Nadír Könnyei - Archívum

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, menedékben
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A vihar kint egyre erősebben tombol, s rázza a lezárt spalettákat. Bent a helyiek az asztal körül ülnek, melyen egy lámpás betegesen sárga fénye fest elnagyolt, torz árnyékokat a falra. Senki nem szól egy szót sem, de a szemekben csillogó félelem mindent elmond. A mentis ugyan nem retteg, mint a többiek, de homlokát gondok felhői árnyékolják. Rajta kívül Vjírgas az egyetlen, aki ura az érzelmeinek. Unottan hallgatja a kinti zajokat, s enyhe csodálkozással nézi a többiek reakcióit. A szélcsengő elhallgatása után nem sokkal kintről alig hallható halk kiáltás borzolja az idegeiteket, feltehetőleg valaki bajban van. Vjírgas megszólal: 
-Valaki kint van... Segíteni kellene neki! 
A helyiek lehajtják a fejüket, de nem mozdulnak. A miracleai csak mormog valamit a kötelességről, majd az ajtóhoz lépve résnyire kinyitja. A szobácska levegője szinte azonnal megtelik porral, falevelekkel, s fekete ítéletidő nyomakodik be a résen keresztül. Az ajtón kilépve kiabálva mondja: 
-Megyek, és megnézem! 
Ahogy az ajtót becsukja maga mögött, a kinti zajok jelentősen elhalkulnak. Majd hatalmas robaj, és a spaletták résein át egy pillanatra vakítóan éles fény szűrődik be. Az egyik helyi asszony ijedtében ájultan omlik az asztalra... Lan ahogy látja, hogy az egyik férfin ennek hatására hisztériás félelem lesz úrrá, akaratával kinyúlva óvón beburkolja annak auráját. A többiek ebből csak annyit látnak, hogy az megnyugszik, s bár aggódóan, de bíztatólag mondja: 
-Lassan véget ér, a javán talán már túl vagyunk...
Kissé tévedett ugyan, mert még egy jó órát tombol a vihar, mire ereje fogyni kezd, de a miracleai azóta sem tért vissza. A vihar távoztával mindenki lassanként levetkőzi félelmét, mit egy megunt kabátot.
A kis kunyhóból kinézve hihetetlen látvány fogad titeket. Száraz vihar volt, eső nem esett. A ház melletti jókora fa még helyenként mindig lángol – a villám feltehetőleg abba csapott bele. A kis kertecske romokban hever, kifordított fák, törött ágak mindenfele. Ahogy messzebbre néztek, látjátok, hogy a városka képe is megváltozott a foghíjas tetőknek hála. A miracleait sehol nem látjátok a környéken, csak egy fa tetején láttok egy szerencsétlenül járt döglött marhát... A helyiek első teendőjükként gyorsan füstölőt gyújtanak a hely védőszentjének eldőlt szobra előtt, majd hálaimákat mormolnak. Utána egy ideig tanácstalanul állnak, majd elkezdenek túlélők után kutatni...

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A nyakas északi acélos akarata legyűri a sárkány erejét ebből fakadóan a harcosokra oly jellemző hősies virtus tőr ki rajta mikoron kintről kiáltások törnek át a vihar moraján a szélcsengők csöndjében mi mindig baljós jel.

- Teljesen felesleges kimenned Vjí odakint csak a halál és pusztulás vár rád jelenleg vagy ha túl is éled a sárkány tombolását jó eséllyel nyomorodsz meg „haragja” alatt…
A Sequata Draquamor mindig elveszi a jussát se nem gonosz se nem jó a Bolygószellem megtestesülése van hogy egyensúlyt van hogy megújulás veti el pusztítása nyomán. Nem hinném, hogy dacolni tudnál a Bolygószellem megtestesülésével!

Természetesen szavaim süket fülekre találnak a virtus és büszkeség ismét elnyom mindenféle józan gondolatot e kevélységek kéz a kézben erényeik ellenére is képesek romlásba dönteni a legtisztább lelket is.

A Sequata Draquamor nyomán csak romok és lecsupaszított táj marad min az emberek kétségbeesése és fájdalma száll, aztán átfordul a tenni akarásba és a jövőbe tekintésbe.
Helyiek bajbajutottak után kutatnak ami eléggé nehézkes mind fizikailag mind lelkileg, ha már menedéket adtak a legkevesebb, hogy csekély képességeimmel segítem a túlélők felkutatását. Megtisztítom az elmémet és harmadik szememet felnyitom a szellemek síkjára és elő lüktető aurákat keresek a romok között-alatt. (Diszciplínák Harmadik Szem) Ha élőre lelek értesítem a helybélieket, hogy szabadítsák ki a szerencsétlent a romok alól.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.10.23. 13:19}

(Zevran Anartÿss)

Csöndben lehunyt szemmel hallgatom, ahogy Vjírgas elhagyja a menedéket nyújtó házikót. Akarok tenni ellene, de nem tudok. Képtelen vagyok megőrizni azt a méltóságot amit, mint nemes fel kéne tartanom, csak remegek.

Mikoron elvonul a Sequata Draquamor csak pusztulást és gyászt hagy maga után. Nem vagyok vallásos típus, de én is elmormolok egy gyors imát, az életemért, életünkért.

Lannal együtt én is segédkezem a túlélők felkeresésében, vagy az egyenlőre könnyen elmozdítható romok eltakarításában. Nem hiszem, hogy bárki is reménykedne túlélőkben, az valódi csoda lenne.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.10.24. 10:29}

("Kékprém" Keelut)

*A szótlanságba burkolózó nador rosszalló szemmel néz a félkegyelmű síkságira. Vagy ez a természetellenes vihar, ez a Daka... ki tudja megjegyezni a nevet?!? Vagy az önhittség vehette el a miracleai eszét. Keelut hallkan, de ellentmondást nem tűrő hangon szűri a szavakat fogai között.*

-Maradj veszteg! Segíteni most nem tudunk a kintieken. Ráadásul lehet csak a gonosz szél játszik veled.

*Természetesen nem sok foganatja van a feddésnek. Vjirgas kiront a viharba és nem is kerül elő többé. Erre már csak maga elé morog tovább a nador.*

-Síksági bolondok!

