Nadír Könnyei - Archívum

(Zevran Anartÿss)

-Magasságos...-szalad ki a számon mikor a halovány fényben felsejlik a borzalmas látvány. A nemes metamorfózisa, több mint megrázó, pláne az előbbi kis "afférunk" után.

Látom, hogy Lanra koncentrál, így az első lépésekben megengedek magamnak egy merészebben nyitott állást. A nadorral együtt én is neki iramodok. A megvadult úrfi ugrásával párhuzamosan oldalról kerülöm meg őt, és első vágásommal az oldalát akarom végigszántani, második támadásommal, pedig a hátába mélyeszteni a kardot.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.18. 14:14}

/Vjírgas Margalos/

Nem tudom, miféle őrület ez, méreg, vagy áfium talán? Sÿtisben bármi elképzelhető. Szerencsére nem engem szemel ki, így gyorsan felkiáltok:
- Közösen menjünk ...
a nador és a kardnemes már támad is
... rá, vigyázzatok!
Mivel két társam már támad, kicsit kivárok, igyekszem egy-két gyors lépéssel a hátába kerülni. Bár fogalmam sincs, mi lehet a baja, igyekszem gyorsan és tisztán ölni - ennyit tehetek érte. Mindkét pengével támadok, a lelkéért aggódjanak a papok, nekem a társamat és magamat kell védeni.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.18. 15:21}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos



A miracleai reagál a leggyorsabban. Kiáltás közben már mozdul is. Mivel a dög eleve oldalról érkezett, két lépéssel a hátába kerül, és lesújt fegyverével. Pontos, mint mindig. Fájdalomüvöltés tölti be a fogadót, és finom vérpermet szitál, ahogy kirántja rövid kardját a nemes hátából. (-7ép és 40VÉ-7=33, ráadásul nem fog ebben a körben már támadni)

A nador ugrás közben már látja, hogy a célpont megsérült, s érzi: Nadír sem ellenkezik ezen élet elvétele ellen. Mint a megveszekedett szélvész, csap le ő is az áldozata fele. A csákányok hegye ugyan messze elkerülte az ellenfelet, de láthatólag meg is zavarta. (-10VÉ=23)
Végül Zev úrfi próbálja meg végleg megtörni az ugrás ívét egy kissé bátortalan szúrással. A szúrás jó is lett volna, de az ellenfele egy finom csípőmozdulattal kitér előle, igaz, ezzel végleg eltért az eredeti röppályáról. (-10vé=10)
Egy leheletnyivel később mozdul a Ventorra. Ő a fenevad elé-alá ugorva, tartja ki fegyverét, hogy a gyomránál hasítsa fel. Az időzítés jó, és két arasznyi mélyen vágja fel végig a kardnemest. (-7vé=3, és 7ÉP) A lendület ugyan még viszi tovább a véres testet, de a lélek már távozott, mielőtt földet ért volna. A mentisnek nem is kell mozdulnia, a test egy tompa puffanással csapódik be mellette a falba. Hirtelen csönd ereszkedik közétek, csak a zihálásotok hallatszik. A Ventorra odasiet a kardnemeshez, és biztos, ami biztos alapon szíven szúrja. Majd a sebesülthöz siet, megvizsgálja a sérülést, és mondja:
-Kiharapták a torkát. Hacsak valaki nem ért a Gyógyítás misztériumához, nincs esélye – pár percen belül meghal.
Néz rátok.
-Nos? 
Törli meg a homlokát, ezzel elmaszatolva a vércseppeket rajta.
A fogadós közben reszkető kézzel gyújt még pár lámpást, és rémülten kérdezi:
-Jóurak, mi volt ez? Mi vehette el az úr eszét?


//a védő értékeket most azért írtam le, hogy lássuk, hogy pontosan hogyan sikerült a dolog - azt hiszem legközelebb adhatok több ellenfelet is, vagy magasabb VÉ-vel //

/Vjírgas Margalos/

Gyorsan és pontosan sújtok le, a védekezéssel nem kell törődnöm, így a találat vért fakaszt. Üvöltéssel kísérve vér freccsen, miközben sorra sújtanak le a fegyverek. A végén a titkárféle is lesújt - érdekes, nem néztem volna ki belőle, hogy ért a fegyverekhez, de beviszi a végső csapást. A test földet ér, még harci pózban, támadásra készen várom, hátha felugrik, hátha még nincs vége. A harci láz a gyomromban kavarog, de leengedem a fegyvereim, mikor szíven döfik. Kész, vége. 

Rongyot szerzek és nekilátok a fegyvertisztításnak, közben ér a kérdés:
-Kiharapták a torkát. Hacsak valaki nem ért a Gyógyítás misztériumához, nincs esélye – pár percen belül meghal.-Nos? 
- Megbocsáss, de a sebek okozásához értek csak, nem a gyógyításukhoz. Fogadja magához a istene, bosszút álltunk érte.

