestertől, persze csak a legszükségesebb információk kiadásával.
Nézek kérdően az úrfira.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.08.03. 20:09}

(Zevran Anartÿss)

A Shonne-al töltött éjszaka után talán kicsit tovább lustálkodok a többieknél. Rég volt szerencsém ilyen tapasztalt szeretőhöz, és bizony jól is esett a forró ölelése.

A további időben hol Shonne-al kacérkodom, hol pedig a fedélzeten végzek kardgyakorlatokat. Amennyiben Vjírgas nem ellenkezik, csatlakozok hozzá némi baráti párbajra, közös edzésre.
A falu óta jelentősen javult a kedvem, de Lanra még mindig ferde szemmel nézek. Nehéz úgy tekintenem a történtekre, mint valami győzelemre, sokkal inkább szégyen ez számomra.

A kapitány által átadott ezüst lapot megköszönöm és a táskámban biztonságba helyezem. Jó érzés, hogy egy ilyen kedves és jóravaló társasággal utazhattunk végül, azt hiszem apám számára szánt levélben meg kell említenünk őket.

Shonne csókját viszonozom és szorosan magamhoz ölelem még, mielőtt elbúcsúznánk. A gyűrűt az jobb kezemen húzom a mutató ujjamra. Persze, ha feljön rá, ha nem akkor csak van ujjam amire jó lesz.

A búcsúzó shin-quoros felé csak biccentek, ám a Shin előtt mélyen meghajolok. őszintén sajnálom, hogy elszalasztottam az alkalmat, hogy tanuljak tőle... Még a végén benő a fejem lágya, ha ilyen gondolataim támadnak, vagy mi a szösz...

A kapitány ajánlata, egy jófajta fogadóra eléggé kecsegtető, egyértelmű, hogy követem őket. A felszolgáló fiút persze, hogy végig mustrálom miközben kortyolgatom a teát. Miután kellemesen kibámultam magam, csak akkor reagálok, mind Lan, mind Vjírgas szavaira.

-Mindenképp írunk levelet és ki is vizsgáltatjuk az esetet. Egy ilyen sértés nem maradhat megtorlás nélkül!-eléggé ingerülten, talán kissé hangosan is mondom ezeket a szavakat. Rövidke hatásszünet után folytatom.- Az atyámnak írt levélben mindenképp meg kell említeni az Álomhozó kapitányának és legénységének készségességét és kedvességét. A megfogalmazást rád bízom Lan, nem kell szókimondónak lenni, de kivételesen tartózkodjunk a felesleges szóvirágoktól. Ha ezzel végeztél felkeressük a Légiót is. Ha ezzel végeztünk, eldönthetjük, hogy hajón vagy szárazföldön megyünk tovább, de a kíváncsiság kedvéért folytathatjuk akár szárazföldön is.

Hátradőlök és újra belekortyolok a teámba, várom a többiek véleményét.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.08.04. 9:25}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Az úrfi kívánsága tiszta és nem hagy kétségeket, az ebéd közben már töprengek a megfogalmazandó levél tartalmán, majd ebéd után tintát keverek és az utazós írókészlet segítségével lendületesen vetni kezdem az írásjeleket a papírosra.

„Tisztelt Atyám

Utazásunk eddig rövid ám tartalmas eseményekkel telt, talán már kezeidhez kaptad előző levelünket, ám sajnos most sem szolgálhatok sokkal jobb hírekkel. Utunk során elvetődtünk a Smaragd szigetre ahol a falú „öregje” gyűlölködő szavakkal és hazugsággal ellenünk tüzelte a jobbágyokat semmibe véve nemesi előjogainkat, valamint az ott tartózkodó császári légióst is rávette, hogy hivatali előjogaival alantasan visszaéljen. A Smaragd sziget hűbérurának nem kívántunk felesleges kárt okozni ezért a becsületünkön esett foltot nem vérrel mostuk tisztára, ám a tiszteletlenség és a nemesi jogok ilyen formán semmibe vétele ily közel a zászlóvároshoz igen csak aggasztó. Tisztelettel arra kérünk panaszunkat mind a Smaragd sziget hűbérura felé tolmácsold, mind a Királyi Bírák felé, hogy egy proregátor vizsgálja ki az esetet.
Lan Ro-Ryen Bizalmas Követként fogja használni leány testvéremet mivel a kolostori évek alatt kellően megismerte és így képes elméjébe sugározni kapcsolódó emlékeit, hogy a ház mentise vagy defensora onnan kiolvasva segítségedre legyen a teljes és pontos kép kialakításához.
levelem végére hagyom a jó hírt. Utunk során tisztelettudó és segítőkész emberekkel is összehozott minket a jó sors. Ilyen volt az Álomhozó teaház hajó kapitánya és legénysége, esetleg ha úgy adódik lehetne pár jó szót ejteni róluk a megfelelő fülekbe.

Tisztelettel fiad Zevran Anartÿss”

A levelet befejezvén finom porral hintem meg majd finoman mozgatva felszárítom. Utána átnyújtom a levelet Zev úrfinak olvasásra és aláírásra.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.08.06. 13:06}

(Zevran Anartÿss)

Alaposan végig olvasom Lan levelét, majd szó nélkül szignózom. Jobbat én sem tudtam volna írni, őszintén remélem, hogy apám nem fog kiakadni a sok levelezéstől... Ha megbeszéltük amit kell, akkor a Légió és a posta a következő célpontunk indulás előtt.

Indulás... még délelőtt van, jó lenne útra kelni, azonban kérdéses hol tudunk legközelebb megállni? Ha hajóval megyünk nem gond, de kötve hiszem, hogy emellett dönt a társaság az események után. De gyalog? Brr... erdőben éjszakázni, na az egyáltalán nem hiányzik, hogy a kemény és hideg földön kelljen aludnom.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.08.06. 20:19}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Kékprém mikor megkérdi a hajón, hogy beállhat-e pár pillanatig meglepetten néznek rá, majd a kapitány helyeslő intésére bevonják a feladatokba. Megismertetik vele, hogy csomózza a kötelet, hogy feszítse a vitorlát, és mire figyeljen fent. Legnagyobb meglepetésükre mintha oda született volna. Nem szédül az árboc hegyén, s a kötél használata sem ismeretlen a nador számára. Igazából testmozgásnak jó, de semmivel sem izgalmasabb, mint szakadék felett két kötélen átjutni a túlpartra.