*Az ítéletidő csitultával lassan eláll a szél és eső híján csak kavargó por és törmelék marad a környéken. A villámsújtott fa előtt néhány perces néma köszönetnyilvánításba merül Keelut. Nadír kegyét megköszöni és kéri a bolygószellemet, hogy legyen elnéző Vjirgassal vagy lelkével szemben, ha összetalálkoznak. Ezek utána helybélieknek segédkezik ő maga is a kutatásban. Nem sokban különbözik a bevett szokás a Hegyi Királyság hagyományaitól a vihar utáni teendőket illetően. Örömmel konstatálja a hóhajú, hogy itt is összetartóak és dolgosak az emberek... legalább ilyen vészterhes események után. Ha már egyébként egy lyukas petákért képesek lennének egymással ölre menni.  *


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.10.25. 15:14}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, a kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


A környék átkutatása nem hoz komoly eredményt. Letört ágak, letépett levelek, és por mindenhol. Lassanként a távolabbi ligetecskéknél, házaknál is megjelennek az emberek, hogy lássák, mit követelt magának a vihar. Senkit és semmit nem találtok, akin segíteni kellene vagy lehetne. Lassanként az ottaniak is elbúcsúznak, s mennek át a szomszédos ligetekbe, hátha ott nagyobb szükség van rájuk. Ti is tovább indultok, hisz ha Vjírgast most nem leltétek, vajmi kevés esélyetek lenne rá, hogy véletlenül ráakadjatok. Ha túlélte, akkor úgyis tudja, hogy merre és hova tartotok. Az úton is nehézkes haladni – hol nagyobb ágak, hol meg teljes fák fekszenek az úton keresztbe. Az egyik jókora ág alatt tekintélyes vértócsába fagyva egy fiatalabb közrendű nő fekszik – nem volt kegyes hozzá a vihar. Mellette térdre omolva egy talán harmincas éveiben járó férfi zokog, poros arcán sáros ösvényt szántanak a könnyek. Nem igazán foglalkozik veletek, gyásza jobban lefoglalja. A kisvároshoz közeledvén látjátok, hogy jó néhány ház teteje hiányzik, s nincs szinte olyan, mely legalább foghíjas ne lenne. A kapunál egy férfi próbálja meg sziszegve feldagadt bokájáról levágni a csizmát. Bentebb már az utcákat mindenféle törmelék – deszkák, cserépdarabok, szemét, néhány rémült tyúk, szalma és kisebb ház körüli eszközök – különös kavalkádja borítja. Innen-onnan kiáltások, sírás, átkozódás hallatszik. A főtéren nyúzott arcú légiós áll, s próbálja meg irányítani a mentési munkálatokat.
-Hé, Alsin! Ne csak úgy tessék-lássék nézelődj! Fuss végig a kovács utcájában, s kopogj be mindenhova! Ha valahol nem válaszolnak, nézz is be, nehogy valakihez későn érjen a segítség!
Szól egy fiatalabb, elveszettnek tűnő suhanchoz. Az rövid fekete üstökével biccent egyet, majd eliramodik.
Ahogy meglát titeket a légiós, némi bosszúság suhan át az arcán, majd a tisztelet jelét mutatva megkérdi tőletek:
-Nemesen születettek! Mi járatban? Javaslom, hogy a fogadóban szálljanak meg. Igaz, a földszintje jelenleg ispotály, de a szobák sértetlenek.
Majd a hozzá futó fiatal kisgyerekhez fordul:
-Nos, úrfi, mi hírt hoztál?
Kérdi kedvesen.
-Keményöklüre rászakadt a tető, Négyujjúra szintén! Nagyszájú meg elszökött.
Mondja levegő után kapkodva a gyerek. Majd elgondolkozva végignéz rajtatok.
-Nézd már, Lándzsás! Egy démon!
Mutat Keelutra.
-Őt is bezárjuk a kútba?
A légiós megrázza a fejét:
-Nem úrfi. Amíg nem csinál semmit, amivel okot adna rá, nem bántunk senkit. Még ha másképp is néz ki mint mi. De megyek és megnézem, hogy mi van Keményöklüvel és Négyujjúval. Te addig figyeld a kutat, s ha véletlenül Nagyszájú ismét oda akarna menni, akkor azonnal gyere utánam, és szóljál!
Majd felétek fordul, s biccentve egyet, elsiet arra, amerről a gyerek érkezett. A gyerek elgondolkozik, s megkérdi:
-Mondd csak - néz Keelutra - te lennél a hószín farkas?
-Csak mert az Árnyéksárkány felbukkanása után nem sokkal jön majd a fehér farkas és az arany és két ezüst kísérője... de kevesen vagytok... a fogadó meg az ott, ni! 
Mutat a jobb kéz felőli földszintes épületre, mely egész jól átvészelte a vihart. Nem sokkal előtte meg egy kút van, melynek a teteje le van deszkázva...

("Kékprém" Keelut)

*A városba vezető út eléggé lehangoló látványt nyújt. Miután elbúcsúztak a szentélyben meghúzódó emberektől Keeult ismét az élre állva vezette a megfogyatkozott csapatot. Az út során látott rászorulóknál rendre megáll és felajánlja segítségét, amiben tud. Igaz nem sok jóra számít az eddigiek alapján, de a síkságiak babonás félelme miatt nem fogja cserben hagyni őket. Végül eljutnak a városkába, ahol szintén elég rossz a helyzet, de legalább a rend őrei, a légió kezében tartja az irányítást. Az intézkedő légiós és a futva érkező ifjú mellett megtorpanva furcsállóan felhúzza egyik szemöldökét a nador. A fiú kérdése, illetve ez a bizonyos "kút" felkelti az érdeklődését. A katona távoztával pedig egyenesen hozzá intézi szavait a fiatalember. Az már csak tovább mélyíti Kékprém csodálkozását, hogy éppen egy hószín farkast, egy arany és két ezüst embert említ a fiú. A nador rögtön azt a képzetet társítja ehhez a megjegyzéshez és a "kevesen vagytok" hozzáfűzéshez, hogy három társa közül Zevran arany jelvényt visel, míg Lan és a viharban eltűnt Vjirgas ezüstöt. Összehúzott szemmel méregeti a srácot, bár rosszallás vagy hátsószándék nem látszik a hószín arcon.*

-Nem démon vagyok. "Kékprém" Keelut a nevem. ... Igen, így is mondhatjuk, "hószín farkas". A két ezüst pedig lehet azért nem stimmel, mert egyik harcos társunk eltűnt a viharban. ... Talán vártátok a négyes jöttét, akiket említesz?

*Mire mondandója végére és a kérdéshez elérkezik arcvonásai kisimulnak és ismét a nyugodt, derűs és kissé szenvtelen kifejezés terül el a nador ábrázatán.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.11.01. 11:28}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


A Sequata Draquamor végigszárnyalt a területen és elvette jogos jussát. Alapos munkát végzett nem hagyott túlélőket kik a menedékeken kívül ragadtak, jelenléte megtépázta szárnyalásának útját. Utunk során megcsodálhatjuk pusztításának nyomait és a terhet mit a környék lakóira helyezett megjelenésével. A sárkány a várost sem kímélte ám itt kicsit talán kisebbnek tűnik a pusztítása. Kékprém jelensége ismét meghozza áldásos gyümölcsét, bár most hamarjában csitulnak az indulatok a veterán légiósnak köszönhetően ki az éveknek és az alatta felgyülemlett cinizmusnak köszönhetően kicsit nyeglén áll a tisztelet kapcsán ám így a vihar után talán nem a legszerencsésebb ezt szóvá tenni. Ám szavai nyomán nem kevés gyanakvás merül fel szellememben, nem jó ha az utazót megelőzi a híre főleg a mi esetünkben, bár nem lopva közlekedünk mint az éjszakai tolvajok azért nincs szükségünk a hírverésre, bár valószínűleg túlaggódom a dolgot és a mostani hírünk csak a légiónál tett panaszunknak köszönhetjük. Azért jobb lesz éles szemmel vizslatni a környezetünket.
Szótlanul álldogálok az úrfi mögött megvárom míg elrendezi a dolgot már ha akarja a légióssal, ám testbeszédem finoman sugallja, az indulás szándékát a fogadó felé.
Csak miután elindultunk a fogadó felé szólalok meg.