Szenvtelenül ülök le egy közeli padra, miközben a pengéket vizsgálom - ezzel csupán csak leplezem kezem és lábam remegését. Bár titkolni igyekszem, ez az első eset, hogy ölnöm kellett és borzasztó az érzés.
Kapok a fogadós kérdésén, hogy eltereljem a figyelmemet:
- Nem tudom, az este láthatóan még semmi baja nem volt. 
Elgondolkodva nézek körbe.
- Talán varázs vagy méreg? Ha igen, kérdés, mi miért nem váltunk ilyenné?
Fontosabb kérdés is eszembe jut:
- Talán az úr kísérője tudhat valamit?
Fordulok az idegen felé, a kezem ismét a markolatokon, felkészülök arra, hogy talán ugranom kell. Közben átkozom magam, amiért nem figyeltem korábban az idegenre. Talán most megbocsátják az istenek és nem lakolok érte az életemmel.

^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.18. 17:27}

(Zevran Anartÿss)

Nem mondhatnám, hogy meghatna a halál és gyilkolás gondolata, de ez a lassú és satnya vágás... hát nem vagyok büszke magamra. Szerencsére hamar lerendeztük Artalist.
A ventorra kérdésére csak vállat vonok majd a mentis felé fordulok.
-Lan? Tudsz segíteni az úrnak, hogy a porhüvelyében maradjon a lelke? De Vjírgas kérdése engem is jobban izgat, tudna az úr valami magyarázattal szolgálni?

Visszasétálok az asztalhoz, és felveszem valami ruhát, most már van rá idő és úgy valahogy kényelmesebb lesz.
<...Megjegyzés: legközelebb ruhában fekszem le...>
Mikor felrángattam egy gatyát, leülök a miracleai mellé az üveg gyümölcs pálinkával amit otthonról hoztam. Kitekerem az üveg nyakát és Vjírgasnak nyújtom, kér-e.
-Jót fog tenni...

Persze a penge mindvégig nálam esélyesnek tartom, hogy az este még szolgálhat meglepetéssel. Már pedig azokból nem kérek, elég volt az ébredés...


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.18. 18:03}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Az események hihetetlen sebességgel zajlanak peregnek le előttem a nemes bőrébe bújt szörnyeteg támadása el sem ér a többiek pár homokszem lepergése alatt maguk alá gyűrik szinte kivégzik felkoncolják Naquis nemest, már csak a holttest érkezik tompa puffanással a lában elé és a friss vér és kiontott testnedvek kacskaringós diszharmonikus rajzolatokként futnak szét az ivó padlóján. A sors kereke hirtelen fordulatokra és pördülésekre képes és néha teljesen értelmetlennek tűnik, ám valószínűleg nem az csak nincs meg a kellő tudásunk, hogy megértsük a hogyanokat és mikénteket. A összecsapás hamarabb véget ért mint, hogy bármi érdemleges kiderült volna. Töprengésemből Zev úrfi hangja riaszt és az északi finom felelősségre vonása a Ventorra irányába amihez az úrfi is csatlakozik.
A biztonság kedvéért közelebb húzódok Zev úrfihoz ha esetleg ismét elfajulnának a dolgok, azért a Harmadik Szememet még mindig nyitva tartom, háta észreveszem, hogy a halott nemesből több szellem – lélek távozik az magyarázat lenne a kificamodott viselkedésére.

- Sajnálom Zev úrfi de csekély tudásommal a sebkötözésben és gyógynövénytanban aligha segíthetek a szerencsétlen áldozatokon.

Direkt beszélek többes számban a szíven szúrt nemesen biztos, hogy nem vagyok képes segíteni. Élesen figyelem a környezetemet mind az Anyagi mind a Szellemi síkon, bár a Ventorra mellénk állt a harcban a további események kétségesek.



/Technika: Továbbra is nyitva tartom a Harmadik Szemem kíváncsi vagyok volt e másik Szellem esetleg Lélek a „megőrült” nemes porhüvelyében. A démont úgy sem ismerem fel sajnos  /

//a védő értékeket most azért írtam le, hogy lássuk, hogy pontosan hogyan sikerült a dolog - azt hiszem legközelebb adhatok több ellenfelet is, vagy magasabb VÉ-vel  //
//OFF Köszönjük szépen ez így is éppen elég volt  OFF//


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.04.18. 19:11}

(Zevran Anartÿss)

-Hát akkor az istenei óvják lelkét az úton...-meghúzom a pálinkás üveget.- Egy valamit tehetnénk, hogy nyakát törjük és nem szenved tovább.

Visszafordulok a ventorra felé, és várom a válaszát. Nah meg a nador reakciójára is kíváncsi vagyok.