A síkságiak ezen városa nyugodtabb, mint az előző, de Naoenaohoz képest még mindig sokkal mozgalmasabb, furcsábbnál furcsább alakok sietnek tova, kész kirándulás akár csak a közeli utcákig is eljutni, annyi a látnivaló. Szokatlan szagok, nevetséges ruhák, bizarr fegyverek, és megannyi különleges árú a jórészt nyeszlett, érdekes „törzsi mintákkal” festett arcú síkságiak között.

A levél megírása után egyszer csak egy hajlott hátú, viseltes ruhájú öreg ember lép oda hozzátok, s a szíjon nyakában lógó tálcát, melyen portékái találhatók, hangos csattanással ejti az asztalra, hogy még a poharak is táncot járnak. Ezernyi ránccal szabdalt arcán mosoly terül szét, majd mielőtt beszélni kezdene, körbe nyalja két, elülső megmaradt fogát, közben levegőért kapkod. A tálcán különféle fülönfüggők, medalionok, kis szobrocskák és gyűrűk vannak kusza összevisszaságban.
-Nemes utazók!
Pillog az arany signumra - hunyorogva próbálja kivenni, hogy kiét is láthatja vajon.
-Hadd mutassam be szerény kínálatomat, melynek e fogadó falain belül garantáltan nincs párja! Ezen csecsebecsék azoknak készültek, akik vagyonukkal és befolyásukkal szeretnek másokat elkápráztatni!
Suttogja elhaló hangon. Majd egy széket húz maga alá, s lerogyva megpihen az asztalotoknál - akár tetszik, akár nem.
-Minden darab egyedi, kézzel gyártott – nincs két egyforma! Az árak is szolidan indulnak, egy dún dukáttól felfele... De a hóhajúval hajlandó vagyok cserélni is, ha van a népétől bármiféle csecsebecse.
Néz a nadorra. Lan is rápislant a pofátlan öreg kínálatára... Meglepődve veszi észre, hogy bizony egy-két darabon a díszítésbe rejtve ismerős mintázatot vél felfedezni, a Kiemelkedő rúna vonalait. Sajnos a hatásuk rég elenyészett...
Az öreg csak pár percig pihen meg az asztalotoknál, majd nehéz sóhajjal feláll (akár vesztek valamit, akár nem), és tovább csoszog egy másik asztalhoz üzletelni.

("Kékprém" Keelut)

*A városi forgatag jórészt mosolyt csal Keelut arcára. Mint egy megzavart boly, úgy nyüzsögnek a síkságiak és nagyjából olyan kesze-kusza az építkezési szokásuk is, mint egy magába csavarodó járatokkal szabdalt hangyavárnak. Mindazonáltal csak úgy issza az új ingereket, a benyomásokat a nador. Próbál mindenből elraktározni magában, hogy hazatérve mesélhessen a síksági furcsaságokról, képtelenségekről. A fogadóban a levélírásba nem szól bele. Egyedül a maradás és a teendő fontosságához tesz megjegyzést.*

-Ti akartatok sietni és ezért kellett hajóznunk. Most pedig a hajózás közben történtek miatt elhalasztanátok az indulást? Ha a biztos úton jövünk, most nem lenne eggyel több ellenség, akiről levelet kell írni.

*Mivel a többiek a kéngázos éjszaka óta mélyen hallgattak a hajóút és szárazföldi közlekedés témában, így egyenlőre komolyabban nem feddi meg őket Kékprém sem. Közben egy öreg mozgóárus is melléjük toppan és meghívja saját magát az utazók asztalához. Az ajánlatát hallva a nador végignézi a portékát, hogy van-e olyan apróság, amit az otthoniaknak hazavihetne és még jelképezi is az ittenieket. Kissé elmerengő szemrevételezése közben nem is felel azonnal a csereajánlatra. Mikor már úgy tűnik nem is fog, a tőle megszokott hirtelenséggel megszólal, de ismételten nem az öreghez vagy konkrétan valakihez intézi szavait, hanem úgy maga elé és a környezetére bízza, hogy megértse, akinek szól.*

-Nincs értelme felesleget cipelni utazás közben. Sajnálom, de nincs nálam olyan, amit elcserélhetünk. Kivéve a pénzt. Úgy vettem észre errefelé az sokkal jobb ajándék, mint bármilyen faragvány vagy bőrmű. ... Egy dukát hány lín?


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.08.15. 9:23}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Nem is Kékprém lett volna ha nem tesz olyan megjegyzést amilyet, bár a véleményén úgy sem tudok váltóztatni azért nem állom meg szó nélkül.

- Mélyen tisztelt Keelut mielőtt elhamarkodott kijelentéseket tennél felhívnám a figyelmedet arra, hogy a szárazföldi úton is lehettél volna tudatlanságból fakadó gyűlölködések célpontja szóval az emberi gyarlóságból fakadó negatív érzelmeket ne a hajóúthoz kapcsold. Így azt sem jelentheted ki teljes bizonyossággal, hogy a szárazföldi út biztos út lett volna. A sietés pedig nem egyenlő az esztelen rohanással és semmiféle indulás nincsen elhalasztva mivel jelenleg még az sincs eldöntve innen milyen úton folytatjuk utazásunkat.

Részemről ezzel lezártnak tekintem az ügyet, közelebb hajolok Zev úrfihoz amikor az öreg árus megérkezik és diszkréten a suttogom neki.

- Talán megfontolhatnád egy két mívesebb darab vásárlását jó uram, hogy az elkövetkezendőkben szívednek kedves személyeknek kedveskedhess velük.