- Zev úrfi ha jól sejtem Vjírgas urat valami távoli családi kapcsolat fűzte az Anartÿss családhoz, ebből kifolyólag talán nem ártana értesíteni az otthoniakat, hogy az úr eltűnt Sequata Draquamor tombolása közepette. Ezeken túl talán éber szemmel kéne vizslatnunk a környezetet, balsejtelemmel tölt el, hogy hírünk előttünk jár.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.11.07. 0:12}

(Zevran Anartÿss)

Sequata Draquamor alapos munkát végzett mint mindig. Végre teljesen eltávozott lelkemről az átkos szorítása...

Az út a városba, és maga a város is végig nyomán viseli a Halálsárkány Árnyékának. Vjírgas eltűnése... ugyan már kit akarok becsapni! Vjírgas halála elnehezíti szívemet. Már csak hárman vagyunk, nehezebb lesz így, az bizonyos.

A városban a látvány még inkább lehangoló... pusztítás és fájdalom mindenütt. A városőr meglepően nyugodtan veszi tudomásul Kékprém jelenlétét, nem úgy mint az eddigiekben látottak. Azért a kis suhanc segítője nem okoz csalódást.

De ami igazán megdöbbent, az a fiú által elmotyogott jóslatszerűség. Valaki tudja, hogy jövünk... ez pedig nagyon nem jó! Lan is erre a következtetésre jutott úgy látom. Nem úgy Keelut... félelmetes mennyire naív.

<..."Biztos másra gondoltál, mi nem vagyunk annyian!"... hogy lehet valaki ennyire képtelen?... Persze, hogy mi vagyunk, és a kijelentésével már biztossá tette mindenki számára...>

-Menjünk a fogadóba, nincs kedvem ácsorogni tovább-mondom unott hangon, hogy tereljem a témát és a gondolatokat. Közben már tervezgetem, hogyan lehetne meglógni. Délután van, ha itt alszunk célpontot biztosítunk, ha tovább megyünk akkor viszont valószínűleg már nem fogunk idő előnyt szerezni. Nehéz dilemma...

Lan válaszára bólintok, és hozzá teszem halkan.
-Komolyabb gondunk is van, mint Vjír családja. A fogadóban megbeszéljük.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.11.07. 11:27}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar után
Résztvevők: „Kékprém" Keelut , Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


-Ööö... rajtam kívül senki nem várta a négyek eljövetelét, s én is csak egy buta álom miatt...
Mondja elgondolkozva a gyerek
-Tegnapelőtt ebéd után elszenderedtem a Csendes-kertek alatt, a halastó mellett horgászva. Arra riadtam, hogy egy róka ül velem szemben, s merőn bámul. Majd megszólalt, s a következőket mondta: „Hamarosan megérkezik akit úgy hívsz; Draquamor, de nem esik bántódásod. Majd a négyek eljövetele következik. Egyikük arany, kettejük ezüst hatalommal, negyedik társuk pedig egy kékszőrű hószín farkas lesz. Neki kell a következő üzenetet átadnod: Arcantis bércei között menedékre lelhetnek, ha alkonyatkor követik keletre az Arany-Ösvényt.” Ami elég fura, hisz azt sem tudom merre van Arcantis, s nem szoktam ilyesmit megjegyezni... Utána róka bevetette magát a bozótosba, én meg felébredtem - újra, de most már igaziból... Majd nem foglalkoztam vele – próbáltam nem gondolni az álomra, de mindig eszembe jutott, sehogy nem tudtam kiverni a fejemből.
Tegnap este meg állítólag jött valaki s a fogadóban szállt meg. Én nem láttam, mert már aludtam, de azt mondták, hogy hamar kiderült róla, hogy démon, s nagy felfordulás volt miatta. Lándzsás bezárta megkötözve a másik légióst - Keményöklüt, Négyujjút az ácsot, és Nagyszájút a saját házukban, a démont meg a kútba rejtette, hogy ne fertőzzön meg még több embert amíg meg nem érkezik egy Shin. S nem sokkal később a vihar ugye meg is érkezett, s én is túléltem, bár nagyon féltem tőle. Bár az, hogy állítólag nem eshet bajom, egy kicsit bátorított. Sok furcsaság történik itt mostanában. Vajon ez meddig marad így? 
Vakarja meg az üstökét. Ahogy elindultok a fogadó fele, komoly arccal azt mondja:
-Énnékem még itt kell maradni, s figyelni a kútra.

A fogadó fele lépdelve elhaladtok a kút mellett. Jó két alak széles, kőből rakott kávája van. A teteje szorosan ledeszkázva, s két jókora kő súlyozza le, nehogy könnyedén fel lehessen nyitni. A fogadóba belépve egy fagerendás mennyezetű tágas térbe léptek, melynek a legtöbb ablakát még a spaletták takarják. Egyszerű berendezésű, de most az asztalokat összetolták rögtönzött ágyaknak. Két tucat beszélgető, sóhajtozó, káromkodó ember van bent. Kisebbik részben aggódó családtagok, a többiek sérültek, s a padokon ücsörögve várják sorukat, hogy ellássa őket az a két férfi – valószínűleg apa és fia - akik most egy feltehetőleg kificamodott vállat rántanak a helyére. Tompa fájdalomüvöltés kíséri ténykedésüket. Az emberek felétek fordulnak, s érdeklődve néznek végig rajtatok, pláne Kékprémen. Egy vérmocskos köntösű köpcös, kissé kopaszodó idősebb férfi válik ki az emberek közül, majd elétek lépve megszólal:
- Elnézést, nemes urak az állapotokért, de egyáltalán az is nagy szó, hogy a fogadó megvan. Mivel szolgálhatok? 
Kérdi, s közben ideges pillantásokat vet Keelutra. Feltehetőleg a közelmúlt eseményei, kissé megviselték az idegeit.
-Az összes szobám kiadó. De ne álljanak itt, üljenek le! -Mutat az egyik üres padra.

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, úton
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A vihar
Résztvevők: Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


Pillantásom fókuszába vonom a fiúcskát miközben beszél szokatlan dolgokról tud vagy vél tudni, teszi mindezt gyermeki ártatlansággal, jól megjegyzem egyszerű ám fontos üzenetet hordozó mondandóját.
Amint lassan ballagunk el a patinás kút mellet megacélozom aurámat és felnyitom érzékelésemet a szellemek síkja előtt látni szeretném az állítólagos démon alakalmi börtönéül szolgáló kutat és környékét a látottakat egyenlőre megtartom magamnak.
A fogadó inkább szolgál jelenleg ispotályként mint fogadóként de ez érthető is a Sequata Draquamor megjelenése után. Nyugodtan várakozom míg Zev úrfi elintézi a formalitásokat és csak miután letelepedtünk az egyik félreeső asztalhoz szólalok meg.