^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.19. 15:52}

("Kékprém" Keelut)

*Kissé meghökkenve és kurtán-furcsán torpan meg a hóhajú férfi. Ilyen hatékonyságot nem is remélt a társaságtól. Mindenki megtette a magáét és egyesült erővel megcselekedték Nadír akaratát. Ahogy felocsúdik az első meglepetésből felegyenesedik és körbenéz. A szenvedő ember és a gyógyítóra vonatkozó kérdés rögtön Keelut figyelme középpontjába kerül. A miértek firtatását a szavak világában sokkal járatosabb társaira hagyja és az átharapott torkú utazó mellé siet. Lepillantva szerencsétlenre mélységes szomorúság ül ki arcára és tépelődésében ismét a mindenekben lakozóhoz, Nadírhoz fordul útmutatásért.*

<Nadír segíts! Ilyen kínkeserves véget nem tudom mivel érdemelhetne ki ez a szerencsétlen vándor.  Megszabadíthatom-e a lelkét a porhüvely szenvedéseitől?>

*Kezei megszorulnak a csákányok markolatán. Ha megérzi az Ős-Szellem beleegyezését, egy gyors csapással megszabadítja szerencsétlent a kínjaitól. Ha nem lenne helyénvaló a férfi gyors halála, akkor belenyugodva az elrendeltetettbe mellé térdel és vállára téve kezét vele marad utolsó perceiben.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.04.19. 17:57}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A társaság az iménti eseménytől idegesen próbál megnyugodni, és magyarázatot találni. 
A miracleai az egyik padra ülve tisztítja vérmocskos fegyverét, miközben finoman magyarázatot kér a Ventorrától. Igaz, közben nem feltűnően, de fogást vált a fegyveren.
Zev úrfi felvesz egy nadrágot, és utána egy halk cuppanással kiveszi egy butélia ital dugóját. Kellemes, őszidéző gyümölcsös illat lengi be gyorsan a környékét, majd a miracleainak nyújtja.
Az ivóban közben világ gyúl, ahogy mostanra fél tucat mécses ég a pulton.
A mentis lassan közelebb lép a padhoz, miközben a szellemek honát is figyelemmel kíséri. A kardnemes esszenciája gyorsan távozik a sérüléseken át, s még egy ideig zavartan örvénylik a test felett, majd távozik a tetőn keresztül. Látszólag egyetlen lélek lakozott benne. Mindössze egy kíváncsi bandola érkezik kissé késve, s tanácstalanul lebeg a test körül, majd felhagy a hiábavaló próbálkozással, és inkább a haldokló felé libben. Ott már sikert ér el, és gyorsan be is költözik a testbe.
A nador a szerencsétlen utazó mellé térdel, vele átellenesen a Ventorra. Mikor a mentis mondja, hogy bizony nincs esélye a gyógyulásra jelen körülmények között, a nador egy pillanatig elréved, kikérve Nadír tanácsát. Ahogy azt sejtette, felesleges az utazó kínjait meghosszabbítani – érik be a válasz a lelkében. Keze megfeszül a csákányon, majd egy gyors lendítéssel bezúzza a koponyáját. A csont gyomorforgató reccsenéssel enged, és kisebb vérpatak ered a sebből.
A Ventorra egy pillanat alatt védekezőn maga elé emeli az egyik kardot, majd mikor látja, hogy nem ellene irányul a támadás, leengedi, és egyetértően biccent:
-Ez volt a leg emberségesebb az adott helyzetben…
A másik utazó elborzadva nézi a jelenetet, de szólni nem mer.
A mentis látja, hogy a lélek, és bandola is távozik a testből, és elhagyják a helyet.
A ventorra megtörli a fegyverét az utazó ruhájában, majd feláll, és elteszi a pengéket. Közben magyarázólag mondja:
-Az úrral két hete utaztam együtt, de rendszeresen kísértette a szerencséjét, ami mára fogyott el. Gondolom az Anartÿss Ház képviselője számára nem ismeretlen az átlényegülés határait feszegetni. Csak vigyázzon, nehogy hasonló sorsa jusson a használata közben!
Közben odalép a kardnemes testéhez, és módszeresen átkutatja, és kifosztja. A fogadós ezalatt szorgalmasan töltögeti a kupákat, és közben meg-meg húzza a boros butéliát. 

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A szellemek távoznak az elhunytakból a felsőbb síkok felé, mind az áldozaté mind a sorsát kísértő élvhajhász nemesé.
Ismét az eszembe villan a bölcselet – „Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – A szellemek távoztával lezárom a harmadik szemem és kis rosszalló homlokráncolással fogadom a Ventorra burkolt szellemi vágását Zev úrfi felé, amit pedig utána kezd el művelni az egyenesen felháborít.
Erőt veszek magamon és visszafogott torokköszörülés kíséretében tiszteletteljesen próbálom megszólítani.