Utána finoman rámutatok a Kiemelkedő rúnát viselő darabra.

- Az például eléggé szép darabnak látszik a művész biztos sokat dolgozott rajta érződik rajta a belé fektetett energia egy ilyen ajándék bárki számára megtisztelő.

Elégedetten dőlök hátra a továbbiakban várom a nemes urak döntését hova tovább a levelet máshol is feladhatjuk a panasszal viszont nem ártana az itteni Légiós helyőrségnél élni.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.08.15. 19:54}

(Zevran Anartÿss)

Nem örülök a kereskedőnek... semmi kedvem értéktelen játékokat cipelnem magammal. Lan megjegyzésére nem szándékozom reagálni... még. Keelutéra annál inkább.

-Leszámítva azt a ködöt, úgy gondolom a hajó úton semmi olyan nem történt velünk, ami a szárazföldön ne eshetett volna meg. Az indulást elhalasztani nem áll módomban, de az elején jól emlékszem még maga vont vállat, hogy 1-2 hónap nem számít, akkor egy-két nap ugyan már mért számítana? Főleg, hogy még a mai napon mindent el tudunk intézni. Néhány óra már igazán felesleges az aggodalmaskodás, igaz?-mondom, de közben nem nézek Keelutra, inkább az árus portékáját nézem unottan, vagy a felszolgáló fiút követem szemmel.
-Felesleges olyan ellenségtől félni, akinek a karja nem ér el a következő faluig sem. Egyszerű parasztok, csupán példát kellett volna statuálnunk, hogy mentisünk hol tanulta a visszavonulás művészetét még nem tudom, de tény, hogy ügyesen hátrált el.

Figyelmen kívül hagyom Lan megjegyzését arra a kis szoborra, vagy mire, egyáltalán semmit nem látok benne, amiért kellene. Inkább egy arany lánccal kezdek el babrálni. Ha elég szépnek és erősnek látom megszólítom a kereskedőt:
-Ezt kérném, csak a láncot.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.08.18. 16:03}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, aquasi kikötő, Kagyló fogadó
Időpont: tavaszutó, délelőtt
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A kialakuló helyzet, apró mosolyt csal az arcomra Zev úrfi a teljes tagadás útjára lépett és a szépen munkált ám kisebb szellemi értéket képviselő láncot választja világi gondolkodásának köszönhetően, finom oldalvágását szó nélkül, hagyom semmi értelme az események után ilyen hamar ismét elregélni a hosszú távú higgad gondolkodás családi hírnévre gyakorolt hatását, mert úgy is süket fülekre talál. Ha majd meghozza a gyümölcsét a Smaragd szigeti higgadt cselekvés akkor talán lesz értéke az úrfi számára.
Határozott mozdulatokkal csavarom fel a megszáradt és átolvasott levelet majd viasz pecséttel zárom le és postahengerbe helyezem amit szintén lepecsételek, ezek után türelmesen álldogálva várom, hogy belevágjunk a sétánkba mely során valószínűleg útba ejtjük mind a kereskedő állomást és a Légió kaszárnyáját is.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.08.23. 21:21}

/Vjírgas Margalos/

Az öreget meglepődve mérem végig, de az ékszerekre nem veszteget pár pillantásnál többet. De aggaszt megjelenése, mert több, támadásra alkalmas pillanat is akad közben. Hátradőlök székemben, arcomra kiül az ingerültség. De mivel társaim figyelmét felkeltette, nem szólok, csak várom, hogy eltűnjön.
Mikor ez bekövetkezik, újra felhozom az utazás témáját, félve attól, hogy a megfáradt sytisiek esetleg elhalasztják a döntést.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.08.28. 19:01}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, Aquas városa
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Keelut kérdésére egy kissé meglepetten néz az öreg, majd egy tanácstalan pillantást vet Zev úrfira, hogy most ugratják-e? Utána megvonja a vállát, s mondja:
-Természetesen egy dukát megfelel egy arqunak. Egy arquért pont annyi lint kell adni, ahány nap egy tíznapban van - mint a Napcsászár ege alatt mindenhol. Vagy tán a messzi hegyekben másképp számolnak? De miféle fura kérdés ez? Pénz akar az úr váltani?
Lan közben rámutat az egyik medalionra, mely nem kerüli el az öreg figyelmét, s dicsérőleg mondja:
-Látom, van szeme a régmúlt idők értékeihez. Az egy esküvőre készült talán két évvel ezelőtt, de mostanra már csak egy kedves emlékké fakult az ereje.
Majd ahogy emiatt, vagy ennek dacára Zev úrfi egy finoman megmunkált aranylánc mellett dönt, ismét megszólal:
-Jó választás ifjú úr! 
Mutatja a tisztelet jelét az ujjaival. 
-Az egy helyi ékszerész egyik jól sikerült darabja. Bárki, ki kapja biztos lehet benne, hogy nagy megbecsülésnek örvend. Az ára sem sok, tizenkét lin.
Utána az üzletelés után feláll, és végre elcsoszog. Lan utána a levelet helyezi biztonságba, majd álldogálva várja az indulást. De nem csak ő áll készen. Vjírgas tisztelettudóan, de megkérdezi, hogy mikor indultok tovább. 