- Ifjúuram bármi is érkezett tegnap éjjel a városba és zárták a kútba mint démon. Kétlem, hogy démon lenne. Bár keveset tudok a démonokról, nem hinném, hogy egy hűvös kút fogva tudná tartani, bár a kürtő hordoz magában elég sokat a bezárás börtön ideájából ám szerintem ez nagyon kevés egy valódi démon ellen. Szerintem a valaki vagy valami annyira démon mint a mi Kékprémünk semennyire, biztosat viszont csak az események tüzetesebb megvizsgálása után tudnék mondani.
Ellenben a fiúcskát nagy valószínűséggel egy szellemlény vagy szellemi hatás érintette meg, hogy ez egy jó vagy rosszakaró erő azt nem tudhatjuk, ám ha hallgatunk a szavára. Akkor utunkat Arcantison a kolostorbirodalmon keresztül folytatjuk a szárazföldön nadír barátunk nagy megelégedésére.

Mondandóm végén türelmesen várom az úrfi megnyilvánulásait.

^{Szerző: Filio Mortale}

Zevran Anartÿss

A fogadóban, nemeshez méltóan kihúzott háttal, egyenes derékkal nézek körbe. Miután leültünk a padra és Lan előadta mondandóját, felé fordulok és halkan válaszolok.
-Nem démon, ez jó, de itt valami nem tetszik nekem. Nézd Lan itt valami kegyetlenül bűzlik. Egy fiúnak látomása van rólunk? Ki vagy miért segítene, hiszen csupán egy kristályszobrot akarunk visszaszerezni. Alkonyatig még van időnk, ha akarod vizsgáld meg a kutat közelebbről, ha gondolod, de légy nagyon óvatos!

Veszek egy mély levegőt és körbenézek a rögtönzött ispotályban. Borzalmas látvány...
-Vjírgas családjának kéne írnunk levelet, de úgy gondolom, hogy nem lenne helyes több jelzőpontot magunk mögött hagyni, hogy merre is járunk. Megmondom mi a tervem. Hallgatunk a fiúra... ne kérdezd miért, én sem tudom. Alkonyatig van még időnk, a fogadóstól veszünk tartós élelmet, és felszerelkezünk a szabad ég alatti éjszakázásra.

^{Szerző: Enor}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


A fiúcska aurája halovány, akárcsak legtöbb kortársáé. Mint vidáman csobogó patak, állapítja meg Lan. Egy oda nem illő, halovány, - leheletnyien füstös sárgás-barackos - íz vonja magára figyelmet. Egy aprócska varázs szövete munkál a gyermek csukóján. Odapillantva egy pár koszlott színes madzag, s egy körömnyi, rajta fityegő megfeketedett, feltehetőleg ezüst korongocskát látsz, mely talizmánként viselkedik, s tartja fent a varázst...
A fogadó fele a Lan felnyitott harmadik szemmel semmi különöset nem lát a kút körül. Ellenben a fogadó körül fél tucat bandolát lát repkedni, ahogy keresik a bejutás lehetőségét – de a szélcsengő hangja távol tartja őket, mint valami kristályfal. Felnyitott harmadik szeme egyből odavonzza hozzá a bandolákat, mint éjjeli lepkéket a lámpás. Immár körülötte repkednek, de erőtlen támadásaikat könnyedén visszaveri.

Lan Ro-Ryen (Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss


A sejtésem beigazolódik ám a fiatal gyermeket nem szellemlény hanem művészi varázs érintette meg. Egyenlőre nem kívánom feszegetni a talizmán eredetét lehet, hogy az őszinte gyermeki választ is hamis emlékek vezérelnék hiszen a varázs is roppant finom darab nyoma sincsen benne durva nyerseségnek inkább egy kifinomult desszertre emlékeztet. Egyenlőre nem kívánom Zev úrfit terhelni a folyton változó és egyre jobban kibomló mágikus képről.

- Uram szerintem is menjünk bele a háttérbe húzódó bábjátékos kívánságába egyenlőre, roppant kifinomult finom mágiát használt, és sugalmazott akaratát akár önszántunkból is választhattuk volna. Ki tudja milyen durva eszközökhöz folyamodik ha nem a számára tetszetős lehetőséget választjuk utunk során és egyenlőre szinte semmit sem tudunk róla, ködbe burkolózik. Majd ha felszállt a köd és többet tudunk a bábmesterről eldöntjük mitévők legyünk.
Egyetértek egyenlőre sem a hely, sem az időpont nem alkalmas, hogy hírt adjunk a Vjírgas családjának a veszteségről mi őket érte. Majd Ardúniához közelebb vagy mikor sikerül az Anartÿss ház defensorával kapcsolatba lépnünk beszámolunk a gyász tényéről.
Engedelmeddel most míg világos van megvizsgálom a kutat tüzetesebben, utána természetesen segítek az azonnal továbbindulás készülődéseiben, ám valószínűleg Kékprém jobban tudja mire lesz szükségünk a szabadban táborozáshoz.

Meghajlok feléjük, majd a kút felé veszem az utamat. A sziporkázó fényben csalóka békét áraszt a börtönné nyilvánult kút.

<Vajon milyen démon lehet kit egy veterán légiós képes elzárni egy hűvös kútban. Oly keveset tudok e félelmetes múlt ködébe vesző kreatúrákról, mondhatni csak legendák szintjén ismerem őket. Hisz nem vagyok démonvadász... A démonok ismeretének kiváltsága csak a napcsászár rendíthetetlen hűségű démonvadászait illeti meg…. Biztos nem véletlenül…..>

Miközben a kút felé sétálok lágy kézmozdulatokat végzek, összerendezem gondolataimat megacélozom szellememet szükségem lesz teljesítőképességem csúcsára. Felnyitom Harmadik Szemem és bepillantok a kút káváján keresztül a hűvös félhomályba kinyújtva szellemkezem idegen aurák után kutatva.

^{Szerző: Filio Mortale}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: Kezdetek
Résztvevők: Vanina


Lassan lépteted lovadat Queboa császári útján, s közben kerülgeted a kisebb-nagyobb ágdarabokat, kidőlt fákat. Komoly ítéletidőtől menekültél meg az egyik kereskedőállomás vezetőjének hála – gondolsz bele. Mikor még egy fia felhő sem volt a verőfényes égen, már mondta, hogy o nem indulna el a helyedben – várna vele egy fél napot. Eleinte azt gondoltad, hogy csak így akar vendégeket fogni, de mikor láttad, hogy mások is megfogadják a tanácsát – meggondoltad magad. Pláne mikor Draquamor nevét is megemlítette. Úgy tűnik, hogy igaza volt. Vajon megérezte a csontjaiban, vagy megsúgták a szellemek? Végül is mindegy. A kereskedőállomást elkerülte a vihar, de a tornácról lehetett látni a távolban baljóslatúan gomolygó fekete felhőket, és az időnként lecsapó villámokat, melyek hangjára még így is összerezzentek az utazók.
Valójában ez az első távolabbi utad mióta az Anartÿss család a „védőszárnyai” alá vett, eddig csak kisebb megbízatásokat kaptál. Most sem neked kéne itt lenned – mélázol el – hisz csak azért téged küldtek, mert Raus – a rangidős futár – kificamította a bokáját, s téged javasolt maga helyett. .
A Ház feje, Sertias úr nyomban magához is hivatott. 