- Tisztelt uram bár Artalis nemes úr nem volt egy földre szállt szent, ennek ellenére azért tartsuk be a formalitásokat a szégyenteljes holttest fosztogatással szemben.
Először is Artalis úr fegyverei és családi signumja talán kerüljön Zevran Anartÿss úrhoz, ki az első útba eső kereskedőállomásról egy levél kíséretében gyászát kifejezve visszajuttatja azt a Naquis Kereskedőházhoz.
Másodszor pedig az Artalis úr fennmaradó anyagi javaiból mind az úr, mind az áldozat temetését fedezni kell, ezen felül talán nem ártana elmerengeni a fogadós és az áldozat családjának valamilyen szintű kártalanításán.
Az ezen felül fennmaradó javakra és összegre természetesen minden további nélkül jogot formálhat az úr.
Igencsak megnyugtató lenne, ha végiggondolná és megfontolná a formalitások által megkívánt szokásokat és azok betartását.

Ugrásra készen várom a Ventorra reakcióját.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.04.20. 21:35}

/Vjírgas Margalos/

A kínálást megköszönve elfogadom és meghúzom a butykost. Az egykorvolt nyár íze elnyomja a keserű ízt a számban. Elégedetten öblítek vele még egyet, érzem, hogy lassan abbamarad a gyomrom reszketése.
Figyelmesen hallgatom a kísérő szavait, de egyáltalán nem tetszik, ahogy előadja. Azon is fennakadok, hogy nekiáll kifosztani az illetőt, de mielőtt szólnék, társam már reagál. 
Én is közbeszólok:
- Én nem tudnám ilyen finoman előadni, de igaza van. Bár a két család közt tudtommal nincs szoros kötelék, akkor is Zevran úr, mint rangbeli elöljáró jogosult intézkedni az ügyben. Hacsak nincs írásos felhatalmazása az elhunyt családjától.
Fogadok, hogy nincs.
-Egyébként van a környéken valamilyen elöljáróság vagy tisztféle? Itt gyilkosság történt, gondolom, szeretné valaki kivizsgálni. És gondolom, nem szeretné, ha átgondolatlan lépését szándékosnak véljék.
Közben lábra állok, elteszem a pengéimet - tudom, hogy képes vagyok bármikor újra elrántani - de a társaim közelébe lépek, jelezve, hogy ki mellett állok.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.21. 12:54}

(Zevran Anartÿss)

Megütközve figyelem, ahogy a ventorra módszeresen kifosztja az úrfit, és a megjegyzése sem hagy hidegen. Talán épp a döbbenettől, de csak későn tudok reagálni a történtekre.
-Valóban nem tudok szorosabb családi kapcsolatról, de nem harcmezőn vagyunk, hogy feljogosítson bármelyikőnket is ilyen barbár tettre! Tanácsadóm és Vjírgas társam javaslatát megfogadva kell eljárnunk ebben az esetben, az anyagi javakat és a helyi tisztviselőt értesítése esetében.-megjegyzését nem akarom komolyabban feszegetni, de ha még egy ilyet szól, kardélre hányom. Épp ezért kissé éles hangsúlyokkal folytatom mondandómat.- Az átlényegülés veszélyeit pedig ismerem, épp ezért nem is feszegettem és nem is fogom.

Nyugton maradok ülve, de a hullarablónkat nem a legkedvesebb szándékok alapján tartom szemmel.

<...Pofátlan formádat... legalább az alap illemet tartanád be... tovább szurkálódik, őt fogom felszúrni...>


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.21. 15:34}

("Kékprém" Keelut)

*A pórul járt utazó halálával még nem billent helyre a nador lelki egyensúlya, így tiszta csákányával megszúrja jobb mutatóujját, hogy a vére kiserkenjen és azzal rajzolja bal tenyerébe az ember szellemjelét. A jelképpel illetett nyitott tenyerű kezét szíve fölé emeli és elrévedve kéri az eltávozott lelket és magát Nadírt, hogy bocsássa meg a szükséges rosszat, melyet Keelut elkövetett ellene a szenvedései megkönnyítéséért. Köszönetet mond, hogy helyesen cselekedhetett. Ez a kívülállók számára annyiban merül ki, hogy két sarkán ülve valahova a távolba meredő tekintettel hangtalanul dúdol valamit a hegyivadász jó egy percig. Ennek végeztével összeszedi fegyvereit és feláll a holttest mellől. Kezét a megrettent, de életben maradt utazó vállára teszi és mélyen a szemébe néz.*

-A társad eltávozott. A lelke megpihent Nadír kebelén.

*Keelut tekintete immár nyugodt, mint a bércek között rejtőző tó tükre, hangja bátorító. Ezek után érdeklődve fordul társai felé, hogy ők mit végeztek ez idő alatt. Éppen annál a résznél veszi fel a fonalat, mikor három útitársa kérdőre, felelősségre vonja az idegen harcost. A hullarabláshoz, illetve az ilyenkor szokásos eljáráshoz nem fűz semmit. Nem tudja erre mi a szokás, így nem szól bele a temetkezési dolgokba, csupán annál a résznél bólint némán, belegyezése jeléül, amikor az áldozat tisztes elhantolását szorgalmazza Lan. Ezek után ismét előkerül az átlényegülés. Bár nem figyelt, de még az Engesztelés rítusa elejéről felrémlik mit is mondott a Ventorra. Keelut szemei összeszűkülnek és vádlón mered először az idegenre, majd társaira. Ezt már nem tudja szó nélkül megállni.*

-Azt akarjátok mondani, hogy egy ártatlan ember azért halt meg kínok közt, értelmetlenül, mert valaki úri hóbortból szörnynek akarta képzelni magát?!?  