A séta a kaszárnyáig szinte eseménytelenül telik. A kikötő zegzugos, de többnyire tiszta utcácskáiból lassanként elértek a kereskedőnegyed határáig, mely fallal van elválasztva, s az egyik nyitott kapun át akadálytalanul beléptek a kereskedő negyedbe. Itt az eddigi raktárakat, kocsmákat, apró házakat felváltják a különféle mesteremberek utcái, házai. Szinte minden háznál árulnak valamit. A kosárfonókon át a szabók utcáján vágtok át, majd az üvegfúvók műhelyei közt haladtok tova, végül a papírkészítőkön át eléritek a Katonanegyedet. Lan a papírkészítőknél kicsiny, de felettébb értékes boltot lel. Különféle tekercseket árusítanak, melyek hasznos tudományokba engednek bepillantást. Ha akarja, kis alkudozás után sikerül megvennie a sÿtisi heraldika alapjaival foglalkozó tekercsek egyikét 2arqu-ért. Keelut számára is érdekes a dolog. Itt papírra teszik a feljegyzéseket, míg feléjük a kötélre hurkolt csomók segítenek megőrizni az emlékeket. 
A katonanegyedben már széles utcák, és raktárerődre hasonlító tömzsi, masszív kőépületek állnak. A Légió hivatala a kaputól a legközelebb álló épület. Előtte két őr áll, akik szó nélkül beengednek. Bent egy jókora terem fogad titeket. Vagy hússzor húsz láb az alapterülete, és legalább nyolc alak magas lehet. A falakat fegyvergyűjtemény és képek díszítik. Maga az épület tekintélyt parancsoló, s a Légió erejét sugallja. Keelut a belépés után kellemetlenül érzi magát. Eddig messze ugyan, de érezte Nadír jelenlétét, de innen teljesen hiányzik, üres, halott a hely. Vjírgas úgy érzi, mintha otthon, Miraclea egyik hadiiskolájának a dísztermében állna. Lan és Zev viszont érzi az épület finom „nyomását”. Lan egyből felismeri: az épület saját mágikus akarattal bír, mellyel körbeöleli őket, s jelentősen megnehezíti a varázslatok kivitelezését vagy kiterjesztését.

Egy páncélba öltözött, Légiós tiszt lép oda hozzátok s megkérdi, hogy miben segíthet nektek? Amint kiderül, hogy panaszt kívántok tenni, odakísér egy írnokhoz titeket, s leírják az esetet, majd biztosítanak arról titeket, hogy kivizsgálják az esetet, majd ha nem akartok mást távoztok. Keelut szinte szó szerint fellélegzik, ahogy kilépve a házból ismét megérzi Nadír gyenge jelenlétét.
Ezek után a Kereskedőállomáshoz sétáltok, mely az Idegenek negyedében van. Jó fél órás séta után érkeztek meg. Hatalmas sürgés-forgás fogad titeket. Éppen egy postakocsi érkezett, s a vendégek csomagjait hordják be a szolgák a jókora földszintes házba. Belépve egy kopaszra borotvált fejű szolga oda is siet hozzátok, s a tisztelet jelét mutatva kérdezi:
-Nemes urak! Köszöntjük önöket az aquasi kereskedő állomáson! Miben lehetünk a segítségére a Nemesen születetteknek?-Majd lehajtott fejjel várja válaszotokat.


//a tekercs segítségével 15%-ra lehet felfejleszteni a képzettséget//

(Zevran Anartÿss)

Nem nagyon foglalkozom az öreggel, had mondja az üres beszédét. Kifizetem a láncot és ráfűzöm a gyűrűt, majd a nyakamba akasztom az ingem alá.

Az út alatt a Légióig, végre sikerül kiszellőztetnem a fejem, és bár az utca nyüzsgése nem hoz újdonságot Sÿtis után, de azért eltereli a figyelmem az elmúlt napokról. A reflexek azért nem hagynak el, óvatosan figyelek az erszényemre, tudom mennyire "jó" hely ez a zsebeseknek.

Szerencsére a Légiónál minden egyszerűen és tisztán ment, remélhetőleg már nem kell több kitérőt tennünk levélírás és feljelentés miatt.

A kereskedő állomásnál a szolgát határozottan utasítom:
-Ardúnia felé tartó kereskedelmi karavánokkal, illetve hajókkal kapcsolatban akarok egy illetékessel beszélni.

Remélem nem fog akadékoskodni, és hamar hoz valakit aki tud segíteni. Direkt nem emeltem ki egyik útvonalat sem, még várok, látni akarom a lehetőségeinket.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.08.30. 17:28}

("Kékprém" Keelut)

*A hajóúttal és körülményekkel kapcsolatos visszavágásokra nem figyel komolyabban oda a nador. Annyi kiviláglik, hogy mind a két síksági vagy nem érti vagy rövid az agyuk. Mindkét esetben csak energiapazarlás lenne megmagyarázni nekik a szavak jelentését. Így inkább az öreg mozgó-árus meglepett szavaira figyel és láthatóan komolyan fontolóra veszi, megrágja magában a hallottakat. Végül kiböki válaszát, ami az eddigiek után lehet végképp roncsolja az éltes kereskedő idegeit.*

-Hmm. Egy arqu... érdekes. A Hegyi Királyságban kevésbé fontosak az érmék. Ha a halász nadrágot akar és a varga halat, akkor minek még egy lépcsőfok az alkuban?!? ... Azt hiszem ezt választom, a pénzváltást. Veszek egy ilyen dún dukátot tíz línért.

*Mint eddig is lesír Keelutról, hogy komolyan beszél és tényleg egy dukátot akar az ajándéktárgyak helyett. Ha az öreg belemegy és ad egy dún dukátot, kifizeti a tíz línt, majd elmélyülten tanulmányozni kezdi az új szerzeményét, az ismeretlen érmét. Ezzel el is foglalja magát indulásig. A városban járva kelve mindent megnéz, megáll, ha valami igazán érdekes kérdez a mesteremberektől. Viszont, ha éppen haladnak, akkor ugyan olyan magabiztos és gyors a járása, mint eddig is volt. Láthatóan a forgatag nem bizonytalanította el és továbbra is bízik a természetes ösztönökben és szerencsében, mint Sÿtis utcáin is tette. A papírüzletben ismét megcsodálja a portékát. Forgatja, kigöngyöli, visszahajtja a lapokat. Azért próbál mindent oda visszatenni, ahonnan elvette és nem kárt tenni a lapokban.*

-Érdekes. Ti papírból tanultok.