-Jöjjön ide!
Szólt halkan, de kiérezted belőle a hatalom súlyát. Ahogy közelebb mentél, észrevetted, hogy két frissen pecsételt levél hevert az asztalon – az egyik egy menlevél, a másik pedig egy lezárt levél, a Ház pecsétjével.
-Egy levelet kell kézbesíteni a fiamnak – aki utoljára Aquas városának kereskedő állomásától küldött nekem levelet. Kezdi el magyarázni a részleteket, közben a levelekre tesz kezét.
–Hajóra száll, majd Aquastól lovon folytatja az utat – úgy néz ki, hogy a szárazföldet választották a tengeri út helyett. Ha kell, Queboán át egészen Ardúniáig keresse őket, mert oda tartanak. De nem lesz nehéz feltehetőleg a nyomukra bukkannia. Négy embert kell keresnie; Az Anartÿss  Ház arany signumos kardnemesét - Zevran Anartÿsst, valamint a mentisét - Lan Ro-Ryent, ezen kívül egy miracleai harcost - Vjírgas Margalost, és a legszembetűnőbb nyomot – egy nadort, Kékprém Keelutot. Mivel kettejük közülük nem igazán kedvelik a csillagos ég alatti táborozás körülményeit , feltehetőleg inkább a fogadókban, kereskedőállomásokon szálltak meg esténként. Ott biztos emlékeznek rájuk. Eddig gondolom világos. Az útra megkapja a menlevelet, és ötven arqu költőpénzt, mellyel nem kell elszámolnia.
Elgondolkodva nézett ismét végig rajtad.
-Raus, a futár azt mondta, hogy maga azért tud vigyázni magára. Nos, ez örvendetes, mert a fiam leveléből arra a következtetésre jutottam, hogy lehet, hogy nem árt még egy kis segítség neki. Ezért a levél kézbesítése után nem visszajön, hanem legjobb tudása szerint segíti a csapatot céljaik elérésében.  A többit majd ok elmondják.
Mondandója befejeztével egy dagadó erszényt és két levelet tolt eléd az asztalon, a sárkányminta szájára.
-Imhol a szükséges javak. Van kérdése? Ha nincs, akkor készüljön az indulásra – estefele indul az Aranyszem nevű kereskedőhajó Aquasba, azt el kell érnie.
Nézett rád, majd elbocsátólag intett.
Még aznap este hajóra szálltál, s egy napnyi hajózással Aquasba ki is kötöttetek. A Házfő jól mondta – a nador és az arany signumos gazdájára mindenhol jól emlékeztek, ráadásul ok kerültek, és gyalog vannak – te meg lóval. A pár napos hátrányodat sikerült pár órásra csökkentened – s még csak Queboában tartotok.

Vajon miért megy egy nador és egy arany signumos kardnemes együtt Ardúniába? Ezen gondolkozol, miközben a távolban megpillantasz egy, a vihar által erősen megtépett kisvárost. Ahogy közeledsz, látod, hogy az emberek a romokat próbálják meg eltakarítani a kis ligetekben, illetve a sérülteket ellátni, vagy túlélőket keresnek.  Legalább három, pokróccal letakart test mellett haladsz el az úton, ami azt mutatja, hogy igencsak vad vihar volt. A városkában még rosszabb állapotok uralkodnak. Elsőnek az errefelé majdnem minden települést belengő frissen sütött kenyér illatának hiánya tűnik fel, majd beljebb a hiányzó tetők, egy leomlott épület, megannyi szabadon futkározó tyúk, nagy mennyiségű szemét és lom vonja magára a figyelmedet.

Zevran Anartÿss

-Menjél csak Lan, de óvatosan, ha igazad van, akkor a kútban levő valami éppúgy lehet ártalmatlan és életveszélyes egyaránt.-suttogom a mentisnek mielőtt hagyom, hogy menjen.

Ezután a nadorhoz fordulok, és szépen megkérem, hogy segítsen majd felkészülni az utazásra és éjszakázásra a szabad ég alatt, mivel ebben nincs rutinom. Hagyom had morfondírozzon rajta, vagy amit csak akar. Ez a megközelíthetetlen és legyűrhetetlen maszk amit állandóan mutat, eddig még nem volt a hasznunkra.

Felállok és a fogadóshoz lépek.
-Tudom, hogy a vihar nagy károkat okozott, és némelyik nem kifejezhető pénzben, csak könnyekben. Ezeknek a sebeknek az ellátása sok időt és odafigyelést igényel, mégis kérném, hogy segítsen. Még ez est leszállta előtt tovább indulunk társaimmal, és szükségünk lenne élelemre, valamint felszerelésre ehhez. Hol szerezhetnénk be az utóbbit a városban?

Válasza után a köszönet jelét rajzolom a levegőbe, és egy aranyat csúsztatok a tenyerébe. Nem tudom mi indított meg... mióta kikerültem drága szülővárosomból, sok dolog történt és másképp tekintek a dolgokra. Érdekes tapasztalatok várhatnak még ezen az úton, lehet ezért is választott apám a feladatra?

^{Szerző: Enor}

Vanina

(még Sertias Anartÿssnál)

Raus ballépése nekem ajándék Én csinálom a világon a legjobb munkát: fémet viselhetek fegyverként és utazhatok szabadon. Majdnem szabadon, de amennyi jár nekem, azt maradéktalanul kihasználom Világot látok!
Hívatnak, engem, és nem a család régebb óta szolgáló futárjainak valamelyikét. Megvakarom a fejem, ez érdekes lesz. A szolganép nagyon jól tudja, legfeljebb csak makogom a nyelvüket. Az meg a család fejének nagyon kevés lesz! Főleg hogy eddig uraságokkal alig beszéltem. Mondjuk ki: soha. Ha szólt is nemes nevére írás, közvetlenül a címzett kezébe kézbesítenem eddig nem kellett. Az olyan küldeményeket a Raus-félékre bízták.
Hogy is mondta a háznép? Túl kurtán se szóljak, mert az sértés, de ne is locsogjak, mert a szolganép szószaporítására itt senki se kíváncsi. Ha valamit tudni akarnak a copfosok, úgyis megkérdik maguktól. Oh, utóbbitól nem kell tartani, a nyelvükön csak egyszerű mondatokat tudok fabrikálni.
Copfosok. Gondolatban így neveztem a nemeseket. Ez felérne egy halálos sértéssel, ha kibukna a számon. De csak az olyanokra ragasztottam, akik csak rangjukban nemesek, életükben nem oly példát mutatnak. Milyen ritka is az olyan! Láttam egyáltalán? Ne legyünk szigorúak, elvétve akad. Vak tyúk is talál szemet
A ház ura például nem copfos.
A hely, ahol laknak, pompázatos. Ritkán van ide bejárásom, van mit nézni. Ha nagy tükör mellett haladnánk el, futólag biztos megnézem magam benne. Ó, te hiú fehérnép, hiába adtak a combjaim közé lovat, kezembe meg íjat, le se tagadhatnám nememet!
Egyenesen az úr dolgozószobájába vezetnek, az ott lévő illat tetszik, s az intarzia is.
A helyi illem cifra még nekem, maradok katonás, azért még senki nem rúgott farba: megérkezvén fegyelmezetten fejet hajtok, aztán kis terpeszbe állok, hátam mögött összekulcsolt ujjakkal. Odahaza erre mondták azt: "Pihenj!"
Szemem semmikép se vetem Sertias úr arcára, vagy uram bocsá', egyenesen a szemére. Mellkasának közepe jó pont nekem, amin tekintetem pihentetem. Így is érzem, engem néz.
Közelebb hív, lépek is. Tiszteletteljes távolságot tartok így is. Magáz, mert idegen vagyok neki, viszont hazám nyelvén szól, ami megkönnyebbülést hoz. Nem kell makognom.
Pillantásom lesiklik a levelekre, aztán vissza az úr mellkasára. Figyelmesen hallgatom a szavait. Hajóút. Tehát újabb csókokkal illethetem a nyakamba fűzött követ. Vízen ringani egy lélekvesztőben nem nekem találták ki. A hajótest alatti folyékony mélység változékony. Úszni más benne. Van vele kapcsolatom. De amikor deszkák választanak el tőle!
Zevran neve ismerős. Az úr egyik fia. A többiekről fogalmam sincs kifélék. Sebaj, a hallottak alapján nem lesznek szürke szamarak a ködben.
- Igen, uram, eddig világos, köszönöm a költőpénzt – nyitom ki a szám, jelezve, figyeltem ám.
- Példás kiképzést kaptam hazámban, ha szükséges, azt a csapat szolgálatába állítom.
Egyetlen kérdésem van, mikor felteszem, a szemem a férfi állára kúszik:
- Engedelmével, egy kérdésem van csupán: ha feladatom ellátása közben életet kéne kioltanom, azt szabad vagy az Anartÿss ház nem nézné jó szemmel? – tudakolom meg határaimat.
Válaszát megvárom, aztán magamhoz veszem a menlevelet, a kézbesítendő üzenetet, a költőpénzt és felkészülök az utazásra. Este már az Aranyszemen futok ki. Tetszik nekem a hajó neve.