*Hangja halk és vészt jósló. Bár nem akar több vérontást, éppen elég szenvedés jutott ma éjszakára, de ezt sosem fogja megérteni a síkságiakban és érzi mindig is fel fogja dühíteni az ilyesfajta meggondolatlanság, nemtörődömség.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.04.21. 17:58}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


A nador kifakadása valahol, jogos is és ámbár érzelemhullámokat gerjeszt ennek ellenére talán egy kicsit oldja a kialakulóban lévő egyre feszültebb helyzetet. Lelkem mélyén egyet is értek vele ám lehet, hogy a mostani helyzet egy kicsit bonyolultabb, ennek ellenére én sem nézem jó szemmel a szellemi gyakorlatok ilyen alantas élvhajhász felhasználását.
Keelut-ra emelem a tekintetem, a többiek valószínűleg addig is szemmel tartják a Ventorrat.

- Keelut a válasz igen is meg nem is, is-is az igazság valószínűleg középen található. A szellemi gyakorlat mit Artalis úr használt nem azt a célt szolgálja eredendően aminek jelen helyzetbe igájába hajtotta, talán azért is következtek be a tragikus események.
Nehéz igazságosnak lenni az igazságtalanság iránt érzett ellenszenvünkből fakadóan. Ha hitünk szerint igazságosságra törekszünk, az gyakrabban vezet komoly tévedéshez mint sem. Ennek az a oka, hogy az Igazság messze az igazságosság mögött rejlik, amit nehéz megtalálni, hacsak nem vagyunk a legnagyobb bölcsességgel megáldva.
Ha viszont az ember saját maga nem is találja az Igazságot, még mindig nyitva áll egy út: másokkal tanácskozhat. Még az is helyesen elemezheti a mások eseteit aki soha nem remélheti, hogy elér az Igazságot. Úgy van ez, mint a Szellemspirál játéknál: „A nézők többet látnak mint a játékosok.” Ahogy a közmondás tartja, „Aki mindent egyedül talál ki, annak biztos, hogy nincs igaza.” Ezt úgy kerülhetjük el a legjobban, ha másokkal is tanácskozunk. Ha úgy tanulunk, hogy olvasunk, vagy meghallgatunk másokat, akkor az éppen azt jelenti, hogy a bölcs öregek tanításait követjük.

^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.04.22. 13:51}

(Zevran Anartÿss)

Lan monológját értem is meg nem is. Valahol a felénél elvesztettem a fonalat, lehet a pálinka kezd belemászni a gondolataimba. Keserű szájízzel, de én is hozzáteszem a gondolataimat.
-Sok mindenen meglepődnél Keelut, ha többet maradtunk volna Sÿtisben. Sokak élnek az átlényegülés tudásával, és indulnak "vadászni". Csak ott kontrollált körülmények közt... heh.. már amennyire, a politikai foglyok, elkapott kémek és köztörvényes bűnözők gyilkolását lehet annak nevezni.
Láttam ilyet... nem szép látvány, ahogy vadász és áldozat egymásnak esik. Olykor a nemes ifjak életre szóló testi és lelki sérüléseket szereznek az élményért cserébe. Mint amikor múltkor sárkány akart lenni az egyik... a hülye "kirepült" az ablakon, majd belefulladt a csatornába.

-És ez csak egy kis szelet... én maradok az italnál, egy kis bódító szer, meg egy éjszakán át ölelő karnál. De vannak akik mocskosabb perverziókra is feljogosítva érzik magukat.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.22. 14:18}

/Vjírgas Margalos/

A hátam borsódzik a nadortól, mintha egy hegyi párduc morgását hallanám. Ösztönösen oldalt fordulok, de a kényszert, hogy falnak vessem a hátam, legyűröm. Szinte várom, hogy útitársam, a halotthoz hasonlóan megvaduljon. 

Egy darabig követni tudom a titkár magyarázatát, de jóval az idézetek előtt elveszítem a fonalat. Zevran úr magyarázata már érthetőbb, de megütközöm tőle. Politikai foglyok? Bűnözők?
- És ez a ... dolog .. ez mennyire törvényes a városban? Mert eléggé gyomorforgatónak hallatszik.

^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.22. 19:30}

(Zevran Anartÿss)

Elfolytok egy köhintést, majd kétes mosollyal az arcomon fordulok Vjírgas felé:
-Szerinted?