*Ennyivel napirendre tér és nem fejtegeti azon kétségeit, hogy a tanító amíg leírta ilyen részletességgel az adott témát, addig akár meg is taníthatta volna. Az útjuk folytatásaként elérkeznek a Légió épületéhez, ami már kívülről is furcsa, de belépve kissé olyan, mintha Keelut egy verembe lépett volna, amiből nincs kiút. Csupán egy ingerült morranással és íján önkéntelenül megszoruló kezével adja jelét egyenlőre nemtetszésének. Viszont az írnok érkeztéig és a vallomástétel alatt sajnos van ideje átgondolni a dolgot, így a falhoz lép és szabad tenyerét a kövekre fekteti, lassan végighúzza rajtuk.*

-Halottak. A falak, a ház, a föld alattunk. Mind meghalt, a lelkük elpusztult.  

*Most is, mint oly sokszor mondandóját csak úgy a világnak mondja, pontosabban inkább morogja. Láthatóan kezdi elveszíteni hidegvérét, ahogy egyik lábáról a másikra helyezi testsúlyát és az ajtó mellett várja, hogy induljanak már végre. Kilépve tényleg nagyot szippant a város "tiszta" levegőjéből és pár lépést távolodva lehajol tenyerét a porba fekteti, némi homokot, földet felvesz és elmorzsol. Láthatóan ez megnyugtatja háborgó lelkét és ismét szenvtelen kifejezést ölt magára, csendben sétál a többiekkel. A kereskedőháznál sem szól bele a dolgokba. A maga részéről ledöntötte rég, hogy a szárazon fog menni.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.08.30. 19:09}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, Aquas városa
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Nagy megkönnyebbülés amint nekivágunk az ügyintézésnek a kereskedőnegyed papírkészítőinél számomra értékes gyöngyszemre bukkanok ami esetleg a későbbiekben segítségemre lehet, hogy eredményesen szolgáljam az Anartÿss házat, elégedettséggel bonyolítom le a vásárlást akár Zev úrfi bevonásával ha nem állna elegendő arqu a rendelkezésemre.
Keelut rácsodálkozására készségesen válaszolók.

- Igen papírra, papiruszokra, fóliánsokra, pergamenre és néha cserzett állatbőrökre rögzítjük a megszerzett és arra érdemes tudást.

A Légió épülete mind megjelenésében mind aurájában tükrözi a Napcsászár hatalmát a tegumentum körénk borul amint belépünk elfojtva mágikus akaratunkat oltalmazva a légiósok elméjét mindennemű varázslat ellen.
Szótlanul állom végig az ügymenetet, csak arra figyelek erősen összpontosítva, hogy a fontos részletek mind belekerüljenek a jegyzőkönyvbe és formai hibát se ejtsünk ami később kifogásolható lehetne.
A panaszlevélből tisztelettel kérek egy másolatot a Légió pecsétjével amit célom a hazaküldendő levélhez csatolni.
Utána hűséges szolgaként követem Zev úrfit a kereskedő állomásra és nyugodtan várom, hogy az úrfi intézkedjen csak miután túl van a nagyján jegyzem meg halkan.

- Zevran uram talán nem ártan postaszolgálattal hazaküldeni a levelet jó atyához becsatolva a Légióhoz tett panaszlevelünk másolatát is.

Ha az úrfi jóváhagyja a észrevételem a leveleket összecsavarom és egy postahengerbe helyezem amit szintén pecséttel zárunk le majd a postaszolgálat gondjaira bízzuk azt.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.09.04. 22:01}

/Vjírgas Margalos/

A légió kaszárnyája az otthont idézi: a fegyverolaj és az izzadtság, a vér kiűzhetetlen emléke a falak között mind felidézi, harcosok laknak itt. Hiába a rábeszélésem, végig kell várni a hivatalos procedúrát. Ha kérdeznek, röviden és lényegre törően válaszolok, de hangomból kiérződik a kelletlenség. Szerintem továbbra is túllihegjük ezt az egészet, de végig társaim mellett maradok. 
A nadornak szemlátomást nem tetszik az épület, ezért közelebb húzódok hozzá és fokozottan figyelek, nehogy rosszul legyen vagy elragadtassa magát. A pozíciómnak hála érteni vélem motyogását a halálról. Aggódva pillantok körbe, remélem, nem fogja valaki megszállottságnak vélni, mert akkor sosem jutunk ki innen élve.
Mikor végre kijutunk, a nadorhoz hasonló megkönnyebbülést érzek. Az átéltek hatására máris útnak akarok indulni, ezért örömmel követem a társaságot a kereskedőállomáshoz. Most még abba is belemegyek, hogy gyalog induljunk útnak, csak menjünk már!
Érdeklődve nézek szét az épületben, főleg a térképek, képek érdekelnek (ha vannak), de míg társaim alkudoznak, megfigyelem a helyet és az embereket. Egy leendő karavánmesternek kiváló kiindulási pont lehet.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.09.06. 19:51}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, Aquas városa, kereskedő állomás
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos



Zev úrfi láncvásárlása után Keelut „vásárol” egy arún dukátot tíz linért az elképedt öregtől. Feltehetőleg sok furcsaságot látott, de ez még neki is új lehetett. Utána gyorsan tovább is áll, hisz ki tudja, hogy még milyen képtelen ötletei támadnak a nadornak?
Keelut érdeklődve nézegeti az érme mintáját, melyen az egyik oldalt egy tornyos katedrális, a másikon meg egy férfi arcképe domborodik. A szélein pedig recék futnak végig, megakadályozandó, hogy ügyeskedők megfejjék az érmét.
A kis üzletben, míg Lan vásárol elmélyülten végignéz jó néhány tekercset, rácsodálkozik a gondos kalligráfiákra, menyek mint szellemjegyek tekergőznek a papíron, és a tussal festett magyarázó ábrákra. Feltehetőleg megvan a véleménye, de most nem osztja meg veletek.
A légió épületében elveszti azt a nyugalmat, amely általában jellemzi, de ez csak ti veszitek észre, a katonák nem ismerik fel a finom változást. Vjírgas közelebb is húzódik hozzá.
Lan a végén kér egy másolatot a panaszlevélből, ami újabb fertályórás várakozást jelentett, míg az írnok fürgén kiállítja a hivatalos iratot, s a végén lepecsételi.
A légió épületéből kilépve Keelut lehajol egy marék homokért, lassan elmorzsolja a kezében, majd tovább indul. 