(már az úton)

Queboában nagyot vágtázom. Ló nyergében élet az élet! Szinte repülök. Vigyorgok. De ez csak addig van így, míg a vihar lehetetlenné nem teszi, hogy az út további részében is így tegyek. Nagy égiháború dúlt szállásomtól odébb, elhűlve néztem a villámok csapkodását. Nem szívesen lettem volna ott!
Másnap is elmélázgatok, egy kényelemhez szokott úr mért kerekedik fel gyalog ilyen messzire. Gondolatban sejteni vélem, el fogja kérni a lovamat, nehogy caplatnia kellejen egy futár mellett aki úgy magasan, kényelmesen ellát a feje felett!
A vihar alaposan megtépázta a települést, ahova érkezem. A drága jószágok szanaszét futva, a házak tetejüket veszítették és emberéletet is követelt az ítéletidő. Visszafogottan szemlélődöm, óvatosan kerülgetem a vihar romjait. Életek munkája mehetett tönkre.
Lovamat közelebb vezetem az egyik helyihez, s mivel nem tudom, itt milyen nyelvben beszélnek, abrínul próbálok elébb szót érteni, mégha abban is felületes a tudásom:
- Én kívánom, hozzanak az istenek az jót hamar! Te nem látol ilyen jel vagyon hosszú haj úr és társ aki nador? – mutatok signumomra. Ideje pontosítanom, merre is leledzik a címzett.

^{Szerző: Navaratna}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: Párbeszéd
Résztvevők: Vanina


"- Engedelmével, egy kérdésem van csupán: ha feladatom ellátása közben életet kéne kioltanom, azt szabad vagy az Anartÿss ház nem nézné jó szemmel? – tudakolom meg határaimat."

A házfő ennél a kérdésnél hümment egyet, majd meglepetésedre elég őszinte választ ad.
-A kérdés érdekes, mert többféle válasz adható rá, ahogy egyre finomabb részleteit bontjuk ki. Ha egyszerű választ kell adnom, azt mondanám, hogy a Ház érdekében bárki élete elvehető, bármilyen eszköz megengedett. De gyakorlatilag ez nem igaz. Valójában mindent szabad, ami nem tilos – vagy valljuk be – ugyan tilos, de nem derül ki később.  Ezen dolgok mérlegelése viszont nem az ön feladata lesz – erről Zevran utasításai lesznek a mérvadók.
Majd utána már elsétál melletted, s neked hátat fordítva az ablakból gyönyörködik a Palotanegyed látványában.



A fekete, rövid hajú, poros ruhájú harmincas férfi, akit kinéztél magadnak éppen egy tyúkot próbál becserkészni – kevés sikerrel. Hangos pi-pipi-pii! hívással próbálja meg magához édesgetni, de annak jelenleg még a szabadságvágya felülkerekedik éhségén, s fürgén futkározik a férfival nyomában.
Ahogy közelítesz a férfihoz, egy pillanatra megáll, s rácsodálkozik fegyvereidre, lovadra. Dühösen fúj kettőt, köp egy hegyeset, és ismét a tyúk után indulna, mikor megszólítod. Meglepetten néz rád, hisz felettébb ritkán akarhatnak tőle valamit olyan gazdag harcosok, mit te.
Mondandódat végighallgatja, s o is tört nyelven válaszol, miközben rázza a fejét - bár szemedbe nem mer nézni:
-Nem tud. Itt csak csirke és rom. Kérdezz Légió!
Válaszolja lesütött szemmel, majd kezével a tisztelet jelét rajzolja sután a levegőbe.
-Asszony!
Csattan mögötted egy erőteljes férfihang – abrín nyelven. Felé fordulva nyúzott arcú légióst pillantasz meg, ahogy határozott léptekkel közelít.
Szinte már ösztönösen nyúlsz a menlevélért, hisz utazásod alatt eddig is legalább ötször elkérték a Császári Légió őrjáratai.  kifaggattak arról, hogy kikkel találkoztál az úton, került-e valaki bajba, vagy láttál-e valami gyanús dolgot. Nem is kell csalódnod, a következő szó amit kiejt a száján téged igazol:
-Menlevelet!
Majd ahogy a közeledbe ér kezét a fegyvere markolatára helyezi, s úgy lép hozzád. Viszont ami ezután történik teljesen váratlanul ér. A kezét leengedi, s jóval barátságosabban kérdez, bár arcán rosszul titkolt bosszúság tükröződik.
-Miben segíthetek? Mit keres?
A menlevélre nem is kíváncsi. Ahogy neki is elmondod, kezével a városka belseje fele int miközben mondja:
-A főtéren voltak fertályórája. Talán a fogadóban vannak.
Majd ha nincs több kérdésed elfordul tőled, és továbbindul az egyik kis utcácskában. Még hallod ahogy az orra alatt dörmög holmi csellengésről, kompániáról és púpról.

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, fogadó
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Zevran Anartÿss


Keelut válasza megnyugtató – komolyan biccentve csak annyit mond, hogy Nadír vendégszeretetében nem fogtok csalódni. A fogadós pedig miután meghallgatta a kérdésedet, elgondolkozva válaszol:
-Élelmet tudok adni nemes uram, mert a tetőt és az ott felaggatott sonkákat nem vitte el a vihar. Felszerelést pediglen nem hiszem, hogy ma tudna vásárolni – talán holnap reggelre érnek vissza a boltok tulajdonosai. Igaz, hogy ha csak szövetárúra van szüksége, azt beszerezheti – mert a szabó abban a sarokban van ni!
Mutat kezében egy törlőkendővel az ajtó melletti sarokba, ahol egy férfi asztalra borulva alszik üres butéliás üvegek között. Oda pillantva látod, hogy bizony a vihar elől az italba menekült. A fogadós mély meghajlással teszi el a pénzt, s szolgálatkészen meg is kérdi:
-Felkeltsem, jó uram? Szüksége van valamire? Vagy hagyjam szegény párát tovább pihenni?
Kérdezi érdeklődve, miközben tekintetét a csizmádon nyugtatja.