Nem kívánok több kommentárt fűzni a dologhoz, aki nem érti annak úgyis mindegy. A pálinka dugóját visszanyomom, ha kér valaki csak szól. A fogadósnak meg intek, hogy hozza már azt a bort.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.22. 20:10}

("Kékprém" Keelut)

*Az eddigi útjuk során nyugodt és türelmes nador most egy határozott elutasító kézmozdulattal szakítja félbe a hosszúra nyúló magyarázatokat.*

-Elég az üres fecsegésből! Ez csak egy hosszú és hangos semmi. Nem érdekel, hogy mire szolgált eredetileg amit művelt ez a romlott idióta! A kiművelt maszlagot meg adjátok elő az áldozat családjának!

*Figyelmeztetően felemeli a jobbjában szorongatott harci csákányt.*

-Akik így megcsúfolják emberi mivoltukat és semmibe veszik Nadír akaratát, azok nem érdemlik meg az életet, amit tőle kaptak. Mivel Ti, síkságiak, nem értetek a szép szóból, így most egyszer mondom el: Egyikőtök se vetemedjen ilyenre!

*Az utolsó mondatnál vádlón a földön heverő kardnemes hullájára mutat. Mivel jó darabig még együtt fognak utazni, legalábbis minden jel erre utal, így nem hagyja faképnél a társaságot, hanem némán, kihívóan villogó szemekkel méregeti a bent lévőket, hogy vajon felfogták-e a helyzet komolyságát. Egyedül Vjírgas reakciója tűnik helyénvalónak, így ő nem kap az ellenségességből. A többiek viszont nagyon egy követ fújnak ebben a bizarr kérdésben.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.04.23. 15:03}

/Vjírgas Margalos/

Bár a gyomrom forog, a helyzet elmérgesedni látszik. Nem hiszem, hogy a sytisiek eltűrnék a parancsolgatást, a nador meg azok válaszát. Gyorsan közbevágok, nehogy már az út első napján szétszakadjon a társaság:
- Mind fáradtak vagyunk, harcoltunk és öltünk. Ez a három elég hozzá, hogy kihozza az emberekből a legrosszabbat. Javaslom, a szokás- és hitbeli dolgok megvitatását hagyjuk későbbre
hátha elfelejtik
és foglalkozzunk azzal, hogy halottak hevernek szerteszét. 
Segítőkészen közelebb lépek az egyikhez - mindegy melyik, de igyekszem a nador és a városiak közé állni. Eltökélem, ha támad, én nem rántom elő a kardot, úgy vélem, nem fog egy fegyvertelen embert megölni. Talán.
- Ki kellene vinni őket, hogy az élők megnyugodhassanak.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.23. 15:56}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Ahogy a Ventorrának beszéltek, és nő ismét a feszültség - ő közben nem zavartatva magát az egyik asztalra gyűjti az értékesebb holmikat. Az ezüst signum koppanva landol az asztalon, és végiggurulva rajta elhasal a vívótőr mellett, majd megszólal:
-Ez már csak egy üres test, ráadásul nem is túl tisztelendő emberé volt – a javakat meg csak úgy lehet számba venni, ha előbb összeszedjük. Azt gyanítom, hogy a személyes holmikra igényt tart a család az emlékek miatt, de a többire meg valószínűleg az elhunytnak már nincs szüksége, kár lenne eltemetni vele. Viszont ha a signumot, viquort és a pecsétgyűrűt el akarják vinni – itt elhallgat egy pillanatra,ahogy a Artalis ujjára rászorult gyűrűvel küzd – akkor a legközelebbi hely ahol leadhatják, az a kereskedőállomás – mert gondolom Sÿtisbe nem jönnek vissza velem. S ha ezt tervezik, akkor viszont szükségem lesz egy nyilatkozatra, hogy önöknél van – arra az esetre, ha elkezdené a család rajtam keresni a személyes holmikat - Mert biztos, hogy keresni fogják... 
A vértől iszamos gyűrű hirtelen enged és elrepülve pályája végén csilingelve tovagurul. A ventorra bosszúsan néz utána. 

A nador közben megpróbálja az utazót megnyugtatni, s mikor mondja neki, hogy Nadír kebelén pihen már a társa kinyögi az első kérdést, ami az eszébe jut:
-Az kicsoda? - rémület és értetlenség ül a szemében.