A kereskedő állomásnál Zev úrfi átveszi az irányítást, s az elősiető szolgával határozottan közli, hogy mit is szeretne. Amaz meghajol, majd megszólal:
-Jöjjön, nemesen született! A vándorok szobájában pontos felvilágosítást tudunk adni a szolgáltatásainkról. 
Majd megfordul, s elindul egy beljebb fekvő kétszárnyú ajtóhoz. Kinyitva betessékel titeket. Egy legalább hatszor hat lépés alapterületű fapadlós szobába léptek, melynek falait különféle térképek és táblázatok ékítik. Középen egy körasztal, körülötte több párnázott szék várj a vendégeket. Az egyik székben egy, a kereskedőállomás egyenruháját viselő középkorú férfi ül. Érkezésetekre feláll, s hellyel kínál titeket. A szolga csöndben távozik. A férfi ránéz Zev úrfira, majd megkérdi, hogy miben segíthet. A válasz után rövid gondolkozás után válaszol:
-A postaszolgálat egy ezüstbe kerül Sÿtisig. Az Ardúniába tartó kereskedő hajók a Carvis Nagyház felügyelete mellett hajóznak, de a Korohar Kereskedő Ház hajóin is lehet utazni, de árut nem lehet szállítani rajtuk Ardúniába. Az utazás költsége fejenként napi egy lintől indul, maximum öt arquig terjed, mely az ellátás minőségétől függ. Az út hossza természetesen változó. 15 naptól 20 napig bezárólag, mely attól függ, hogy milyen hajó, és hány helyen köt ki. Az egy lines árban tömegszállás, napi három hideg étkezés biztosított. Az öt arquért már külön lakosztály, korlátlan ital és ételfogyasztás, kiemelt bánásmód jár. Sajnos az a hajótípus már túl nagy a gyors közlekedésre, így az 18 nap alatt teszi meg a távot.
Az Ardúniába tartó kereskedelmi karavánokkal már más a helyzet, az a Carvis Nagyház monopóliuma. Itt olcsóbb a csatlakozás lehetősége, napi egy lintől két linig terjed – mivel a szállás és a főzés általában saját költségen történik az út menti állomásokon. Persze ha sietnek az urak, akkor nem érdemes egy szekéren zötykölődni – érdemesebb saját tempóban megtenni az utat, hisz a kereskedő állomások egynapi járóföldre vannak. S van még lehetőség lovakat bérelni, melyet a következő állomáson leadva becserélik kipihent jószágokra, mellyel a következő állomásig lehet menni. Ennek ára lovanként egy arqu. Ha a lovaknak baj esik, azt természetesen meg kell téríteni. Egy ló ára 80 arqu. Ha van még kérdésük, szívesen válaszolok, sőt, ha igénylik, a megfelelő kapitányhoz vagy karavánmesterhez, futármesterhez el is vezetjük önöket.

Ezzel hallgatásba merülve várja a reakciókat. Közben Vjírgas érdeklődve nézegeti a térképeket, melyen a fogadók, kereskedőállomások, falvak, erődök vannak feltüntetve.

(Zevran Anartÿss)

A válasz egyik része a csak az amit vártam... hajó út gyorsabb és kényelmesebb. Nem lepett meg, hogy a karavánutak ennyire gyér lehetőséget biztosítanak, de a lovak és szekerek terén nem gondoltam volna, hogy ennyire póri a helyzet. A helyzeten egyik sem változtat, már rég döntöttem. Nagyjából akkor amikor leszálltunk a hajóról. Az egészet csak formalitásból csináltam

-Köszönöm szépen a felvilágosítást -Lan felé fordulok - Kérlek add át a levelet és a csatolmányt hozzá az úrnak, hogy minél hamarabb apám kezében lehessen.

Mikor ezt elintéztük, és másnak nincsen kérdése, vagy kérése elbúcsúzom az úrtól és kifelé veszem az irányt.

<...Ez érdekes lesz...> gondolom magamban, majd körbenézek a társaságon.

-Gyalog megyünk, kipróbáljuk Keelut módszerét. Ha beválik egyértelmű a folytatás, ha nem, a lehető leghamarabb hajóra szállunk. Kérdés?


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.09.14. 21:18}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, Aquas városa
Időpont: tavaszutó, délidő
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Zev úrfi kivételesen sokkal összeszedettebb és lényegre törő mint általában. Apró bólintással nyugtázom szavait, majd az iratokat a postahengerbe csúsztatóm és az Anartÿss ház pecsétjével zárom le a meleg viaszt ügyelek rá, hogy a viasz teljesen lezárja a kupak réseit a nedvesség ne férkőzhessen az iratokhoz. Végezetül a megfelelő tiszteletdíj keretében a postamester gondjaira bízom a csomagot.
Közben az úrfi meghallgatja a középkorú hivatalnok tájékoztatást és a végén merész döntést hoz. Keelut örülhet mivel az úrfi döntése a döngölt föld szeretetének kedvez természetesen az elmaradhatatlan nemesi kiskapukkal tarkítva.
Nem kívánom a szavak feleslegesen szaporítani ezért csak rövid illemtudó válasszal nyugtázom a döntést.

- Legyen úgy ahogy jónak látja az úrfi.

Végül is teljesen mindegy milyen úton folytatjuk utunkat lényeg, hogy célunk felé haladjunk és időben megérkezzünk. Csendesen álldogálok kivárva a jövő fejleményeit, mivel úgy tűnik az úrfi tekintélyét nem vonják kétségbe és így legalább valamennyire egyben marad e sokszínű és kultúrájú társaság.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.09.17. 21:37}

("Kékprém" Keelut)

*Bár kívülről nem látszik, de igencsak elcsodálkozik a nador, amikor meghallja milyen nevetségesen nagy összegeket fecsérelnek a síkságiak az utazásra.  Inkább kifizetnek egy kisebb háznyi aranyat, mintsem használniuk kelljen saját lábaikat. Szólni viszont továbbra sem szól bele a megbeszélésbe. Végül Zevran eldönti, hogy ő, illetve az őt követő két másik utitárs is szárazföldön akar jönni. Erre csak bólint egyet Keelut, majd megtörve a számára kényelmes hallgatást.*

-Ardúnia felé merre kell elhagyjuk a várost? Valamint szükségünk lenne egy napi élelemre.