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, főtér
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Lan Ro-Ryen


Elmédet felkészítve a várható nehézségekre amíg haladsz a kút fele. A gyerek nem messze tőle kavicsokkal játszik. Érkezésedre érdeklődve felpislant, s figyeli, hogy mit csinálsz. Ahogy a kúthoz érve lesöpröd a deszkákat borító törmeléket – visítva elszalad. Pár méter után elhallgat, s látszólag tipródik, hogy mit is csináljon. Végül győz a kíváncsisága, s a közeli fogadó sarka mögül kukucskál kifele.
A deszkákat félretolva finom por szitál lefele, és a gyenge fényben táncot járnak. Odalent nemi mozgást látsz. Nem sokkal a víztükrön valamilyen doboz úszik, s egy alak kuporog rajta. Ahogy felnyitod a harmadik szemedet a kép sokkalta élesebb. Lentről, tekinteted lélekfonalán suhanva posványos szagú karmok csapnak feléd, de elmédről ártalmatlanul csúszik le a támadás. Felméred, hogy mit is látsz odalent. Jól láttad, egy gyenge aura kavarog odalent, s egy jóval erősebb lüktetését is látod a nyakában, mely az imént intézett támadást ellened. Gyorsan levonod a következtetést – meglehetősen nagy az esély arra, hogy az agresszív aura valamilyen tárgyhoz tartozik. Lent sápadt foltként dereng fel egy arc, ahogy lentről feltekint rád.

Vanina

A csirkés férfi dühösségét és köpködését nem tudom mire vélni, összeráncolom homlokom. Na nehogy már, mert a vihar végigcsapott a faluján onnantól kezdve mindenkivel taplónak kell lenni! Az is lehet, az a vihar nem véletlenül járt erre.
Még jó, hogy kérdésem modort csiholt belé. Tudni nem tudott semmi lényegest, irányított tovább a Légiósokhoz. Emelném is fel a fejem, hogy körbetekintsek, hátha látok is egyet, erre mögöttem rám reccsennek. Bosszúságot érzek. Tisztára, mintha otthon lennék! Ott kiabálnak az idegennel ilyen faragatlanul!
Épp gyúrnám magamban a népemre jellemző mogorvaságot, de ahogy meglátom a Légiós arcát, elillan minden ilyesmi. Csak rá kell nézni: a vihar jól betett neki is, pusztítás után mit várok, üde mosolyt, tárt karokat, mézes hangú "hogy tetszik lenni"-t?
Közeledik felém, lovamat közelebb léptetem, megszokássá vált a menlevél bemutatása, most is azért nyúlok, de aztán mégsem kéri. Nocsak. Biztos nem az orcám szépsége enyhítette meg s töröltette el benne, amit a törvény kimond.
Futólag a ház signumára gondolok, amit nyíltan viselek köpenyem összefogására. Talán annak tudható ez be s többet ért bármilyen menlevélnél? Enyhébb modor de bosszúsággal fűszerezve. Vajon megtudom, mire véljem?
- Segítség jön jól. Én keres a nemes úr, kinek van jel ilyen, jelent Anartÿss ház. Látol volt te ilyen?
Kedvező hírt kapok, úgy fest, pont ebben a rommá fújt faluban lesznek, hacsak tovább nem álltak. Az se baj, mert lóháton beérem őket, mint a pinty.
Több kérdésem nincs, megindulok a hely főtere felé, ahol reményeim szerin a fogadót is megtalálom.
Több minden is átfut a fejemen: vajon a fogadó is összeroppant a viharban? Ugyan Zevrant meg csapatát épen találom-e? Ez kissé idegessé tesz. Róluk morgott-e a Légiós az imént távoztában? Majdnem mindegy. Ha jól is lesznek, hevenyészett nyelvtudásaim közül melyikkel kínozzam az úr fiát?
Eldöntöm, amelyiken majd megszólít. Akkor is, ha az a sÿtisi lesz, amin a legkevesebbet tudok. Gyakorolni kéne amúgy is a nyelvet, vagy sose ragad rám semmi. Ha nem oly cifrán fogalmaz, mint az apja a kérdésemre, nagy baj nem lehet. Ha Sertian úr nem anyanyelvemen felelte volna, amit felelt, biztos egy mukkot nem értettem volna belőle. Azért is így kétszer meg kellett rágnom fejben, mire leszűrtem a lényeget.  Eh, otthonomtól délebbre mindenki becsomagolja a lényeget: arcukat pingálás alá rejtik, szavaikat pedig rejtvénybe.

^{Szerző: Navaratna}

(Lan Ro-Ryen, Lan A Lassú)

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, főtér
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Lan Ro-Ryen


A tervem már körvonalazódik elmémben, szép rendben visszarakom a borító deszkákat a kút kávájára.
<Nem démon csak egy szerencsétlen lélek kit elnyomása alatt tart egy átkozott varázstárgy…>
Tekintetemet ráemelem a fogadó sarka mögül leskelődő gyermekre és megszólítom.

- Alsin hívd a fogadóhoz Lándzsást beszédünk van vele a kútba zárt démonról szükségünk lesz a segítségére, hogy a démon hordozóját megszabadítsuk az őt gyötrő démontól.

Intek neki amúgy hessegető kézmozdulatokkal, hogy szaladjon miközben visszasétálok a fogadóba. Odabent félrevonom Zev úrfit.

- Jó uram a kútba a helyiek nem egy démont raktak, hanem egy szerencsétlen lelket kit elnyomás alatt tart egy átkozott varázstárgy. Ki kell engedjük a kútból a hordozót és el kell vegyük tőle a átkozott medaliont akkor van esélye a gyógyulásra. A átkozott tárgyat természetesen utána meg kell semmisítsük, nehogy másokat is csapdába csaljon és ismét tönkretegyen vagy démoni cselekedetekre sarkalljon.
Ha a gyermek engedelmeskedett akkor nemsokára ide ér a Lándzsás ki a kútba zárta a szerencsétlent, talán sétáljunk ki a fogadó elé és ott fogadjuk valamint világosítsuk fel a valóságról.