-A pénz... nos a fogadósnak jár bánatpénz a károkért, takarításért – három arqu. Az utazónak szintén jár pénz a társa elvesztéséét, amit nem lehet megfizetni - így csak jelképes összegre gondoltam – tíz arqu. A temetést pedig itt helyben kivitelezhetik a falusiak. Erre kettejüknek szintén elég lesz tíz arqu. Ennyiért már elég mélyre kaparják őket, hogy a bandolák ne találjanak rájuk. A maradék pénz pedig hét arqu. Abból én egyre tartok igényt, mint díj - a többit szétoszthatják maguk között, elvégre nem egyedül végeztem vele.
Közben egy apró ezüst dobozkát nyit ki és belenéz. Elégedetten elmosolyodik, és a dobozkában lévő sárgásbarna port átönti egy kis bőrszütyőbe, amit eltesz. A dobozt ezután pedig hanyagul az asztalra dobja. Majd a nador fele sandítva válaszol a kérdésére:
-Igen. Jól látja a lényeget. Alapesetben a nemesek addig érinthetetlenek, amíg nem történik baj – még ha ez igazságtalan is. Fogadós, én meleg tejet kérek! 
Szól a kocsmáros fele, aki éppen a borral teli kupákkal jár körbe.
Az utazó, és a fogadós is nagy kortyokkal esnek neki a nyugtató nedűnek, de nem sokáig élvezhetik. A nador kitörésekor gyorsan a pult mögé húzódnak mindketten, és onnan rettegnek tovább.
A ventorra elgondolkozva nézi a nadort, látni, hogy töri valamin a fejét. Majd megszólal:
-Erre a nemesre gondolj úgy, mint... van is valami szavatok rá, de nem tudom pontosan, talán yíhs, yírss, nem tudom, hogy mondják. Nézd el a tudatlanságomat, tudom nem ugyanaz a kettő. De a büntetése hasonló – ha túlmegy egy határon, levadásszák.

Majd a pultnál egy kis kancsóban tejet melegít, és a csomagjából kivett kulacsból szór bele valamit. Furcsa-idegen fűszeres illata lesz tőle a tejnek. A nador orrcimpái egy pillanatra kitágulnak, ahogy az ismerős, rég nem érzett - otthont idéző illatot megérzi. Neeta. Döbben rá. A ventorra két kupába tölti ki, és az egyiket lassan elkezdi inni. A másik kupa ott árválkodik... Nem lehet véletlen, hogy épp most került elő, mivel még pár óra van napfelkeltéig – feltehetőleg így akar lenyugtatni kissé.

(Zevran Anartÿss)

-Amennyiben társaimnak nincs ellenvetése, nekem megfelel az eljárás, papírra és tintára lenne szükségem, és akkor megírom a nyilatkozatot.
Ezenkívül még két levelet szándékozom írni, egyet a nemes családjának, amelyben sajnálatomat fejezem ki a haláleset miatt, ám a részletekbe nem megyek bele. Pusztán annyit, hogy önvédelemből történt.
A másik levelet apámnak címzem, amibe beírom a másik családnak írt levelet, valamint részletesen, de rejtnyelven, megírom a valós történteket.

A meghatalmazást átadom a ventorrának, a másik két levelet, majd a kereskedőállomásnál feladom. De ez még messze van, és társaim reakciói nem közömbösek persze.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.24. 18:03}

Mesélő: Dierol
Helyszín: Sÿtis, vidék, Hallatlan Hal kocsma
Időpont: tavaszutó, éjjel
Résztvevők: „Kékprém" Keelut, Lan Ro-Ryen, Zevran Anartÿss, Vjírgas Margalos


Rosszallóan ráncolom továbbra is a homlokom nem elég nekünk a ventorra barbár viselkedése Keelut tovább fokozza azt megszégyenítve népének hegyi öregjeit, elégedetlenül csettintek egyet a nyelvemmel.

- Keelut szertelen vagy és hangos akár hegyeitek gyors folyású patakjai, hangoskodásod bármennyire is szeretnéd fel sem érhet a nagy vízesések tisztelete parancsoló morajához mert hiányzik mögüle a tekintélyt parancsoló súly és erő.

Mélyen a szemébe nézek //OFF Farkasszemnézés Aurapárbaj A dobás nem jött össze sajna bárki dobhat helyettem OFF//

- Most a síkvidékiek birodalmában vagy az itteni szokásokat kell tiszteletben tartanod, ahogy a síkvidékieknek is tiszteletben kell tartania a ti szokásaitokat amikor belépnek a hegyi királyság területére, különben hogyan várhatnád el tőlük a kölcsönös tiszteletet és megértést.

A ventorra hozzáállása jelen helyzetben eléggé megnyugtató, csak bólintok rá, részemről elfogadható jelen helyzetbe. Nem kis megkönnyebbüléssel veszem tudomásul, hogy Zev úrfi átveszi az események irányítását. Papírost és pennát készítek elő majd átnyújtom neki, valamint elkezdek pecsétviaszt melegíteni az írások lezárásához.


^{Szerző: [ltr]Filio Mortale[/ltr] » 2010.04.25. 12:40}

("Kékprém" Keelut)

*A rémült utazó első kérdésére röviden bár, de válaszol a nador.*

-Nadír a mindenekben lakozó Ős-Szellem. Társad lelke megbékélt.