*Kérdezi az utazási feltételeket ismertető férfitól, majd a választ megkapva köszönetképp és búcsúzóul még széles mozdulattal int jobbjával. Ezek után az épület előtt bevárja társait. Első útjuk az élelem beszerzésére lesz, majd ezek után Keelut a megszokott nyugodt, de hosszú és ütemes lépteivel Délnek veszi az irányt a városból kifelé, majd az úton tovább.*

^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.09.18. 8:23}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A felvilágosítás után a levelet átveszi a hivatalnok egy elismervény ellenében, majd megnyugtat, hogy pár napon belül kézhez kapja a címzett. Kifele kísérve titeket a szobából, még válaszol Keelutnak: 

-A városból délre kell távozni a császári úton. Itt az előtérben pedig természetesen tudnak élelmet is venni, minden áru friss. 
Majd a jószerencse jelét mutatja búcsúzóul, s visszasétál az asztala mögé. Helyben meg tudjátok venni az élelmet. Friss cipót, gyümölcsöt, sült húst, sajtot és egy kulacs ivóbort csomagolnak.

Az elkövetkező tíznapban nyugodt tempóban haladtok célotok fele, s fogadóról-fogadóra haladva mindig fedéllel a fejetek felett térhettek nyugovóra. A táj lassacskán megváltozik az út folyamán, ahogy a víz lassan teret enged a szárazföldnek, s egyre több szántó, gyümölcsös jelzi, hogy elértétek Queboát. 
Egyik délután ahogy haladtok a következő kis település fele kanyargó, fákkal szegélyezett kövezett úton, kétoldalt végtelen szántók húzódnak, míg a szem ellát. De lassanként megsokasodnak az út menti apró meditációs kertecskék, melyeket gondos kezek tartanak karban – mintegy jelezve, hogy egyre közelebb kerültök a városkához. Ösztönzőleg hat, hogy a távolban feltűnik egy magtár piros zsindelyes, tömzsi tornya, jobbról – északról – pedig viharfelhők gomolyognak felétek. Talán egy-két óra, s ide is ér. Ahogy haladtok, a távolból erősödő patadobogást hallotok, majd egy vágtató hintó száguld el lassítás nélkül mellettetek. Fertályórával később három lovas követi szélvészként a kocsi útját. A szél lassan feltámad, ahogy a vihar előszele megérkezik. A következő kis kertben fél tucat helyi próbálja meg egy aprócska kis kunyhó ablakát beszögelni. Jól felkészültek, mert minden szerszámuk megvan, ami kell hozzá. Ahogy haladtok tovább, a távolban megpillantjátok azt a jókora karavánt, amely pont most hagyja el a városkát. Mint egy felzaklatott hangyaboly, jut eszetekbe a látványról. A népek a környező kis házakba, kertekbe tartanak. Kékprém lassan már jobban kiveszi a közeledő felhőket, halvány balsejtelem tölti el, nem tetszik neki, amit lát. Vihar lesz, nagy vihar... Az egyik kanyarban ismét egy kis liget tűnik fel a szemeitek előtt. Egy fiatal férfi gondosan eloltja a szobrok előtti kis mécseseket, majd meglepetten néz rátok. Nem is bírja szó nélkül:
-Nemes urak!
Rajzolja a tisztelet jelét a kezével.


Suttogja rémülten. A kijelentése arcul csapásként ér titeket. Kékprém számára ugyan nem mond semmit a név, de balsejtelme csak fokozódik. 
A többiekben felrémlenek a gyermekkori mesék Draquamorról, a Halálsárkányról. Mivel a legendák szerint önmaga árnyéka, szokták még Árnyéksárkánynak is hívni. Testet sötét, sűrű viharfellegekből gyúr magának, s szárnyaival eltakarja a napot, csillagokat – a földet sötétségbe borítva prédálja fel azt, haldoklók, súlyos sebesültek és betegek után kutatva... 
-Biztos helyre kell mennünk, vagy elveszünk!
Majd elindul a kertecske kis kunyhója fele. A szélcsengők vad kolompolása közepette siet az ajtóhoz, ahonnan egy aggódó arcú középkorú nő néz ki.
Lan úgy érzi, mintha lassan mélyülő hűs vízbe gázolna bele – ahogy idegen egy aura körbeöleli, és lassan, ki tudja meddig erősödve finoman ostromolja.
-Jöjjenek be, még van hely idebent! 
Szól hozzátok. Belépve látjátok, hogy az egyetlen szobácskából álló épületben már hatan vannak, mindegyiküknél kisebb-nagyobb csomagok. Rémülten, halkan beszélgetnek az asztal körül, egy lámás fénye mellett:
-Mikor három téllel ezelőtt lecsapott az Aranykalász birtokra, a súlyosan beteg úrnőt természetesen ott hagyták, nehogy utánuk menjen érte. Az úrnő elrejtőzött a házban, de hasztalan – rádöntötte a falat.
-Igen, hallottam én is. S mivel megpróbált előle elbújni, a birtokon pusztított leginkább. Az egyik intéző meg aggódott az állatok miatt, s kiment megnézni – azóta nem látták.
-Nem csodálom, a fiamnak két birkája végezte a karámban, mikor rádőlt a mellette álló öles fa.
Amint beljebb léptek, udvariasan helyet szorítanak nektek, s elcsendesednek. Az ajtót bezárják mögöttetek. Ahogy kint egyre jobban üvölt a szél, bent egyre csendesebbek az emberek, csak a félelem izzik a szemeikben. Hirtelen egy hangos csattanás kintről, majd többet nem halljátok a szélcsengőt. Rémülten egymásra néznek a bentiek...