Mondandóm végén csomagomból felcsatolom a lakkozott bőr alkarvédőket valamint a sárkánykardokat is magamhoz veszem bársony tokjukban egyenlőre.
<Remélem nem lesz rájuk szükségem…. Talán puszta kézzel is sikerül letépnem a medaliont a szerencsétlen nyakából…. >

^{Szerző: Filio Mortale}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: Találkozás
Résztvevők: Vanina


A megadott irányba elkezded léptetni a lovaddal. Mögötted a légiós és a helyi társalgásba kezd olyan nyelvjárásban, amit alig értesz. Az utcán a nagyobb akadályokat kerülgetve haladtok előre, miközben lovad patái alatt ropog a törmelék. Amerre elhaladsz, az emberek abbahagyják foglalatosságukat, és jól megnéznek téged, lovadat, tiszta ruhádat, fegyvereidet. Valahonnan az úti célod felől rémült gyerekvisítást hallasz, mely olyan hamar elül, ahogy érkezett.  Közeledvén, látod, hogy az utca végében már eltűnnek az egyre szebb házak, és nagyobb teret ölelnek körbe. Egy fiatal fiúcska érkezik onnan futva, és szalad el melletted valahova.
A térre érkezvén megpillantod a fogadót, mely úgy tűnik, hogy épségben átvészelte a vihart. Jókora zsúptetős, földszintes épülettömb, melynek falait fehérre meszelték. Elléptetsz a jó két alak átmérőjű kút mellett aminek tetejét gondosan bedeszkázták. A lovat a fogadó előtti itatónál ki tudod kötni, bár víz nincs benne.  
A fogadóba lépve egy fagerendás mennyezetű helyiségbe jutsz, amiben elég sok ember összegyűlt. Az asztalokat összetolták ágyaknak, rajtuk sebsültek fekszenek. A falaknál körben vannak a padok, rajtuk elcsigázott rokonok, könnyebb sérültek ücsörögnek. A sérülteket két férfi próbálja meg szerény eszközeivel ellátni, feltehetőleg apa és fia. Jelenleg egy korosabb asszonyságnak kötözik a karját. Beljebb a fogadós készít össze egy kisebb batyunyi élelmet egy vékony, hószín bőrű férfi mutogatásai alapján. Kicsivel arrébb két férfi beszélget. Egy tar-kopaszra borotvált férfi magyaráz halkan valamit egy nálánál magasabb, hosszú éjfekete hajú sÿtisi kardnemesnek. Ruházata egyszerű szabású és visszafogott, de pantallóját ezüst szálú hímzés díszíti és egy széles sötétzöld selyemöv övezi derekát, melybe quilljeit tűzte, és mi fontosabb; az Anartÿss Ház ezüst szimbólumát viseli. A nemes ruházata már nem ilyen visszafogott, de a signumát nem látod, mivel éppen háttal áll neked.

Mesélő: Dierol
Helyszín: Queboa, kisváros, főtér
Időpont: tavaszutó, délután
Esemény: A kút
Résztvevők: Lan Ro-Ryen


Ahogy visszazárod a kutat, és szólsz a gyermeknek, az végighallgat, biccent egyet, majd elszalad valamerre.
A fogadóban éppen Zev úrfit tájékoztatod a kint tapasztalt eseményekről, mikor új vendég érkezik a fogadóba. Nem is igazán foglalkoznál vele, ha helyi lenne - de nem az. Egy határozott vonásokkal rendelkező nő az. Harcos – skatulyázod be gyorsan. Legalábbis a rövid haj, borvért, és a fegyverek ezt sugallják. Óhatatlanul is a signumára szegezed a tekintetedet, hogy megtudd kinek tartozik hűséggel. Ekkor ér meglepetés: az Anartÿss Ház jól ismert acél szimbólumát ismered fel...

 
Vanina

Méregetnek a helyiek, próbálok nem tudomást venni róla. Ez eszembe juttatja, amikor frissen álltam szolgálatba az Anartÿss Háznál, akkor a szolganép is ugyan így bámult, meg egy páran, akikkel szállásom közös volt s hasonló feladattal bízták meg őket mint engem, kérdezgettek, csak utóbbi esetben hamar kiderült, nyelvet kell váltaniuk, ha feleletet is szeretnének.
A visítástól ráncba szalad a szemöldököm. A hangoskodás nem tartozik a kedvenceim közé. Az elfutó gyerekkor arra gondolok, talán ez visongott az imént.
A fogadó láttán azért éled bennem a remény, a címzett egyben lesz. Furcsa mód, a vihar mintha a jobb módúakat megkímélte volna, de a szegényebbeket csúfan megtépázta. Még a vihar is válogat, a gazdagok javára.
A bedeszkázott kutat nem értem. Csak nem dög került bele a viharral s így jelzik, senki se igyon belőle?
A lovat kikötöm, s habár nem az enyém, szeretettel érintem meg a homlokát. A neve F-fel kezdődött, de nem tudtam kiejteni. Ez is a bajom néha a sÿtisi nyelvjárással
- Majd kerítek vizet - dünnyögöm az orrom alatt anyanyelvemen.
Az íjamat rajta hagyom, úgy se venné el senki, hamarább törnék el a kezeit miatta, viszont norhorom jön velem. Az üzenet eddig is nálam volt, azt nem kell előbányásznom sehonnét.
A fogadó belülről inkább néz ki gyógyító épületnek, mint fogadónak. Rájövök, ide húzódhattak be a vihar ellen s ezt nevezték ki most ellátó helynek. Hálás lehetek azért, megúsztam a vihart.
Visszafogottan nézek körbe, senkin se állapodik meg a pillantásom egy fél szívdobbanásnál tovább.
A fehér bőrűnél ez a módszer megtörik. Kirí a többi közül. Szólt az úr, nador is van velük. Ő lenne az? Már emiatt is jobban megnézem, az arcát is, aztán folytatom a keresgélést.
Kopasz egyénekkel se gyakran futok össze, nem hiába szánok rá szintén több időt. Meg is éri, ékes ruháján túl - hozzám képest talán csak a parasztok vannak rosszabbul öltözve- ismerős jellel van ellátva. Úrféle ez is, csak hajatlan fajta. Ilyet se láttam még.
Ha azt hittem, a kopasz van cifrán öltözve, elszámítottam magam, mert a nekem háttal álló hosszú hajú nemes messze túltesz rajta.
<Talán ő lesz az, csak látni kéne szemből.>
Úgy is lépek, hogy máshonnét lássam a kardnemest és ha benne az úr fiára ismerek, ideje megtennem, amire utasítottak: közelebb menni és meghajlást követően átadni a levelet.

^{Szerző: Navaratna}

Zevran Anartÿss

<...Nadír vendégszeretete... hát ez tényleg megnyugtató...> gondolom mérgesen magamban. Csodálkoztam volna, ha a nador értelmezhető választ ad, de próbálkozni lehet.


A fogadós legalább tud élelemmel ellátni minket. Ez megnyugtató, de jobban örültem volna, ha tud szolgálni valaki sátorral, vagy pokróccal, vagy a morádok tudják mit kéne még vennünk egy ilyen útra.

-Ne keltse még fel, had pihenjen... még van időnk.-Közben Lan visszatér a kúttól. Végül is megnyugtat, hogy nem egy valódi démont rejt a kút, de hogy meg akarja szabadítani attól a varázsmedáltól, és még azt meg is akarja semmisíteni... Hát ez nem tölti meg lelkemet békével és boldogsággal.
-Meg tudod csinálni Lan? Biztos, hogy ezzel nem kevered veszélybe magad és az utunkat? De ahogy látom, már megtetted az előkészületeket.

Ekkor veszem észre, hogy Lan nagyon figyel az ajtó felé, sőt kifejezetten meglepettnek tűnik, így hát én is arra fordulok, hogy megnézzem az újonnan érkezettet. Utálom, ha a hátam mögött történik valami, óhatatlanul óvatosan a víquor felé csúszik a kezem.

^{Szerző: Enor}