*Sejti ez jelenlegi állapotában szintén nem sokat mond majd a férfinak, de azért nem hagyhatta megválaszolatlanul a kérdést, mert az csak otrombaság lett volna. A társaság békítő szándéka jó jel, annyira csak nem elveszett még az Élet tisztelete, így Keelut is inkább a hullák eltakarítására fordítja figyelmét, amikor az eddig hallgató mentis akarja kioktatni az öregek bölcsessége felől. Ez már sok a hóhajúnak és színtelen, suttogáshoz közelítő hangon válaszol.*

-Erre a szörnyűségre se a hegyek közt, se a síkságon nem lehet mentség. Veled pedig napkeltekor a falu határán kívül eldöntjük, hogy ki nem jön tovább erre az utazásra. Mindenféle trükk nélkül, a sors megválaszolja kié az erő.

*Ezzel nem szól többet, figyelmét ténylegesen a két holttest összeszedésének és kivitelének szenteli. A pénz és javak elosztása hidegen hagyja. Nem szól bele és nem is tart igényt semmire. Abban egyetért, hogy a megfelelő temetés mindkét testnek jár és a falut, fogadót is kárpótolni kell. A Ventorra magyarázatára felfigyel és elismerően bólint megértése jeléül. Nem gondolta volna, hogy találkozik olyannal, aki megérti és ismeri a nador hagyományokat, szokásokat. Ha nem is behatóan, de tudja az alapelveket. Ennél már csak az meglepőbb, hogy Neeta is készül ilyen messze a Hegyi Királyságtól. Nagyon ínycsiklandozó az illat, hiszen régen nem volt alkalma a hazai ízeket élvezni. Először viszont a kötelességek, így segít Vjírgasnak kivinni a két testet és becsavarni valamibe vagy elzárni a kíváncsi tekintetek, nomeg a netalán vérszagra gyűlő éhes állatok elől. Visszatérve a pulthoz sétál és megköszönve az italt kupáját a Ventorra harcos felé emeli köszöntése jeléül, majd nagyot kortyol az aromás nedűből. Élvezi az ízeket és már nyoma sincs rajta feszültségnek vagy haragnak. Teljes lelki nyugalommal várja a pirkadatot és a beígért Viadalt.*


^{Szerző: [ltr]Quator ar Zaraquer[/ltr] » 2010.04.25. 13:13}

(Zevran Anartÿss)

Lecsapom a tollat ingerülten az asztalra. Hogy a fenébe estek egymásnak pont ők? Olyan baromi jól elfilozofálgattak útközben... na most már én kezdem elveszíteni a türelmem... Felpattanok a padról és nem épp az illedelmes és kedves hangerővel csapok oda nekik.
-Az istenekre ezt azonnal fejezzétek be! Egyikőnk sem csinált ilyent, és nem is fog, és mint ahogy észrevetted Kékprém, nem is tűrjük el! Nincs semmi szükség felesleges erőfitogtatásra, meg becsületjátszadozásra olyanon, amit nem senki sem tett!
Te meg mit pattogsz Lan? Fel van háborodva Keelut, és üvöltözik? Na és?! Nem azt kérte, hogy vágjuk le a kezünk, hanem hogy ne aljasuljunk állatokká!

Meghúzom a boros kupát, és visszacsapom az asztalra.

-Nem lesz itt semmilyen párbaj, amíg végig nem csináltuk azt amiért indultunk! Utána úgy koncoljátok fel egymást ahogy akarjátok, nem érdekel! -fújok kettőt, az utolsó mondatokat már normál hangsúllyal mondom.
-Mindegyikőtök élete fontos és szükséges...és nem érdekel ellenvetés. Igyatok, vagy egyetek valamit, nem érdekel és verjétek ki a fejetekből ezt a f@đ$ágot.


^{Szerző: [ltr]Enor ak Mverrys[/ltr] » 2010.04.25. 15:41}

/Vjírgas Margalos/

A helyzet megoldódni látszik, némi segítséggel lerendezzük a holtesteket, a felmosásnál viszont meghúzom a határt és a helyiekre bízom.
De utána ...
Csak kapkodom a fejem, pillanatok alatt szétesni látszik a csapat. Tehetetlenül szemlélem a történteket, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy ezek itt legyilkolják egymást. A FENÉBE IS, ÉN NEM EZÉRT SZERZŐDTEM. De nem is azért, hogy a saját csapattársaim közé keveredve szúrjanak le. Halk fohásszal ülök vissza a padra, öljék meg egymást, ha akarják.
A nemes meglepő eréllyel lép fel, talán kénytelen leszek felülbírálni az első véleményemet. Önkéntelenül is helyeslően bólintok a szavaira - de vajon hol tanulhatta a legutolsó kifejezést? Valószínűleg valaki időnként kiszökik az alsóvárosba is.

Reggelig igyekszem kipihenni magam, az út még hosszabb lesz, ha a vita tovább folytatódik.


^{Szerző: [ltr]Siffad[/ltr] » 2010.04.25. 18:18}