// fejenként 1arqu-t vonjatok le az eddigi élelmezésetekre és szállásra. 
(Lan, te érzed, hogy a vihar erősödésével erősödik az aura is körülöttetek, ami félelmet próbál belétek plántálni.) Aura próbát kérek mindenkitől  Sikertelenség esetén 3 kategóriával erősödik a félelmetek a vihartól. Csendes: fokozat: távoli ismerős, sokadrendű cél, halvány érzelmek az adott dologgal kapcsolatban. Szelíd fokozat – mindaz amit kifejezetten utál, szeret, amitől már eléggé tart. Tessék választani, hogy a karakteretek mennyire tart a nagyobb viharoktól/

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Az elkövetkező napok „gyalogtúrái” szinte eseménytelenül mondhatni áldott nyugalommal és unalommal telnek. Kora reggelente üdítő formagyakorlatokat járok el a harmatban míg a többiek ébredeznek a mozgás mind a testemet mind a szellememet felfrissíti.
A kellemes egyhangúság hirtelen éles fordulatot vesz a bolygószellem akaratának köszönhetően Sequata Draquamor ránk borítja árnyékát. Ereje mint a vízesés ostromolja mágikus akaratomat, ahogyan egyre közelebb ér félelmetes aurája szinte mindenki szívébe rettegést olt.
A kis menedékben hat ártatlan lélek zsúfolódott össze, mindannyiunk számára sajnos nem tudok védelmet formálni mágikus akaratomból ám a legelesettebbeket megpróbálom aurámba vonni, sajnos nincs lehetőségem a jelenlévők szellemi tartását vizslatni jelen helyzetben így csak első benyomásaimra és megérzéseimre hagyatkozhatom az elesettek felkutatásában. Mi vagyunk a végső menedék az óvó szárny.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.09.30. 22:33}

(Zevran Anartÿss)

Az elmúlt napok kezdetben kellemes eseménytelenségben teltek. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet gondolok... hogy valaha is élvezem, hogy nincs semmi. Nah nem is tartott sokáig, pár nap elteltével már bőven elkezdek unatkozni.
Reggelente vívó gyakorlatok, megpróbálom Vjírgast is belevinni egy kis vívásba, hátha van kedve együtt gyakorolni.

De ez sem köt le örökké. A fogadók egyhangúak, a felszolgáló lányok és fiúk sem mozgatnak meg. Shonne... nehezen felejtem el, pedig ez nem jellemző rám. Rám, aki egyik ölelő karból a másikba esett! Ha ezt látnák a sÿtisi barátaim biztos kinevetnének.

A tizedik napon azonban megjön a várva várt izgalom. Csak egy csomagban és nem tíz részletben... Sequata Draquamor, halvány borzongás fut végig a gerincemen. Gyermek mesék és legendák jutnak eszembe, nem többek, de ha nem is félek tőle.... tartok tőle, hogy ez nem lesz egy egyszerű vihar.

A házikóban tapintható a feszültség, ami bennem is egyre növekszik... a félelem mint jeges acél kampók, úgy mardossa a bensőm, elhomályosítja a gondolkodásom. Remegek... konstatálom magamban, de tenni nem tudok ellene.

^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.10.02. 17:31}

("Kékprém" Keelut)

*A nyugodt, gyaloglással töltött tíznap alatt Keelut teljesen visszanyerte kiegyensúlyozottságát és szenvtelen magabiztossággal, szája szegletében bujkáló mosollyal vezeti Délnek a társaságot. Bár eleinte még lehettek problémák a hosszú lépéses, de tempós iram miatt, mégis sikerült valamelyest a síkságiaknak is belejönniük, hogy használják valamire a lábaikat is. A reggeli testedzés a nadornál sem marad el, bár ő mellőzi Lan fennköltségét vagy A két kardforgató erőfitogtatását, magamutogatását. A hóhajú férfi egyszerűen az izmait mozgatja át és gyakorol fegyvereivel, hogy ne jöjjön ki a rutinból. A fegyverhasználat mellett a déli táborveréseknél az is szembetűnő lehet, hogy mindennapi szerszámként is ugyan olyan jól használhatónak bizonyulnak Kékprém kezében a csákányok és a vadászkések is.

A tizedik nap viszont furcsa előérzet környékezi meg Keelutot, ahogy egyre gyűlnek a viharfellegek ez a nyomasztó érzés csak erősödik. Bár nem tudja mi lehet a baj, de azt érzi, hogy nem természetes dologról van szó, hiszen a vihart, esőt, villámokat mindig is szerette. Vadak és zabolátlanok, akárcsak a nador lélek. Csupán mormog valamit a "Gyilkosok Elvéről" és zsákjából egy tégely sötétzöld kenőcsszerű masszát vesz elő. Ujját belemártva arca jobb felére egy kezdetleges, de azért némi odafigyeléssel kivehető teknős motívumot mázol, némi akadozó dallamú dúdolás kíséretében. Ez a furcsának ható szertartás láthatóan időlegesen megnyugtatja a nadort, így jobban figyel a többiekre és a kis szentély felé igyekvő szavaira. A furcsa nevű valami említésére kétkedően összeráncolja homlokát.*

-Seku... Daka...?!? Az meg kicsoda?!?  

*Ezzel ő ki is nyilvánította a helyzetre vonatkozó véleményét és a továbbiakban a számára sokkal kényelmesebb és megszokottabb mély hallgatásba burkolózik. A többieket követi a kis házikóba, de érzi, hogy egyre jobban beleeszi magát ez a nyomasztó érzés a zsigereibe. Kissé összehúzott szemekkel ide-oda cikázó pillantással gubbaszt az egyik sarokban és jobb híján csákányai fejét szorongatva várja, hogy valami számára is érthető, kézzel fogható és így legyűrhető ellenfél tűnjön fel a vihar mélyéről.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.10.08. 11:09}